Dönteni kell!

„Igor Matovič kormányzásának kezdete ahhoz a vicchez hasonlít, mikor álmunkban egy luxushajóra vágyunk, eljutunk rá, és ott úgy köszöntenek: Isten hozta a Titanicon! Azt hiszem, senki sem vágyódik jelenleg a miniszterelnök szerepére, olyan időben ragadta meg a kormányrudat, amikor nem látszik egyetlen alternatíva sem arra, hogy sikeresen átvezesse az ország hajóját ezen a különös viharon.

Mindezt akkor, amikor a harchoz a pénzt az előző kapitány a cimboráival elköltötte, sőt a még az elkövetkező időszak bejövő összegeinek egy részét is előre elígérte.

és mivel a többi hajós is pénzért kuncsorog, nem biztos, hogy mi leszünk azok, akiket megpróbálnak majd egy kis pénzmaggal kisegíteni a piacok. 

Persze az előző garnitúra után normális időkben sem lett volna egyszerű átvenni a kormányzást, és visszaállítani az országot legalább arra a fejlődési pályára, mint amit a szomszédok befutottak az elmúlt két évben, de így, hogy a vírus lefékezte a gazdaságot, a bevételek lecsökkentek, ez elég kilátástalannak tűnik.

A legnagyobb probléma az, hogy

senki sem tudja megmondani, meddig is tart ez a járvány, illetve meddig is kell fenntartani azokat a korlátozásokat, amelyek nemcsak a járvány terjedését, de a gazdaságot lefékezi.

Az intézkedések úgy tűnik hatásosak voltak egészségügyileg, sikerült megakadályozni a ragály robbanásszerű elterjedését, nem következett be az, ami Olaszországban, Spanyolországban vagy Amerikában.

Ebben a helyzetben teljesen világos, hogy legalább hasonló gazdaságmentő intézkedéseket kell meghozni, mint amit a szomszédok hoztak. Ez az egyik kényszerű döntés, mert meg kell tartani a munkahelyeket, meg kell tartani az emberek képességét arra, hogy fogyasztani tudjanak (vagyis nem lehet az embereket szociális veszélyhelyzetbe sodorni), mert meg kell tartani a gazdaság ama képességét, hogy amint visszavonul a járvány, robbanásszerűen visszaálljon az ország gazdasági teljesítménye. Mindezt ráadásul éles versenyhelyzetben kell elérni, hiszen a szomszédok (akik egyben a konkurenseink is) hasonló intézkedéseket vezettek be, a felszínen tartva a saját vállalataikat.

A fenti alaphelyzetet figyelembe véve teljesen indokolt Matovič gondolatkísérlete Szlovákia két-három hetes teljes lekapcsolásáról. Már jelenleg is a polgárok mobilitását 70 százalékkal csökkentették. Ezt csökkentenék tovább katonai szigor bevetésével.

A három hét után a kormányfő elgondolása szerint teljesen meg lehetne állítani a kórt, és a gazdaság visszaállhatna a »békeidők« teljesítményére. Mindez szép elgondolás, de egyáltalán nem ésszerű, hogy mindenféle egyeztetés nélkül bejelentette: akár a konzultációs felületén megszavaztatja a javaslatot a jónéppel.

Ha tehát szavaznunk kellene a kérdésről, akkor előbb jó néhány érvet meg kellene vizsgálnunk. Először is azt,

hatékony volna-e az ország karanténba vonulása, eltüntetné-e a vírust az országból. Félek nem, és ha igen, akkor is rövid időn belül visszatérhetne a kór.

A teljes karantén fenntartásához a szakértők szerint mintegy százezer rendfenntartóra lenne szükség, akik mozgásuk, gyakoribb kontaktusaik miatt potenciálisan tovább hurcolnák a kórt, tehát a három hetes black out után nekik és családjuknak kellene karanténba vonulniuk.

De ha mindez sikerülne is, az ország hosszú távú vírusmentessége egyáltalán nem biztosított, hiszen

gazdaságunk teljesítményének 90 százalékát exportáljuk, és megközelítően hasonló nagyságban pedig behozunk árukat és szolgáltatásokat. Tehát könnyen bármikor visszahozhatjuk a kórt.

A másik eldöntendő kérdés gazdasági. A gazdaság lefojtásának mértéke egyelőre nincs kimutatva statisztikailag, de biztosan több mint 35-40%-kal kevesebbet állítunk elő. A kérdés arról szól, hogy mi a jobb gscheft, leállni teljesen, és azután teljes gőzzel termelni, vagy elviselni a bizonytalan ideig tartó lefojtását a gazdaságnak.

Ha nem zavarna be más körülmény a döntésbe, akkor egyértelműen a black out volna a nyerő, de figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a szlovák gazdaság ezer szállal függ a világgazdaságon. Tehát nehezen elképzelhető, hogy míg mi kigyógyultunk és teljes gőzzel tudnánk termelni, addig a másfajta karanténba húzódott világ (és gazdasága) igényelné-e tőlünk ezt a teljesítményt.

Tőlem tehát a black out inkább egy erős nemet kapna.

A kérdés felvetése nem ördögtől való, de a tálalása számos nyugtalanító dolgot vet fel. Először is azt, hogy a kormányfő mögött, az ötlet átgondolására nem volt meg a szakértői elemző csoport. Másodszor sejtés szintjén nyugtalanító, hogy a jelenlegi intézkedéseket nem fogja tudni az ország hosszú távon fenn tartani, és egyelőre ötlet sincs azok kiváltására. Egyelőre nagyon messze van az, hogy az intézkedések fenntartásával, megpróbáljuk növelni a gazdasági teljesítményünket.

Persze nehéz helyzetben van a kormányfő, húsunkba vágó döntésekre kényszerül, miközben az ismerkedésre szánt száz nap sem adatott meg neki. Az sem volt könnyű döntés, hogy az első lépésben a kisebb vállalkozóknak segített, miközben már kopogtatnak a nagyok és az önkormányzatok – megjegyzem teljes joggal.

A járvány miatti állandó döntési kényszer sajnos nem fog segíteni a jó megoldások fellelésében.

Pedig itt volna ideje, hogy elkezdjük orvosolni a szlovák gazdaság a hibáit, amelyekre a járvány is rámutatott. A belső piac ellátásának kiszolgáltatottságát, az egyoldalú ipart, a gazdaság komplexitásának alacsony szintjét.

Beleestünk ugyanabba a hibába, mint a többi szomszéd ország, amely azzal az elgondolással tartja a víz felett vállalkozói kapacitását, hogy minden a régi kerékvágásba zökkenjen. Pedig a válság alkalmat adhat arra, hogy valami mást, versenyképeset indítsunk, hogy alkalmazottainkat a nagy kényszerű pihenésben elkezdjük képezni (pl. digitális készségeket erősíthetnénk), hogy esetleg rendbe rakhatnánk a tájat, a környezetünket.  Számos lehetőség van, számos dolgot lehetne elkezdeni, persze ezekről is dönteni kellene.”

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.