A kötelező tartalékráta szintén nem korlátozza a pénzteremtést, egyrészt annak mértéke elhanyagolható, másrészt a bankok jegybankpénzt kérhetnek kölcsön a jegybanktól a megfeleléshez, ráadásul elég utólag megfelelni. Jegybanki ún. mikro- és makroprudenciális szabályok igyekeznek terelgetni a hitelezés irányát és mértékét. Ezek a szabályozások jellemzően bonyolultak, de összességében nem annyira szigorúak, mint amennyire annak tűnhetnek.
Az államadósság valójában egy pénzteremtési csatorna: A hazai pénzben kibocsátott államadósság nem igazi adósság, arra helyesebb egyfajta pénzteremtési csatornaként tekinteni. Az állam sohasem fog hazai pénzben csődbe menni, egyre nagyobb állományt görgethet maga előtt, mivel a bankoknak mindig megéri „megvásárolni” az államadósságot, azaz alacsonyabban kamatozó számlaegyenleget teremteni, és azt magasabb kamat ellenében az állam rendelkezésére bocsátani. A bankok legrosszabb esetben becserélik az államadósságot a jegybanknál jegybankpénzre.
A fentiekből következik, hogy a válságkezeléshez szükséges forrás előteremthető pénzteremtéssel: az állam több államkötvényt bocsáthat ki, a bankok pedig az újonnan kibocsátott államkötvényeket „megvásárolják”, azaz a bankok több pénzt teremthetnek az állam számára kamat(különbözet) ellenében.
Az állam ugyanúgy teremthet pénzt a maga számára, ráadásul kamatmentesen
A bankok alacsonyabban kamatozó számlapénzt teremtenek maguknak vagy érdekkörük számára (például „lombardhitel-finanszírozás” címen) a semmiből, és ezt cserélik el magasabban kamatozó, de mégis kockázatmentes államadósságra. Így a bankok jelentős kamatkülönbözet-haszonra tesznek szert az állam számára történő pénzteremtésből.