A most elkészült épületben az elektromos és autonóm autók laboratóriuma működik majd, ahol ősszel már elkezdődhet a tesztelés. A fogadóépület is készül, és várhatóan az idén átadhatják, de a pályák burkolata is olyan állapotban van, hogy májusban a nagyobb nyilvánosság előtt is be lehet majd mutatni.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) egyebek mellett arról beszélt, hogy a tesztpályához kapcsolódik az M76-os gyorsforgalmi út 170 milliárd forintos beruházása, az elsőként itt kiépülő 5G mobilhálózat, a tervezett logisztikai központ és konténerterminál is. A zalaegerszegi felsőoktatási intézményekben pedig 4,4 milliárdos fejlesztés indul.
Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője elmondta: minden forgalmi szimulációt modelleznek, sőt a megrendelők a tesztet a valós közúti forgalomban is folytathatják majd, a múlt héten született egyezmények alapján nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában és Szlovéniában is.
Hozzátette, hogy elkészült a dinamikus vezetési, fékezési tesztekre szolgáló körpálya, a nyolcféle burkolatú fékpálya alapozásánál tartanak, elkészült a smart city, vagyis az okos város környezetének alapaszfaltozása, majd 2020-ra utolsóként az egészet körbeölelő ovális pálya készül el.
Közölte, hogy a pálya piaci fogadtatása pozitívabb, mint ahogy várták, szeptemberre már megrendelték tőlük az első járműtesztet.