Az arrogáns brüsszeli elit új embertípust akar létrehozni – Václav Klaus a Makronómnak

*

Elnök úr, ön szerint alulbecsüljük a jelenlegi tömeges migrációs válság jelentőségét.

A jelenlegi migrációs válság napjaink egyik legmeghatározóbb jelensége Európában. Sőt, az én szememben ez nem csupán egy az előttünk álló fontos ügyek közül. Szerintem ez a mi korunk elsődleges kihívása.

Közgazdász vagyok, közgazdaságtant tanítok, pénzügyminiszter is voltam és így tovább. Sok lehetőségem volt, hogy hosszú éveken át elemezzem és tárgyaljam azokat a gazdasági ügyeket, amik bosszússá tettek. Olykor dühös voltam a deficitfinanszírozás, a központi bank politikája vagy a minimálbérek miatt, máskor egyes új szabályozásokkal nem értettem egyet. 

Be kell azonban vallanom, hogy már szinte egyáltalán nem érdekelnek ezek a viták. Mert számomra a tömeges migrációs válsághoz viszonyítva szinte irreleváns kérdés, hogy a kormány éppen tíz vagy húsz százalékkal emeli a minimálbért.

Miért nevezi a multikulturalizmust és korunk emberi jogi mozgalmát öngyilkos ideológiának? Nem teljesen normális jelenség – sőt emberi jog – a migráció? A klasszikus liberalizmus hívei számára legalábbis feltétlenül.

Nem, nincs olyan emberi jog, hogy migráció, ez egy nonszensz.

Az a normális, ha nincs migráció és ha abban az országban élünk, ahol megszülettünk. Ha elfogadjuk azt az országot minden előnyével és hátrányával.

Én is nagyon csalódott voltam a csehszlovák kommunista rendszerben, különösen az 1968 utáni végső időszakkal. De természetesen sosem jutott volna eszembe elmenni mert éreztem, hogy az a feladatom, hogy otthon maradjak és otthon jobbítsak az ország helyzetén a problémák elől való külföldre menekülés helyett.

A migráció tehát nem jog, hanem a legutolsó lehetőség, ha az embernek a léte kerül veszélybe és már semmi más megoldás nincs. De akkor is csak egyéni, nem pedig tömeges megoldás.

Ezzel az uniós elit mintha nem értene egyet. Ön szerint melyek az unió migrációs álláspontja mögött rejtőző hibás feltevések?

Az uniós politikai elitek valóban hisznek a multikulturalizmus ideológiájában. Vallják, hogy minél sokszínűbb a társadalom, annál jobb. A közgazdászok ezzel szemben tudják, hogy egy ország működéséhez inkább homogenitásra és egységre van szükség a sokféleség helyett.

Emellett az uniós elit az úgynevezett „emberi jogok” ideológiájában is hisz. Én ehelyett az állampolgári jogok mellett állok, korántsem az emberi jogok mellett. A fő probléma éppen az, hogy az unió a nemzetállamok ellen, azok meggyengítéséért küzd, hogy felszámolja a nemzetállamokat Európában. 

Emiatt akarnak egyébként egy új európai embertípust létrehozni.

Nekem viszont be kell vallanom, hogy cseh embernek érzem magam, nem európainak.

Ez az új európai ember valami olyasmi, mint a homo sovieticus?

Igen, de én a beszédeimben sokszor használom még a homo bruxelarum [„brüsszeli ember” – a szerk.] kifejezést is. Ez arra utal, hogy az elitek kezdetben Európán belül igyekeztek létrehozni a migrációt. Ehhez le kellett bontaniuk a határokat az unión belül. Aztán rájöttek, hogy ez nem elegendő és kívülről, más kontinensekről, más kultúrákból is migránsokat kellene behozni és így lehetne létrehozni az új európai embert.

Másról sem hallani, mint a munkaerőhiányról, és hogy az európai gazdaságnak igenis szüksége van az olcsó munkaerőre, hiszen sok olyan állás van, amit mi, európaiak már nem is akarunk elvégezni. 

Nem hiszem, hogy munkaerőhiány lenne. Amikor a könyvet írtuk, éppen 23 millió munkanélküli volt Európában, ami bár mára enyhén csökkent, mégis a munkaerő körülbelül tíz százalékát jelenti. Nincs hiány munkaerőből és azzal sem értek egyet, hogy nehéz, „piszkos” munkák vannak, amiket az európaiak nem végeznek el. 

Ez a politikai, kulturális és akadémiai elitek arrogáns megközelítésmódja. Sokmillió ember végzi ezeket a „piszkos” munkákat Magyarországon, Csehországban, Ausztriában és Németországban is nap mint nap. 

De érvelhetek szigorú közgazdasági logikával is: a piacgazdaság és az árak, illetve a bérek rugalmassága mindenféle hiány megszüntetésére alkalmas. Ha egyes pozíciókra nehéz munkaerőt találni, akkor közgazdászként azt kell mondanom, hogy a fizetés túl alacsony.

Visszatérve a határok lebontásához: ön szerint egységesítés vagy integráció zajlik Európában? Mi a különbség?  

E két fogalommal az európai integrációs folyamat két különböző fejlődési szakaszát írom le. A maastrichti egyezményig tartó időszakot tartom az integrációs periódusnak, ezután kezdődött az egységesítés időszaka. Nem tartom teljesen jónak e kifejezéseket, de használhatók a különbségek érzékeltetésére.

Én nagyon támogattam az európai integrációt, ha ez alatt a termékek, szolgáltatások, a tőke illetve a munkaerő áramlása előtti különféle akadályok lebontását értjük. Ez rendkívül pozitív, támogatandó fejlemény volt a hozzám hasonló liberálisok szemszögéből. De a maastrichti egyezmény óta az integráció egységesítéssé, központosítássá, a bürokrácia növelésévé, túlszabályozássá, sztenderdizációvá, homogenizációvá illetve harmonizációvá változott és ezt nagyon rossz fejleménynek tartom. Ha előre akarunk lépni, akkor vissza kell lépni az első szakaszhoz.

Mit gondol a kohéziós alapok szerepéről ebben az egységesítő folyamatban? A nyugati országok sokszor a források megvonásával fenyegetnek, ha Közép-Európa nem követi a migrációs álláspontjukat. 

Nekem régen az volt a feladatom, hogy radikálisan átalakítsam a cseh gazdasági rendszert. A fő jelszavaink ekkor a liberalizáció, a dereguláció, a privatizáció és a támogatási politikák leállítása voltak. Ezek közül az utolsót mindenki elfelejtette. Az én országomban, ahol miniszterelnök és pénzügyminiszter voltam, gyakorlatilag mindenféle támogatást megszüntettünk. De ahogy beléptünk az unióba, ismét visszatérünk a támogatások világába. 

Az ön generációja talán nem tudja, hogy mi még mindenféle állami támogatást a kommunista típusú tervgazdaság fő tragédiájának tartottunk. Ezért a támogatások, azaz a költségvetési transzferek megszüntetése volt a legelső feladatunk 1989 után. De épp ide térünk vissza az unióval.

Magyarország számára talán e támogatások fontosabbak, mert az ország több egy főre jutó uniós támogatást kap Csehországhoz képest, hiszen az egy főre jutó GDP alacsonyabb Magyarországon. Emellett a gazdaság szerkezete is más: Csehországban a mezőgazdaság szerepe nullához közeli, míg ez sokkal nagyobb szerepet játszik a magyar gazdaságban. Ez a második ok, amiért Magyarország több uniós forrást kap.

De én mégis annak örülnék, ha minden támogatást megszüntetnénk, mert ez a korrupció legfőbb forrása az országainkban. Hangsúlyozom, hogy nem a támogatásokért léptünk be az unióba és remélem, hogy ezzel mások is egyetértenek.

Ön sok határozott állítást tesz az unióval kapcsolatban és ezzel nincs egyedül. Mit látunk most Európában: populizmust vagy demokratikus lázadást az elitekkel szemben?

Amit ma populizmusnak hívnak, az egy normális kritika az unióban zajló folyamatokkal szemben az európai politikai elitek arroganciája miatt. Nincs más mód a vélemények kifejezésére, mint az egyszerűsítő kifejezések használata, ezért én nagyon kritikus vagyok a populista címke használatával kapcsolatban.

Az önhöz hasonló libertárius értékeket valló gondolkodók is gyakran használják a populizmus kifejezést. Ez a meg nem értés lehet az oka annak is, hogy a Charles Koch nagyvállalkozó által alapított washingtoni libertárius CATO Intézet hirtelen megszakította önnel a kapcsolatát? Lehet, hogy ön nem eléggé liberális?

Soha nem felejtem el a Mont Pelerin Társaság egykori elnökét, a híres olasz politikust és közgazdászt, aki írt egy elemzést a CATO folyóiratába. Ebben rajongva írt az euróról, mert ez az állam szerepét teljesen megszünteti majd Európában.

Én azonban megpróbáltam elmagyarázni ennek az embernek – aki egyébként a barátom –, hogy elfelejti azt, hogy az unió is egy állam, csak éppen egy szinttel a régi államok felett.

Elég az arrogáns és agresszív szerepet játszó Európai Központi Bankra gondolni. 

Ezért aztán már nem kedvelem a régi barátaimat a klasszikus liberális mozgalomból, mert teljesen félreértik a nemzetállamok szerepét. A klasszikus liberálisok, vagy libertáriusok, ahogyan azt ma nevezik, félreértik a jelenlegi problémát. A klasszikus liberálisok azt a naivan szűzies álláspontot képviselik, hogy minél inkább meggyengítjük az államot a határaival együtt, annál jobb.