Felkerültek a NAV szégyenlistájára, megtámadta hazánkat a Facebook és a Google

Idén ősszel felkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feketelistájára a Google és a Facebook. A két globális vállalatot az adótartozással rendelkező adózók listájára vette fel a NAV. E listán azok a vállalatok szerepelnek, amelyeknek „az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó” tartozása van. 

Így néz ki a lista egy részlete, rajta a Google-lel és a Facebook-kal:

Nyitva van az aranykapu: a Google és a Facebook megtagadta az adófizetést Magyarországon

Az elmúlt években nagyot javult az adóbeszedés gyorsasága és hatékonysága Magyarországon, így óriásit nőttek az adóbevételek hazánkban. A közúti ellenőrzés új rendszerét 2017 májusától Lengyelország, 2018-ban pedig Szlovákia veszi át, hiszen két év alatt a rendszer az online pénztárgépekkel együtt több, mint 420 milliárd forintot eredményezett a költségvetésnek. A kiskapuk bezáródása az adómorált is javítja, bizonyítva, hogy az olyan előítéletek, mint hogy a „magyarok nem fizetnek adót”, távol állnak a valóságtól. 

A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint e két cég nem fizet közterhet abban az országban, ahol ezeket az árbevételeket ténylegesen megszerzik. Míg tehát a hazai dolgozók, kis- és középvállalatok illetve nagyvállalatok különböző mértékben, de egyaránt kötelesek adófizetésre jövedelmeik után, addig e két monopolhelyzetű vállalat nulla százalékot ad a közösbe. A magyarországi adófizetők által fenntartott közszolgáltatások előnyeit pedig nagyon is kihasználják. 

De hogyan tehetik meg ezt?

A fenti dokumentumban is látszik, hogy mindkét vállalat székhelye az ír fővárosban, Dublinban van, ennek pedig adózási okai vannak. „A Google és a Facebook írországi leányvállalatukon keresztül szolgálják ki a piacot. Ennek megfelelően a társasági adót is az ír jogszabályok alapján Írországban fizetik meg” – fogalmazott a Makronómnak Balogh László, a Reklámadóblog.hu szakértője. 

A két globális vállalat szolgáltatásai a világ minden pontjáról elérhetők, így aztán úgy döntöttek, hogy abban az országban választanak székhelyet, amely garantálja számukra a globálisan megszerzett jövedelmek „megóvását”. E két vállalat legtöbb bevétele a rólunk gyűjtött adatokból, és az azokra épített személyre szóló hirdetésekből származik, de e hirdetések után a lehető legkevesebb adót igyekeznek megfizetni: erre az olyan adóelkerülési lehetőségek, mint a dupla ír-holland „adózási szendvics”, azaz a dublini letelepedés nyújt lehetőséget számukra. Ez a két ország adórendszereinek kiskapuit használja ki, amikor egy nagyvállalat először ír leányvállalatához, majd az egy holland leányvállalathoz, ez pedig végül egy offshore vállalatnak utalja a profitot.  

A reklámpiac fura ura

Bár a két vállalat székhelyét az offshore-paradicsomokhoz ezer szállal kötődő, és a kormányok korrupciós ügyeiről hírhedtté vált Dublinba menekítette, gazdasági tevékenységet mégis folytatnak Magyarországon. Ebből következően a hazai internetes hirdetési piac forgalmának jelentős részét ők adják. A 2016-os reklámpiac mérete 216,09 milliárd forint volt, ebből az online piac 65,6 milliárd forintos forgalmat bonyolított. Felmérések szerint az online szegmens felét adja a Google és a Facebook, így 32,8 milliárd forintos forgalmuk lehetett 2016-ban. Ebből már látszik, hogy a kieső adóbevétel egyelőre kevésbé jelentős – bár a tavalyi 12,6 milliárdos reklámadó-bevételhez képest annak számító –, hárommilliárd forint körüli összeg lehet, ha a Magyar Reklámszövetség adatai helyesek.

Ez persze néhány év alatt nagyra nőhet, hiszen az OC&C Strategy Consultants szerint az EU-ban 2020-ra a két óriás cég a digitális költés több mint 70 százalékát fogja magáénak tudni – hívta fel figyelmünket a Magyar Lapkiadók Egyesülete, hozzátéve, hogy a digitális hirdetések miatti kereslet hatására hamar még erősebb pozíciókat szerezhet majd a két cég.

A hazai reklámpiac mérete (2016)

Ha ma egy Magyarországon működő vállalat célzottan akarja elérni potenciális vevői körét, akkor sok esetben Facebook-hirdetés feladására kényszerül, ezért e bevétel után a Facebooknak adóznia kellene. A Facebook és a Google mégsem fizet adót arra hivatkozva, hogy székhelyük Írországban van, ahol elenyésző adót kell fizetniük.

E helyzet felett számos ország szemet huny, a magyar kormány azonban egy 2014 augusztusától hatályba lépett új törvényben megteremtette a jogi alapot a külföldi internetes vállalatok közteherviselésbe való bevonásához. „A reklámadó egy nem szokványos megoldás arra, hogy a két cég a magyarországi bevételei után Magyarországon is adót fizessen” – fogalmazott Balogh László, hozzátéve, hogy „a jogalkotó a reklámadó eszközével igényt formál arra, hogy a Google és a Facebook is adót fizessen Magyarországon”. A törekvéssel a Magyar Lapkiadók Egyesülete is egyetért, szerintük „teljes egészében támogatható a kormányzatnak az a célkitűzése, hogy bevonja a magyar közteherviselés alá a külföldi nagyvállalatokat”.

A reklámadót tehát azok is fizetik, akik magyar nyelvű hirdetéseket tesznek közzé weboldalukon. Míg ez egy hazai vállalatnál az adó könnyen behajtható, a külföldieknél már nehezebb, ezért a törvény „egy direkt rájuk írt módozatot vezetett be: a megrendelt reklámadóköteles reklámokról a vállalatoknak értesíteniük kell egy formanyomtatványon a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogyha a közzétevő nem nyilatkozik arról, hogy bevallja és megfizeti a reklámadót. Így ezek a vállalatok megrendelőként mentesülnek a reklámadó fizetés alól” – mondta a reklámadó szakértője. 

Példátlan szigor?

Balogh azt is kifejtette, hogy a reklámadó unortodox megoldásnak tekinthető, mivel a „magyar nyelven közzétett reklámok közzétevőit és a reklámok megrendelőit vonja adóztatás alá”. Ez azonban szerinte nagyon szokatlan módszer, „mivel ha a közzétevő elismeri adóalanyiságát, akkor a megrendelő mentesül az adófizetés alól. Ráadásul mivel a magyar nyelven közzétett reklámokból származó árbevétel jelenti a reklámadó alapját, az adóztatás nem áll meg az országhatáron belül, mert ezeket a reklámokat külföldi cégek is közzétehetik.” A reklámadó pedig meglehetősen szigorú: „ha nem jelentkeznek be és nem teljesítik reklámadó-kötelezettségüket”, akkor a külföldi vállalatokra akár egymilliárd forintos mulasztási bírság is kiszabható. 

Balogh ugyanakkor hozzátette, hogy a szakpolitikának vélhetőleg „nem kifejezetten a Google-lal vagy a Facebookkal van problémája, hanem azzal a helyzettel, hogy a külföldi székhellyel rendelkező vállalatoktól  az adóhatóság sokkal nehezebben tudja kikényszeríteni a reklámadó megfizetését mint a hazai vállalkozásoktól”.  Szerinte „ez a helyzet amiatt alakult ki, hogy a túlnyomórészt (az adóhatóság értelmezése alapján 51 százalékban) magyar nyelven közzétett internetes reklámok reklámadó kötelesek függetlenül attól, hogy hazai vagy külföldi vállalat teszi közzé”.

A Google és a Facebook semmilyen nyilatkozatot nem tett és nem is tesz a reklámadó bevallásáról és megfizetéséről. Ráadásul a két techóriás magyarországi ügyfeleiket a magyar adóhatósághoz, illetve adótanácsadójukhoz irányította, amikor reklámadó nyilatkozatokat kértek be tőlük. Míg korábban ezt büntetlenül megtehette, most a NAV valószínűleg a legmagasabb mulasztási bírságot szabta ki e cégekre, amely értesüléseink szerint gyorsan egymilliárd forintra hízott (onnan tudjuk, hogy mulasztási bírságról lehet szó, mert a reklámadó-tartozásokat nyáron elengedték). A NAV emellett az elmúlt hónapokban a Reklámadó blog szerint a hazai cégek bejelentései alapján a NAV átfogó képet kaphatott a Google és a Facebook hazai reklámbevételeiről, annak ellenére, hogy a legkisebb cégek vélhetőleg nem is jelentették az adóhatóságnak, hogy nem kaptak reklámadónyilatkozatot a reklámok közzétevőitől.

Erre egy új megoldásnak köszönhetően jó esélye van, hiszen 2015 januárjától Magyarországon az adóköteles reklámokat megrendelők mentességet kaphatnak a reklámadó alól. Ennek feltétele, hogy bejelentsék, kik azok a reklámokat közzétevő cégek, akik „nem adnak reklámadó közzétételi nyilatkozatot (és vélhetőleg nem teljesítik reklámadó-kötelezettségüket sem)” – mondta el Balogh László. 

Szerinte sokat segít a NAV-nak, hogy „ezekben a bejelentésekben a számlaszámokat, a számlák összegét is fel kell tüntetni, így az adóhatóság vélhetőleg pontos képpel rendelkezik arról, hogy mennyi adót kellene befizetnie a Google-nak és a Facebooknak”. Így a hatóság valószínűleg pontos adatokra alapozott, amikor a két céget feltette a legnagyobb adótartozással rendelkező cégek listájára.

Megkérdeztük a NAV-ot, hogy milyen eredményre jutottak a vizsgálataik, de eddig nem kaptunk választ. Sőt, névtelenséget kérő forrásunk szerint az is kérdéses, hogy a két cégnek hogyan lett adószáma. A feketelistán ugyanis a technikai adószámuk is fel van tüntetve. Adószámot azonban a hazai önbevalláson alapuló adórendszerben csak az adózó igényelhet, ami a külföldi cégek számára is kötelező, ha hazánkban akarnak gazdasági tevékenységet folytatni. Vajon a magyar joghatóságot tagadó két multi bejelentkezett magyar adószámért? Akármi is a válasz, az igazán meglepő az, hogy

A kettős adóztatás kettőssége

A két techcég tehát nem vallja be és nem is fizeti be a reklámadót, mert ahogy Balogh László fogalmaz, „álláspontjuk szerint nem tartoznak a magyar joghatóság alá”. A Google és a Facebook azonban nem csak az adót, de a mulasztási bírságot sem hajlandó megfizetni. Sőt, ahogyan azt a hazai médiában megjelent, szeptember elején egy bírói kezdeményezésben kérték, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a reklámtörvény rendelkezéseinek alkotmányellenességét. Ezt úgy támasztanák alá, hogy a kettős adóztatás tilalmáról szóló nemzetközi elvre hivatkoznának. 

Balogh László szerint azonban az ügy nem erről szól, a beadvány pedig „nem a reklámadó-kötelezettség alkotmányellenességét vizsgálja, hanem a mulasztási bírság diszkriminatív voltát”. A külföldi cégek csak azt kifogásolják, hogy „a magyar cégek esetében a mulasztási bírság mértéke jóval kisebb”. Valójában pedig „az alkotmánybírósági beadvány nem tér ki a külföldi cégek reklámadó-kötelezettségének alkotmányellenességére”. 

Sőt, amikor az Európai Bizottság vizsgálta a reklámadóról szóló jogszabályt, akkor a reklámadó hatályával kapcsolatban semmiféle kritikát nem fogalmazott meg. A Facebooknak és a Google-nek tehát nehéz lenne bizonyítania, hogy a reklámadó alkotmányellenes, ezért csak a bírság nagyságát kifogásolják.

A kettős adóztatással kapcsolatban pedig gazdasági értelemben azért sem érdemes kampányolniuk, mert György László, a Neumann János Egyetem docense szerint

Ez a gyakorlat pedig dupla terhet ró a tisztességes adózókra: a kormányoknak e bevételeket a hazai vállalatoktól és dolgozóktól kell begyűjtenie, vagyis a hazai szereplők azok, akik kettős adóztatásnak vannak kitéve a Google-höz és Facebookhoz hasonló cégek miatt.”

Kerestük a Google hazai képviseletét, hogy megtudjuk, mit kifogásolnak pontosan és meddig hajlandók elmenni az adófizetés megelőzése érdekében, de nem kaptunk választ megkeresésünkre. Kerestük volna a Facebookot is, de a vállalat tudomásunk szerint nem rendelkezik (!) hazai képviselettel. Az amerikai multi még ha a magyarországi adószabályokat nem is, a „nincs adózás képviselet nélkül” történelmi amerikai jelmondatát kétségkívül komolyan veszi. Névtelenséget kérő adószakértőnk tanácsára, miszerint az ügy súlyosságára való tekintettel csak az írországi székhelyhez érdemes kérdéseket intézni, kérdéseinkkel kerestük a vállalatok külföldi székhelyeit is, de nem reagáltak megkeresésünkre. 

Dublin és a multik románca

A NAV feltehetően úgy döntött, hogy maga veszi fel a kapcsolatot Írországgal és az bírság behajtását kéri, az unión belül ugyanis a jogos adótartozások behajtása külföldi cégektől csak az érintett külföldi adóhatóság segítségével valósulhat meg. „A NAV kapcsolatfelvétele az ír hatósággal az uniós irányelvek alapján történik” – mondta Balogh. 

Az ír hatóságoknak azonban a kemény fellépés nem áll érdekében, hiszen legutóbb is tiltakoztak az ellen, hogy több pénzt szedjenek be a náluk székelő vállalatoktól. Az Apple és Dublin között sajátos románc alakult ki, amelyben Michael Noonan pénzügyminiszter már tiltakozott az Apple-re kiszabott bírság beszedése ellen. Az Apple vezetője, Tim Cook a versenytorzítás miatti bírságot politikai marhaságnak nevezte, és az európai országok szuverenitásáért aggódott Brüsszellel szemben. Mindez nem véletlen, hiszen Írország világszinten is az egyik legismertebb, az offshore-paradicsomokhoz ezer szállal kötődő, a pénzügyi szektor által foglyul ejtett állam, még akkor is, ha az adóparadicsomokat listázó brüsszeli feketelistákról valamiért rendre lemarad. 

Balogh László is úgy vélte, hogy a bírság kikényszerítése „érzékeny lépés volna az ír adóhatóság számára”, mert bár a két cég nemzetközi szintű bevételei után összességében alig fizet adót, a befizetett összeg Írországnak még így is nagyon tekintélyes bevétel.

Magyarország a nemzetközi küzdelem élén

Az adóelkerülés más európai kormányok szemét is szúrja. Balogh László elmondta, hogy több próbálkozás is született arra vonatkozóan, hogy a Google-t és a Facebookot adózásra kényszerítsék Írországon kívül. E kísérletek eddig mérsékelt sikert hoztak: „a franciák és az olaszok próbálkozásai eredménytelenül zárultak, Németországban a Google a szerzői jogokra hivatkozva fizet valamennyi közterhet, az Egyesült Királyságban pedig tárgyalások eredményeként a Google tavaly 130 millió fontot fizetett az elmúlt tíz év forgalma után, idén pedig már 36 millió fontot” – tudtuk meg. 

Az ügyben az európai kormányok szemei Magyarországra szegeződnek, hiszen a tét óriási. „Ha ugyanis a külföldön bejegyzett cégek nem kötelezhetőek reklámadó fizetésére, akkor az arra ösztönözheti a hazai médiavállalatokat, hogy külföldre költözzenek. Versenyképességi és jogi szempontból különösen problémás lenne, hogyha az interneten közzétett magyar nyelvű reklámok után csak a hazai cégeknek kellene reklámadót fizetni” – figyelmeztetett az adószakértő. 

A francia Gabriel Zucman ráadásul kiszámolta, hogy Magyarország az adóparadicsomok létezésének harmadik legnagyobb vesztese. A társasági adóból Magyarországnak 23 százalékkal nagyobb bevétele lenne, ha a legnagyobb adóelkerülési kapukat sikerülne lezárni. Magyarország azért is különleges, mert a 2010 és 2015 közötti átlagos társasági adókulcs uniós szinten az egyik legalacsonyabb volt, ennek ellenére az offshore miatt kieső bevételek nemzetközi viszonylatban is nagyon magasak.

Talán nem véletlen, hogy a témával a francia közgazdászok sokat foglalkoznak, hiszen Franciaország az adóparadicsomok második legnagyobb károsultja Zucman listáján. Sőt, a párizsi Google-irodát 2016 májusában váratlan vendégek látogatták meg:

A francia kormány ekkor 1,6 milliárd eurós tartozást kívánt behajtani a cégen. 

Jól mutatja ez, milyen unortodox trükkökhöz kell folyamodniuk a hatóságoknak még ahhoz is, hogy megpróbálják kideríteni, mennyi lehet az az összeg, amelyet a Google nem fizet be a költségvetésbe. És Dél-Koreát még nem is említettük, ahol a legnagyobb keresőoldal, a Naver vezetője vádolta meg a Google-t és a Facebookot azzal, hogy óriási profitokra tesz szert az országban, ám sem adót, sem az internetforgalom költségeit nem fizeti, ráadásul munkahelyeket sem teremt. 

John Lee, a Google koreai vezetője parlamenti képviselők kérdésére pedig

Azt állította, hogy nagyobb régiók, és nem országok szerint tartják nyilván a bevételeiket. Azt, hogy a két cég gazdasági értelemben nem nemzetekben gondolkodik, a Magyar Lapkiadók Egyesülete is megerősítette, akik szerint „Magyarországon ezeknek a globális reklámpiaci szereplőknek a részesedését nem lehet pontosan meghatározni, mivel ezek a cégek az országok szintjén nem adják meg a bevételeiket”.

De mekkora a nemzetközi jelentősége az ügynek? – kérdeztük Balogh Lászlót, aki szerint „a reklámadó célkeresztjébe egyértelműen bekerültek azok a nemzetközi cégek, amelyeknek idáig számtalan országból származott bevételük, de adót csak kevés országban fizettek. Ha a reklámadó kiállja a nemzetközi jog próbáját az mintául szolgálhat más országok számára is” – értett egyet Balogh abban, hogy a magyar megoldás követendő példát jelenthet a probléma kezelésére.

ha más államokkal szemben egy már működő modellt tud majd felmutatni, amelyből már adóbevételre is szert tesz, miközben uniós szinten még csak a megoldásokat keresik. 

Csak együtt sikerülhet

Mivel a nemzetközi vállalatok túllépnek a nemzeti határokon és nem egyszer kijátsszák egymás ellen az őket alacsony adókkal csalogatni igyekvő országokat, a tartós megoldáshoz is nemzetközi együttműködésre van szükség. „Korábban is azon az állásponton voltam, hogy a Google és a Facebook számára az lenne a legoptimálisabb megoldás, ha európai szintű adófizetésről állapodna meg az EU-val, aminek bevételéből a tagországok forgalomarányosan osztoznának. Így ugyanis nem kellene sok fronton megküzdeniük és tárgyalniuk az egyes tagállamokkal az adófizetésről” – fogalmazza meg Balogh a rezsimshopping elleni legjobb megoldást.

Szerinte hosszú távon a rendezett, nemzetközileg egységes adózás a nagy cégek érdeke is. Ha ugyanis a magyar kormány sikerrel jár, a többi kormányzat is nagyon súlyos, különböző mértékű adóterheket vethetne ki a két cégre. Magyarországon 100 millió forint felett 7,5 százalékos a reklámadó mértéke, de semmi sem akadályozza majd meg ekkor, hogy egy másik ország például 25 vagy 35 százalékos adó kivetésével kísérletezzen. Ennél az is jobb lenne számukra, ha együttműködésükkel kialakulna egy egységes uniós szintű adóztatás. 

Ebből pedig most lehet valami: „idén szeptemberben ugyanis az EU pénzügyminisztereinek tanácsa, az Ecofin elé került a tervezet, ami adóztatás alá vonná a nemzetközi technológiai óriásvállalatokat, és amely kapcsán 10 tagállam már támogatását fejezte ki” – tette hozzá.  A jövőről úgy vélekedett, hogy „vélhetően előbb vagy utóbb a nemzetközi óriásvállalatok is meghajolnak az európaiak akarata előtt, hogy az EU országaiból származó profit egy részét adó formájában visszaadják a közösségnek”. A miniszterek szeptemberben a decemberi folytatásról állapodtak meg, és György László szerint Magyarországnak is célszerű volna kifejeznie, hogy támogatja az eredetileg francia kezdeményezést.

A folyamat azonban lassan halad, ezért lehetséges, hogy Magyarország mellett a világ más országai is gyorsabban lépnek mint Brüsszel. Izrael szintén a Google és a Facebook megadóztatására készül: Moshe Asher, az adóhatóság vezetője novemberben kijelentette, hogy egy éven belül a hatóság „benyújtja a számlát” a vállalatoknak. 

Míg az OECD és az Európai Bizottság is legkorábban jövőre tehet érdemi lépéseket az új közteherviselés megvalósítása felé, az ausztrál kormány már idén tavasszal hírül adta, hogy az országban már elérték a két cég megadóztatását. Az ausztrál pénzügyminiszter, Scott Morrison arról tájékoztatta a parlamentet, hogy az idei adózási évtől kétmilliárd ausztrál dollár többletbevételt gyűjtenek be csak e két cégtől. A példák folytathatók: Indában olyan adót vezettek be, amely szerint, amennyiben egy indiai cég digitális hirdetési szolgáltatást vesz egy globális szereplőtől, akkor az indiai vevőnek hat százalékot vissza kell tartania és be kell fizetnie az indiai hatóságoknak.

György László úgy vélte, hogy bár hazánkban a kieső adóbevétel kevésbé jelentős, versenyképességi szempontból komoly hátrányt jelent a hazai szereplőknek. Ráadásul a következő években nagy növekedési potenciál van a piacon, így a kieső bevétel hosszú távon több tíz milliárdos összegre növekedhet.

– tért ki rovatvezetőnk a másik adóelkerülő vállalatra, amely „miközben 260 milliárd dolláros készpénzállományon ül, nálunk adót nem fizet, ráadásul franchise-üzleteiben nem is azt a színvonalú szolgáltatást nyújtja, mint a fejlett világban”. Hozzátette, hogy a techóriások monopolisztikus helyzetüket nagy részben épp a kormányzatok, különösen az amerikai kormányzat kutatási és fejlesztési tevékenységének köszönhetik, az adófizetést azonban még saját országukban is kerülni igyekeznek.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete egyébként szintén visszásnak tartotta, hogy az adó jelenleg a gyakorlatban csak a hazai szereplőkre érvényes. Hozzátették, hogy „a becsült profit margin a hagyományos médiavállalatok esetében a reklámadó bevezetése óta becsléseink szerint jóval 5 százalék alatti, míg a digitális szegmensben, szakértők szerint 40 és 50 százalék között van éves szinten”. Ráadásul „jelentős különbségek vannak a hazai szereplők és a globális szereplők adózása tekintetében, fontos hangsúlyozni, hogy nem csak a reklámadó, de  a társasági nyereségadó, és egyéb helyi adók megfizetésének tekintetében is” – mutatott rá a szervezet egyéb egyensúlytalanságokra is.

De hogyan lehet ezen változtatni? Az ausztrál pénzügyminiszter szerint a siker titka az, hogy az ausztrál kormány minden szükséges hatalmat és az erőforrást megadott az adóhatóságnak, hogy az sikerre vigye az ügyet. „A Facebook az Ausztráliában szerzett bevételeit már Ausztráliában, és nem Írországban könyveli el” – mondta erről Morrison. 

A fekete tó kincse: a kincs, ami nincs

Az ír ősök nem sejtették, hogy a Dublin, azaz a Fekete-tó elnevezés milyen jól leírja majd az ír gazdaság világgazdasági szerepét. Az ír gazdaságpolitika félreértett patriotizmusa miatt létrehozta a világgazdaság feneketlen fekete tavát, amely korlátlan potenciális adóbevétel eltüntetésére képes a világ minden tájáról. E gazdaságpolitika azt feltételezi, hogy a nagyvállalatok adóelkerülésének feltétel nélküli segítése gazdaságilag jót tesz az itt élőknek. A világ pénzügyi univerzumának fekete lyukaként azonban fenntartható növekedés aligha képzelhető el.

A nemzetközi tőkétől való teljes függést jól mutatja, hogy 2015-ben az ír GDP-növekedés éves alapon hihetetlen, 26,3 százalékos ütemű volt. Ha e recept működne, akkor Közép-Európának bátran ajánlható lenne, hogy néhány év alatt utolérje Nyugat-Európát. De nem működik: a legtöbb ír elemző is egyszerű fikciónak tartja a számot, amely bár statisztikailag helyes, semmiféle valós gazdasági növekedés és ami még fontosabb, életszínvonal növekedés nem állt mögötte, a multik pénzügyi tranzakcióin kívül. Ha pedig a bérarányt nézzük meg, amely már valóban elárulja, hogy hogyan alakul a jólét egy országban, akkor a kép lehangoló. A dolgozók nemzeti jövedelemből való részesedését mutatószám az elmúlt fél évszázadban a legnagyobbat éppen a vállalati paradicsommá válni igyekvő Írországban zuhant. A neoliberális, tőkebarát politika költségeit Írországban a munkajövedelemmel rendelkezők szenvedték el, így az ír bérhányad a közép-európai országok bérarányát is messze alulmúlja.

Az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) szokatlan módon 15 százalékponttal alacsonyabb az egy főre jutó bruttó hazai terméknél (GDP), ami azt mutatja, hogy az ír gazdaságban a GDP tekintélyes számai mögött sokkal szerényebb valós nemzeti jövedelem áll: a GDP adatának lufiját a külföldi vállalatok írországi tevékenysége, és offshore paradicsomokba áramló jövedelmei fújják fel.

Az alacsony bérköltségek ráadásul nem jelentek meg exportsikerekben, de a hazai árakban sem, egyszerűen a vállalati profitokat növelték. Az ország azonban napjainkban már annyira függ a multiktól, hogy az ír költségvetési tanács figyelmeztette a kormányt, hogy

Írország így inkább az amerikai techóriások trójai falovaként segédkezik ezek európai adófizetésének megelőzésében.

Kis lépés a Facebooknak, nagy lépés az emberiségnek

Lehet, hogy az ír döntéshozók számára úgy tűnik, de a fekete tó kincse valójában nem Írországé. A káros gazdaságpolitika következményeit pedig az Oxfam szerint mindenki megszenvedi: „az adóelkerülés közel sem áldozatok nélküli bűntény. Egy rejtett gyilkos, amely olyan emberek életét alakítja, akik messze élnek a pénzügyi és gazdasági döntéseknek teret adó termektől és irodaépületektől. A hatás közvetett, de ettől még valós” – fogalmaz a globális szegénység ellen küzdő szervezet, az Oxfam Írországgal foglalkozó tanulmánya. 

Azt, hogy a világ legkorruptabbnak tartott politikai vezetői nyeretlen kétévesek az adóelkerülő multikhoz képest, György Lászlónak a napokban megjelenő Egyensúlyteremtés – a gazdaságpolitika missziója című könyve is leírja. Ebben figyelmeztet, hogy „becslések szerint 21−32 ezer milliárd dollárnyi adózatlan vagy minimális adókulccsal adózó magánvagyon” halmozódik fel a világ adóparadicsomaiban.

„A Transparency International szerint a legkorruptabb hat ország összesen 225 milliárd dollárra tehető éves GDP-jét 93−142 éven keresztül kellene ellopniuk korrupt vezetőiknek és bürokratáiknak ahhoz, hogy versenyezni tudjanak a világ »adóoptimalizáló« vállalataival és magánszemélyeivel”  – érzékelteti a valós problémát György László új könyve. 

Jól rímel erre Pierre Moscovici pénzügyekért felelős uniós biztos, aki az adóelkerülőket vámpírokhoz hasonlította egy novemberi EP-vitában. Szerinte e vámpírok egyedül a fénytől rettegnek, ezért itt az idő fényt gyújtani, és a közös, konszolidált vállalati adóalap irányába lépni. Balogh László is egyetértett abban, hogy „a tőke szabad áramlásának álcázott manipuláció kora véget fog érni” a közeljövőben. 

A Google és a Facebook tehát tartozik Magyarországnak. Nem azért, mert a jelenleg viszonylag alacsony bírság összegéből sok lélegeztetőgépet lehetne vásárolni (bár az is fontos), hanem azért, mert önmagában az esetlegesen jó szolgáltatás egy vállalatot sem jogosít fel adómentességre.

Ebből a kormányok elég sok problémát meg tudnának oldani. Nem üzleti prezentációkban, hanem a valóságban. Amíg ez nem történik meg, addig marad a szégyenlista.