Ez a Dávid nemcsak Góliáttal szállt szembe, de fityiszt mutatott a hollywoodi elitnek is

Egy családokat megszólító olyan animációs produkció esetében, mint a Dávid nyilván nem ezekkel az információkkal a legelegánsabb indítani, de mégis túlmutatnak a cikk tárgyán. Azt nem érdemes ragozni, hogy az amerikai szórakoztatóipari fősodorban nem a legmenőbb dolog a keresztény értékek hirdetése, a független Angels Studios azonban az árral szembe menve kifejezetten olyan alkotásokra szakosodott, amelyek ezt a szellemiséget hordozzák. És hogy mekkora igény van ezekre, azt remekül prezentálta a 2023-as A szabadság hangja című krimi, amely kis túlzással retorikai polgárháborút okozott. 

A valós eseményeket feldolgozó sztori egy rendőrről szólt, aki a pályája során kétszázhuszonnyolc pedofilt kapott el, és mivel a filmből is kiderül, hogy mélyen vallásos volt,  és persze a demokratáknak az sem tetszett, hogy a produkció mögött olyan személyek is álltak, mint a forgalmazást a saját zsebéből támogató Mel Gibson, össztűz alá vették a művet. Volt olyan kritika, amelyben morális pánikkeltésnek állították be a filmet, másutt úgy vélték, durván eltúlozzák benne a gyerekkereskedelmet, és csak az idióták, azaz az értelmezésükben a republikánusok hiszik el a látottakat. 

Utóbbiaknak pedig több sem kellett, elözönlötték a mozikat, az év legdurvább meglepetését okozva a pénztáraknál. Ugyanis a film mindössze tizenötmillió dollárból készült, nem reklámozták korábban agyon, és a leghíresebb színész benne A Passióban Jézus szerepét játszó Jim Caviezel volt, mégis részben a hatalmas lejárató kampánynak köszönhetően száznyolcannégymillió dollárt hozott a konyhára.   

És ha ez nem lenne elég, nemcsak tematikájában mentek szembe bátran Hollywooddal, hanem azáltal is, hogy az amerikai premiert december 19-ére időzítették, azaz egy napra az Avatar harmadik részével, a Sydney Sweeney főszereplésével készült The Housemaid – A téboly otthonával, de egy nagy tömegek által jóval hívogatóbbnak és „márkásabbnak” számító másik animációs produkcióval, a SpongyaBob: Kalózkalanddal is. És leszámítva James Cameron blockbusterét, az említett konkurenciát az év utolsó hónapjában le is nyomták. És noha a végelszámolásban ugyan később a többi alkotás rálicitált, azért a Dávid szépen visszatermelte a gyártási költségét; ráadásul számtalan országban hazánkhoz hasonlóan húsvétra időzítették a bemutatót, így a nemzetközi bevétel még szépen gyarapodhat. 

És hogy magáról a filmről is beszéljek végre, nem vagyok teológus, de látszólag nagyjából szöveghűen ábrázolja, ahogyan az apró termetű pásztorkölyök, akit mindenki lenéz, az istenhitéből erőt merítve legyőzi Góliátot, majd eleinte ünneplik, nem sokkal később a hatalmát féltő Saul király üldözni kezdi, de végül Dávid felülkerekedik, és Izrael uralkodójává válik. 

simán felveszi a versenyt a nagy hollywoodi stúdiók hasonló alkotásaival. Ami miatt azonban hátrányban van azokkal szemben, az, hogy egy bibliai történet nyilván nem enged akkora teret a folyamatos sziporkázásnak, mint mondjuk a Zootropolis 2. Viszont azoknak az idősebbeknek, akik ki vannak borulva attól, hogy a gyerekeknek szánt produkciókban általában maximális decibelen rikácsolnak a szereplők, a film visszafogottabb hangvétele üdítő lehet.  És bár a Disney-mesékben falra mászom a giccses betétdaloktól, és itt sem rohantam a megtekintés után beszerezni bakeliten a filmzenei albumot, de nem is idegesítettek a számok. 

Utóbbiakat egyébként a kétszeres Grammy-díjas Jonas Myrin komponálta, de számunkra jóval fontosabb, hogy 

Kelly Clarkson állandó alkotótársa, Jason Halbert zenei rendező a Budapest Film Orchestra közreműködésével rögzítette a számokat. És miután nem ritkán fakadnak dalra a szereplők, nem utolsó szempont, hogy legrosszabb esetben is bőven elviselhetők ezek a betétek. Maga a film pedig ugyan az eredettörténet ismerői számára nem sok újdonságot tartogat, 

Dávid – amerikai–dél-afrikai animációs film. Március 26-tól az ADS Service Kft. forgalmazásában országszerte a mozikban. 

Nyitókép: Dávid. (Forrás: ADS Service Kft.)