Gyerekek lemészárlásával szórakoztat a tavalyi év egyik legnépszerűbb sorozata
2026. január 07. 15:48
Miután Stephen King Az című regényének legutóbbi feldolgozása brutális bevételt produkált a mozikban, az HBO most sorozatban szőtte tovább a gyilkos bohóc történetét.
Vannak gyerekkori emlékek, amiket nem jó megpiszkálni, mert villámgyorsan le lehet visszamenőleg is rombolni azokat. Ilyen az Az 1990-es tévéfilmes változata, amely kölyökként nemcsak engem traumatizált, hanem számos általános iskolai osztálytársamat is. Mai szemmel azonban valószínűleg totál gagyinak hatna csakúgy, mint az X-akták nagyon rosszul öregedő klasszikus epizódjai vagy a Kedvencek temetője 2., hogy Stephen King vonalán maradjunk.
Fogalmam sincs, hogy hasonlóképpen meghatározó emlékként raktározódott-e el az utánam jövő generáció tagjaiban az Az 2017-es mozifilmváltozata és annak folytatása, de számomra az már teljesen hatástalannak bizonyult. A mai napig nem tart ott a technológia, hogy egy részben számítógépes effektekkel kreált lény teljesen valóságosnak tűnjön, ami tudat alatt is megöli a valóságérzékelést,
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Brüsszel utolsó órái: „Nem fogják ingyen adni, hogy eltakarodjanak!”
Talán ennek is köszönhető, hogy leginkább az olyan régi, praktikus trükkökkel operáló horrorok képesek megszorongatni, mint A fekete ruhás nő 1989-es televíziós verziója vagy például az 1963-as A ház hideg szíve.
A közelmúltból talán csak utóbbinak sorozatátiratától, A Hill-ház szellemétől kaptam frászt, amely csupán homeopátiás mennyiségben vetett be digitális eszközöket, miközben tökéletesen vegyítette a mély családi drámát és a zsigeri horrort. Hasonlóval próbálkozott Andy Muschietti is az Az esetében, és lehet velem vitatkozni, de szerintem inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az ijesztgetés abszolút nem működött, Freddy Kruegertől sem állt távol annak idején a ripacskodás a Rémálom az Elm utcában esetében, de ő legalább önironikusan tette – hogy egy szintén a legbelső félelmeinket megelevenítő karakterrel állítsuk szembe. Bill Skarsgård a bohóc szerepében viszont alapvetően túljátszotta a rémet, és erre még jó néhány lapáttal rátettek CGI segítségével. Azt pedig már a Stranger Things kapcsán kifejtettem, hogy alapvetően unom a nyolcvanas évek nosztalgiáját.
Végtelenül unalmas. Legalábbis szinte szűz szemmel, ugyanis az előzmények teljes ismerete nélkül néztem meg a tavalyi év utolsó vagy 2026 első nagy popkulturális dobását.
Az IT: Welcome to Derry azonban King regényének előzményeit meséli el, a hatvanas években játszódik, ami mégsem egy túl gyakran ábrázolt korszak. Ráadásul egy barátom is noszogatott, hogy adjak neki egy esélyt, és eleinte hálás is voltam a kitartásáért. Az Az esetében vitathatatlanul bátor húzás volt, hogy mainstream hollywoodi filmektől szokatlan módon már az első percekben igencsak kegyetlenül megölnek egy gyereket, az HBO sorozata pedig még kevésbé finomkodik: néhány főszereplőként beállított kölyök olyan böllérmunka áldozata lesz, amilyet legfeljebb csak a Terrifier-filmekben láthattunk. Azaz hamar kiderül, hogy itt a cselekménynek van súlya és tétje, senki nincs biztonságban csupán az életkorából kifolyólag.
Emellett az intro pofás, az atmoszférateremtés első osztályú, a több szálon futó sztori pedig jól adagolja a misztikumot az első részekben. Mindezt sajnos nem sokáig sikerül fenntartani. Stephen King munkásságának egyik fő erénye, hogy általában nem vásári ijesztgetésekkel operál, a horroron keresztül valós emberi félelmeket, drámákat és traumákat fogalmaz meg, az IT: Welcome to Derry azonban a Démonok között- vagy az Insidious-franchise mintájára adagolja a jump scare-eket, ráadásul többnyire CGI-effektusokkal. És ha valaki kiugrana a bokorból minden reggel, akárhányszor elhagyom a házat, eleinte nyilván frászt kapnék, idővel viszont már csak legyintenék – az utóbbi két évtized horrortermése után ugyanígy nem emelkedik meg a pulzusom a hasonló eszközöktől.
Nagyobb baj, hogy a történet is szétesik, a forgatókönyv olyan benyomást kelt, mintha egy éjszakába nyúló értekezleten brainstormingoltak volna az alkotók, és az összes felmerülő ötlet bedobása ellenére sem jutottak volna dűlőre. Nem fogok spoilerezni, de a különféle természetfeletti elemek nem úgy állnak össze, mint a májkrém vagy a parizer, amiket annak ellenére is élvezettel fogyasztunk, hogy tudjuk, a készítése közben olyan hozzávalók is belekerültek, amilyeneknek semmi keresnivalójuk a tányéron. Helyette az egész ehetetlenné válik, mint egy főzés közben kiborult bogrács, aminek a tartalmát aztán visszalapátolták a kondérba a sáros földdel és a gyerekek pázsiton hagyott játékaival együtt.
És bár a regény és a feldolgozások elvitathatatlan érdeme volt, hogy a gyilkos bohóc, Pennywise karakterét körbelengte az áthatolhatatlan misztikus köd,
ez az eredettörténet kifejtésekor úgy száll el, mint a cigarettafüst.
Stephen King írásainak egyébként gyakori gyenge pontja, hogy a zseniális alapötlet, majd az azt követő feszült építkezés egy végtelenül banális és csalódást keltő fináléba torkollik- Noha e sorozat forgatókönyvírásában nem vett részt, ebből a szempontból tökéletesen sikerült megidézni a szellemét – csak itt a lejtmenet jóval korábban kezdetét veszi.
IT: Welcome to Derry – amerikai horrorsorozat, 2025. Megtekinthető az HBO kínálatában.
Végtelenül unalmas. Legalábbis szinte szűz szemmel, ugyanis az előzmények teljes ismerete nélkül néztem meg a tavalyi év utolsó vagy 2026 első nagy popkulturális dobását.
Még egyszer és utoljára visszatér a tévénézők képernyőire a Hungarikumokkal a világ körül utazó dokumentumfilm-sorozat. Az utolsó évad úticélja a messzi Japán, mely megannyi magyar érdekességet rejt.
A színész szeretne eltávolodni Mr. Bean karakterétől, ezért három év után visszatért az ingatlanfelügyelő Trevor figurájához. A férfi a méh ellen folytatása, A férfi a csecsemő ellen korántsem olyan abszurd és harsány, mint az elődje, de ez nem is feltétlenül baj.
És valóban megvigasztalódást nyernek, akik sírnak? A Duna vallási dokumentumfilm-sorozata, a Jézus és... harmadik évada nem mindennapi élettörténeteken keresztül a nyolc boldogságot járja körül Mező Misi vezetésével.
Még csak júniusban múlt húszéves, de már megtöltötte az MVM Dome-ot: az HBO Pogány Induló – Vajon mit mondana anya című, négyrészes dokumentumfilmje azonban inkább maratoni imázsvideó, mint a fiatal énekes mélyre menő portréja.
Az amerikai haditengerészet szerdán nemzetközi vizeken foglalta le az orosz tartályhajót.
p
1
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KILÓ
2026. január 07. 16:44
Szar gyerekkora volt a szerzőnek ha állandóan nem gyerekeknek szánt horrorfilmeket kellett néznie. :P
Válasz erre
1
0
tasijani22000
2026. január 07. 16:21
Ugye nem meglepő, hogy ezek a redvás férgek abból csinálnak "világsikert" amiből NEKIK tetszik!
Az embereket már olyan szánalmas módon beidomították kulcsreflexek beidegzésével, hogy az már iszonyat!
Válasz erre
2
0
Kawaski
2026. január 07. 15:54
IT szerintem nagyon jol sikerült haát a Stranger gyenge lett és kicsit nyálas is.
Válasz erre
0
0
Mich99
2026. január 07. 15:52
Gyilkolás a legjobb üzlet...
Válasz erre
0
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!