25 éve hunyt el az ország óriása: a Nemzeti Színház örökös tagjára, Sinkovits Imrére emlékezünk

Huszonöt éve, 2001. január 18-án halt meg Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja:

Sinkovits Imre 1928. szeptember 21-én született Budapesten. Kispesten nőtt fel, de miután apjának kisvendéglője tönkrement, Óbudára költöztek. Apja főpincérként dolgozott, anyja varrással egészítette ki a család jövedelmét. Az óbudai Árpád Gimnáziumban tanult, ahol aktívan részt vett a cserkészéletben. A második világháború alatt kármegfigyelő szolgálatot teljesített, majd családjával a közelgő front elől rokonokhoz menekült Somogyba, onnan pedig az osztrák határ közelébe. 

A háború után folytathatta tanulmányait az Árpád Gimnáziumban, ahol 1947-ben érettségizett. Az Országos Színművészeti Akadémiára (később Színház- és Filmművészeti Főiskola, ma Egyetem) jelentkezett, és már másodévesként a Belvárosi Színházban, majd az Ifjúsági Színházban (1954-ig működött) játszott. Diplomáját 1951-ben kapta meg, s ugyanebben az évben kötött házasságot pályatársával, Gombos Katalinnal. Gyermekeik, Sinkovits-Vitai András és Sinkovits Mariann is színészek lettek, akárcsak Sinkovits öccse, Sinkó László.

1956. október 23-án a Petőfi-szobornál tízezres tömeg előtt elszavalta a Nemzeti dalt, ezzel az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik jelképe lett, beválasztották a színművészeti szövetség forradalmi bizottságába is. A forradalom leverése után, mivel a kultúrpolitika mindenható irányítója, Aczél György személyes felszólítására sem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, eltiltották a színpadtól és fizetését felére csökkentették. Ebben az időszakban műanyagjáték-öntőként dolgozott, majd 1958-ban a József Attila Színházhoz került, végül 1963-ban visszatérhetett a Nemzetibe, amely 1989-ben örökös tagjává fogadta.

Mély, zengő hangja, férfias megjelenése, kifinomult arcjátéka, mozgáskultúrája révén ideális drámai hős volt, de humora, átlényegülő tehetsége a legkülönfélébb alakok megelevenítésére is alkalmassá tette. Az ember tragédiájában majd minden férfiszerepet eljátszott, volt Ádám és Lucifer is, Madách Mózesének címszerepét 22 éven át, több mint hétszázszor alakította. Színpadra lépett Katona József Bánk bánjában a főszerepben és Tiborcként is, Sütő András A szuzai menyegző, az Advent a Hargitán és a Balkáni gerle című darabjaiban. Husz János volt Németh László drámájában, emlékezeteset nyújtott Örkény István Tóték című darabjában a családfő szerepében. Shakespeare drámái közül a Julius Caesarban Cassiust, a Macbeth címszerepét, a Lear királyban Kentet, a Rómeó és Júliában Lőrinc barátot, A viharban Prosperót, a Szentivánéji álomban Zubolyt, a Tévedések vígjátékában Aegeont alakította. A József Attila Színházban egy Három testőr-adaptációban egyetlen este tizennyolc szerepet játszott el.

Egyik legemlékezetesebb alakítását Molnár Ferenc tizedesként nyújtotta Keleti Márton A tizedes meg a többiek című 1965-ös kirobbanó sikerű filmvígjátékában. Legendás volt az Egri csillagokban Dobó István vagy az Isten hozta, Őrnagy úrban Tót Lajos szerepe. A Szerelmi álmokban Liszt Ferencet alakította, játszott még többek közt a Fűre lépni szabad, az Alba Regia, a Két félidő a pokolban, a Legenda a vonaton, az Egy szerelem három éjszakája és a Retúr című játékfilmben. Utolsó nagy szerepei egyike Álmos vezér volt a Honfoglalás című filmben. Sokszor szinkronizált is, és ő volt a Hupikék törpikék rajzfilmsorozatban Törpapa magyar hangja.

A rendszerváltozás idején aktív szerepet vállalt, a nemzeti-konzervatív oldal támogatójaként sok politikai rendezvényen szólalt fel, az ő ötlete indította el a lakiteleki találkozók sorát. 

Életének 73. évében, 2001. január 18-án hunyt el budapesti otthonában. Halála előtt néhány órával, betegségtől gyötörten, légszomjjal küszködve még színpadon volt. Az immár Pesti Magyar Színház (ma Magyar Színház) néven működő Hevesi Sándor téri teátrumban a Tudóst alakította Vörösmarty Csongor és Tündéjében. Végakarata szerint az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra, temetésén a tisztelők többezres tömege mellett az államfő és a kormányfő is megjelent, a televízió élőben sugározta búcsúztatását. Pályafutása alatt számos kitüntetést kapott: 1955-ben és 1962-ben Jászai Mari-díjjal, 1966-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1970-ben érdemes művész, négy évvel később kiváló művész lett. A Magyar Örökség-díjat 1996-ban ítélték oda neki, 1997-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották, 2000-ben elsőként kapta meg az először kiosztott nemzet színésze kitüntető címet, abban az évben a Magyar Művészeti Akadémia is tagjai sorába választotta.

Óbudán 2011-ben utcát neveztek el róla, 2014-ben a Nemzeti Színház díjat alapított emlékére. Nevét viseli a Pesti Vigadó kamaraszínpada, a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházművészeti intézete, a Magyar Színház stúdiószínházterme. Emléktáblája látható egykori lakóhelyén az V. kerületben, valamint Óbudán. Az új Nemzeti Színház szoborparkjában található, Marton László szobrászművész alkotása a legendás Mózes szerepében ábrázolja, mellszobra látható Lakiteleken a Hungarikum Ligetben.

(MTI)

Nyitókép: Keleti Éva / MTI