a dualizmusban kicsit elhalványult a jelentősége, ám a Horthy-korszakban egy durva országcsonkítást követően kellett újraszervezni az államot. Így a Szent István-i keresztény, befogadó magyar államiság eszméje újra hangsúlyosan jelent meg. A Horthy-korszakban végig nagy vita volt arról, hogy ha egyszer a királyi szék betöltésre kerül, akkor ki üljön bele. A legitimisták alapvetően a Habsburg-ház elsőbbségét preferálták volna, de voltak a szabadkirályválasztók is, akiknek számos elképzelése volt, hogy kik lehetnének a szóba jöhető király-jelöltek. Volt, aki az olasz királyi családból hozott volna uralkodót, mások Horthyt, vagy a brit sajtómágnást, Rothermere lordot akarták meghívni.
Baczoni kiemelte, hogy
ezek nem öncélú történészi írások, hanem reflektálnak napjainkra,
Békés Márton írása is eljut a Hunyadi-korszaktól napjainkig. A történész időhorizontja más, mint a politológusé, és ezek segítenek megérteni napjainkat is. Horváth Szilárd idézte Bethlen Istvánt arról, hogy az új politikát nem lehet ott folytatni, ahol Tisza István abbahagyta, de a politikát össze kell kapcsolni a nagy tradíciókkal, melyekre felépült az ország rendje. Anka hozzátette: fontos dolog, és ezt Bethlen tudta, hogy a forradalmak tapasztalata, hogy nem csak nemes eszméket emeltek fel, de visszaesést is okoztak és véresek voltak. A Bethlen-féle gondolkodók organikus fejlődést kívánt, nem egy válságos berendezkedés radikális elvágását akarták, hanem folyamatos fejlődést, polgárosodást.
Gali Máté utalt rá, hogy Szakály Ferenc középkorász arra jutott: