Történész: a Szent Korona egy cölöp, amely a mai napig befolyásolja az életünket

Bemutatták a Kommentár konzervatív folyóirat legújabb számát, melynek témája a történeti folytonosság volt. A lapbemutatót Békés Márton főszerkesztő nyitotta meg, majd Máthé Áron történész, a NEB elnökhelyettese tartott bevezető előadást.

Marxista gyökerekkel rendelkeztek, és ez Hitler hatalomra jutásától egyre nyilvánvalóbbá vált. És erről nem lehetett beszélni a rendszerváltás előtt, hiszen a Szovjetunió marxista ideológiája kizárta, hogy ugyanazon a pályán egy eltérő nyelvezettel, de hasonló célokkal és világnézettel versenyezzen valaki. Amikor a Komintern meghatározta a fasizmus kifejezést, részben azt a célt szolgálta, hogy ne kelljen a nemzetiszocialista kifejezést használni. A meghatározás szerint ez a kapitalizmus legordasabb formája, és annyira szörnyű dolog, hogy még a becsületes tőkések is összefoghatnak a marxista pártokkal vele szemben. Ez adta meg aztán a népfront elméleti keretét.

Ezt követte egy beszélgetés, melyet Horváth Szilárd moderált, s melynek résztvevői a lap szerzői, Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója, Gali Máté, az MCC kutatótanára és Anka László, a VERITAS Történetkutató Intézet kutatója voltak.

Horváth Szilárd kérdésére, miszerint milyen folytonosságot találhatunk a Szent Korona történetében, Baczoni Dorottya kifejtette, hogy vannak olyan folytonosságok, amelyek a túlélés zálogai. Ezzel szembe állította a negatív folytonosságokat, mint például amiről Máthé Áron is beszélt. Amikor folytonosságot vizsgálunk, bejön a megszakítottság kérdése is. A kérdés, hogy amikor már nincsen király, mihez kezdjünk egy a középkorra visszanyúló, a királyság szimbólumát jelentő koronával? A jelentések egymásra épülnek, ahogy haladunk előre az időben, és hiába haladtuk meg a királyságot, a téma mindig itt lebeg felettünk, szimbolizálja eredetünket, és a huszadik században is politikai súlya volt, például a revíziós politikában, de Kádár sem tudta megkerülni a kérdést. 

Anka László kifejtette, hogy 1849-ben leverték a szabadságharcot, és a politikai elitben felmerült a kérdés, hogy hogyan tovább? Az itthon maradt politikusok érezték, hogy az emigráció nem csinál újabb forradalmat, és úgy tűnt, a nagyhatalmak nem akarják Ausztriát eltörölni. A kiegyezés felvetette a folytonosság kérdését, hiszen a törvényesség alapja, hogy meg kell koronázni az uralkodót. Névlegesen itt volt, császár volt, a királyi titulust nem is viselte, de a kiegyezés szimbolikus pillanata volt a koronázás 1867-ben.

A legtöbb házban ott lógott a falon Kossuth és Ferenc József képe, a két, ellentétes kultusz megfért egymás mellett. Generációk nőttek fel úgy, hogy ő volt a király, és így a király személyében volt meg a folytonosság, a politikai rendszer is ’67 után működött.

a dualizmusban kicsit elhalványult a jelentősége, ám a Horthy-korszakban egy durva országcsonkítást követően kellett újraszervezni az államot. Így a Szent István-i keresztény, befogadó magyar államiság eszméje újra hangsúlyosan jelent meg. A Horthy-korszakban végig nagy vita volt arról, hogy ha egyszer a királyi szék betöltésre kerül, akkor ki üljön bele. A legitimisták alapvetően a Habsburg-ház elsőbbségét preferálták volna, de voltak a szabadkirályválasztók is, akiknek számos elképzelése volt, hogy kik lehetnének a szóba jöhető király-jelöltek. Volt, aki az olasz királyi családból hozott volna uralkodót, mások Horthyt, vagy a brit sajtómágnást, Rothermere lordot akarták meghívni.

Baczoni kiemelte, hogy

Békés Márton írása is eljut a Hunyadi-korszaktól napjainkig. A történész időhorizontja más, mint a politológusé, és ezek segítenek megérteni napjainkat is. Horváth Szilárd idézte Bethlen Istvánt arról, hogy az új politikát nem lehet ott folytatni, ahol Tisza István abbahagyta, de a politikát össze kell kapcsolni a nagy tradíciókkal, melyekre felépült az ország rendje. Anka hozzátette: fontos dolog, és ezt Bethlen tudta, hogy a forradalmak tapasztalata, hogy nem csak nemes eszméket emeltek fel, de visszaesést is okoztak és véresek voltak. A Bethlen-féle gondolkodók organikus fejlődést kívánt, nem egy válságos berendezkedés radikális elvágását akarták, hanem folyamatos fejlődést, polgárosodást.

Gali Máté utalt rá, hogy Szakály Ferenc középkorász arra jutott: 

az idegen nemzetiségűek betelepítésében, akiket a kiirtott területek lakosságának pótlására hoztak be. Az ország még is fel tudott állni a neoabszolutizmus után is, egy prosperáló korszak következett utána. Magyarország lelke halhatatlan maradt - állapította meg ekkoriban egy hazánkról író ír pap is.

(A nyitókép forrása: a Kommentár Facebook-oldala)