Ilyet még nem hallottunk – orosz énekesnő varázsolt Eszterházán

Volt idő, amikor még teljesen másként képzeltem el a pénteki esti szórakozást, minthogy egy rég meghalt zeneszerző operájának a koncertszerű változatát nézzem-hallgassam. Hogy mindezért ráadásul utazzak is oda-vissza négy órát, elképzelhetetlennek tűnt, most mégis azt mondom, előbb kellett volna belevágnom hasonló, az ízlésemtől – legalábbis ez idáig ezt hittem – igencsak távol álló kalandokba.

A III. Haydneum Eszterháza Fesztivál nyitókoncertje ugyanis túlzás nélkül minden előzetes – és finoman szólva is óvatos – várakozásomat felülmúlta. És nem csupán a kiválóan sikerült előadás miatt. A régizenei programsorozatnak helyet adó, Esterházy „Fényes” Miklós  Haydnéival szorosan összefonódó álmainak lenyomatát ma is őrző 

Így tettünk mi is, és a „kínaizáló” falak meg a kerttől a helyiségek plafonjáig érő barokk pompa árnyékában tett séta kiváló előételnek bizonyult a bőséges, mégsem eltelítő főfogás előtt. Annál is inkább, mert közben nem csupán a korban magyar Versailles-ként emlegetett „tündérbirodalomról” és annak messze földön híressé vált házi karmester-zeneszerzőjéről, azaz Joseph Haydnről tudtunk meg jó néhány érdekességet, de kiderült többek között, hogy bizony a korabeli előkelőségek élete sem volt mindig fenékig tejfel: a hirtelenjében divatba jött cukros limonádé mértéktelen fogyasztása miatt kénytelenek voltak egy kerevetféle alkalmatosságon, félig ülve aludni – így próbálván elejét venni a reflux okozta fulladásos rohamoknak.

Mindennek persze semmi köze sem a fesztiválhoz, sem az fénypont esti attrakcióhoz. Vagyis annyiban mégis, hogy a harmadik alkalommal megrendezett régizenei eseménysorozat ezúttal is egy Haydn-operával indított, méghozzá, ugyancsak hagyományosan egy olyannal, ami szorosan kötődik Eszterházához is. A Haydneum – Magyar Régizenei Központ művészeti vezetőjeként és az Orfeo Zenekar alapító-vezetőjeként is ismert Vashegyi György és csapata 

amelyről nemcsak azt lehet tudni, hogy tizennegyedikként az utolsó Eszterházán bemutatott operája volt a mesternek, hanem azt is, hogy az először 1784. február 26-án a színpadra került háromfelvonásos mű a maga korában óriási sikert aratott, a feljegyzések tanúsága alapján több mint ötvenszer játszották.

A siker pedig most sem maradt el, az amúgy kiváló akusztikájú és finom eleganciájú Apolló-teremben hallható sűrű bravózások és taps már-már kisebb rockkoncertek hangulatát idézte. Abszolút megérdemelten, több okból is. Na, nem a Nunziato Porta írta librettó miatt, ami ugyan a mellékelt kétnyelvű szövegkönyvnek köszönhetően könnyen követhető volt, de valójában idegesítően nem szól semmiről, és ha már így, akkor tele van következetlen logikai ugrásokkal is. 

és valóban egyetlen témát jár körbe: a keresztes lovag Rinaldo hosszan vekeng rajta, hogy a harc mezejét vagy a szerelmet válassza, amit varázslóként sem utolsó szerelmese, Armida természetszerűleg eléggé zokon vesz. 

Kettejük érzelmi-lelki párviadalát Haydn nagy energiájú, sokrétegű, virtuóz zenéje teszi több mint átélhetővé, illetve ez esetben mindezt a Haydneum mindenkori küldetésének egyik lényegét is szimbolizáló korabeli hangszereken játszó, Vashegyi György dirigálta mai muzsikusok precíz, örömteli játéka egészítette ki. Az énekeseket tekintve hatszereplős előadás sztárja azonban kétségkívül az Armidát játszó Vaszilisza Berzsanszkaja volt, és a játék szó a koncertszerűség ellenére sem tévesztés, mert a civilben is nagyon szimpatikus orosz szopránnak 

Az ember szinte úgy érezte, vele együtt feszülnek szét a kastély sok száz éves falai, anélkül, hogy akár egy pillanatra is nevetségesnek ható túldramatizálásba futott volna. 

A többiek munkáját, átéltségét – a magyar régizene-rajongók körében nem ismeretlen, új-zélandi Ella Smith (Zelmira), Megyesi Zoltán (Rinaldo), Varga-Tóth Attila (Ubaldo), Szélpál Szilveszter (Idreno) és Léo Guillou-Keredan (Clotarco) – sem érhette panasz, de kétségkívül Berzsanszkaja-Armida vitte el a show-t, hazafelé vicceltünk is kicsit vele, hogy Vashegyi György vérmes reményei ellenére egyáltalán nem biztos, hogy az énekesnőt látjuk még errefelé valaha, mert hamarosan nem lesz ember, aki a gázsiját meg tudná fizetni. 

Másokat ellenben biztosan láthatunk még a szeptember 6-ig zajló III. Haydneum Eszterháza Fesztiválon, ahol hasonló kuriózumként érkezik Andreas Staier egy fortepianoesttel, hallhatunk szemelvényeket az Il Suonar Parlante Gipsy Baroque című lemezéről, végül szombaton este Berecz Mihály és az Attilio Cremonesi vezényelte Orfeo Zenekar zárja az Európa-szerte egyedülálló rendezvényt.
 

Nyitókép és fotók:  Vaszilisza Berzsanszkaja (Haydneum / Pilvax Films)