Szerzőnk – főként korához képest – már-már zavarba ejtően művelt, excentrikus személyiség, aki mcdonald’sos állását hagyta ott azért, hogy minden idejét a klasszikus ideálok és teljesítmények, a jó ízlés és a kulturális tudatosság népszerűsítésére szentelje. Küldetése, hogy a közösségi médiát visszahódítsa az értékes tartalom számára, s hogy a mindennapokban magas kultúraként emlegetett művészetek, építészeti, filozófiai, irodalmi gondolatok és tettek a fiatalok számára is befogadhatók legyenek. Könyvében olyan kérdések mélyére vezeti az olvasót, mint hogy mit ábrázol valójában a Mona Lisa, miért ragaszkodunk máig a görög–római hagyományokhoz a politikában, milyen értelmezései vannak az emberi történelemnek, vagy éppen hogy mi köti össze az ősi mitológiát és a kortárs popkultúrát. Quirke vállaltan a saját identitását adó kultúra, azaz a Nyugat eszmei talapzatát meghatározó vívmányok újrabemutatására fókuszál. S bár a kötetben semmilyen felfedezés vagy forradalmi újdonság nincs, stílusa és gazdagsága nóvummá teszi.
Szerzőnk szerint a kultúra tanulható: ahogy egy nyelvet megtanulhatunk, úgy a kultúra nyelvét is elsajátíthatjuk, ha van hozzá értelmezési keretünk, kellő figyelmünk és örök kíváncsiságunk. Annál inkább is, mert a kultúra maga is olyan, mint a nyelv: a művészetek, az építészet vagy az irodalom a „történelem nyelvtana” – érteni kell őket ahhoz, hogy az információt ne csak befogadjuk, hanem élménnyé és tudássá is váljon.
Évtizedenként ha egy olyan minőségű kötet születik az általános műveltség összefoglalására, mint ez – az utolsó ide kívánkozó szerző talán Umberto Eco volt. Mindenkinek ajánlom Quirke művét, aki szívesen idézi fel és mélyíti tovább a legalapvetőbb ismereteit arról, hogy a mindennapokat uraló kulturális küzdelmekben pontosan mi is a tét.