A nagy dán meseíró a nyomorból tört a világhírre hosszú élete során, emésztette a magány és a különcség, a bordélyházakban nem járt sikerrel, a magyarokról viszont hízelgő véleménnyel volt.
Napra pontosan 150 éve, 1875. augusztus 4-én, 70 éves korában hunyt el Hans Christian Andersen dán költő, meseíró, az irodalomtörténet egyik legérdekesebb alakja, aki Magyarországon is járt és nagyon jó véleménnyel volt rólunk. A meseírás koronázatlan királya a nyomorból ért a csúcsra, így a saját élete is mesévé nemesült, de rögtön tegyük hozzá, hogy nem tündérmesévé. Történetei az író drámai magányosságát tükrözik, ami végig kísérte a sikerekkel együtt.
A rendíthetetlen ólomkatona, A kis hableány, A kis gyufaárus lány című klasszikusok a világirodalom szívszorító darabjai közé tartoznak: egyszerűségük, letisztultságuk, érzelemgazdagságuk, művészi mélységük ihletett szerzőről vall,
aki saját világot teremtett – erre csak a legnagyobbak képesek.
Andersen 1805. április 2-án született a dániai Odense szegénynegyedében, egy cipész fiakért. Igen, már ez a tény egy mese felütéséhez hasonlít. Apja korán meghalt, a gyermek Andersent babonás, erőszakos anyja nevelte tovább. Hébe-hóba járt iskolába, de írni-olvasni hamar megtanult – a sorsa ekkor megpecsételődött. Életrajzírói szerint kívülről megtanulta Shakespeare összes színművét, aztán fabábokat készített, és egy általa készített játékszínházban eljátszotta a darabokat.
„Egész közvetlen környezetem mintha csak képzeletem megpezsdítésére szolgált volna”
– írta később Andersen. Az éhező, nélkülöző, szuperérzékeny kisfiú a saját mesevilágába menekült a külvilág elől.
Próbálták munkára bírni tizenegy évesen, de sem a szövöde, sem a dohánygyár, sem a patika nem ízlett neki. Ő már döntött. Csakis a könyvek és a színház érdekelték. Tizennégy évesen eljött az idő: Koppenhágába ment, hogy „független, gazdag ember” legyen.
Andersen valóban nem aprózta el: a királyi színház zenésze akart lenni, ami persze nem jött össze. Életrajzírói szerint nyomortanyákon lakott, alkalmi munkákat vállalt. Végül bevették a Dán Királyi Színház kórusába, de hamarosan mutálni kezdett: szoprán hangja megszűnt, és kitették a szűrét.
A kamasz fiú nem adta fel, amiben „segítségére” lehetett az utólag valószínűsíthető Asperger-szindrómája.
A szindrómára jellemző, hogy képviselője megszállottan belefeledkezik egy érdeklődési területbe, aminek a kiemelkedő ismerője lesz – ezt már a „Shakespeare-tanulásnál” is láthattuk. Egy szó, mint száz: Andersent a színházon és a mesevilágon kívül semmi más nem érdekelte. Komoly gondjai voltak a társadalomba illeszkedéssel, ami még valószínűbbé teszi az Asperger-szindróma jelenlétét.
Aztán, mint a mesében, szerencséje lett, amit protekciónak is hívhatunk.
A színház igazgatója megkedvelte a csetlő-botló gyereket, fölfedezte írásait,
magától a királytól szerzett neki ösztöndíjat. Andersen újra tanulni kezdet, ám diáktársai és tanárai gúnyolták azért, mert író akart lenni, meg azért is, mert furcsa volt, magának való. Nem volt jó tanuló, csak szenvedett, de pártfogója az egyetemre is bejuttatta.
Egyszer csak befutott. Harmincévesen jelent meg az első négy meséjét tartalmazó kötete. Egyre ismertebb lett. Folyamatosan jelentek meg a meséskönyvei,
a negyvenes éveire világhírűvé vált.
Volt rá példa, hogy hamarabb jelent meg egy műve Amerikában, mint Dániában.
A meseíró részletes naplót vezetett életéről, így a különcségei föltárulnak előttünk. Szeretethiányos volt, magányos, tartozni akart valakihez, de erre alkalmatlannak bizonyult. Meséi mélyén ennek a föloldhatatlan helyzetnek a művészi feloldása vibrál.
A nők rendszerint visszautasították a félszeg, esetlen írót, aki bordélyházakban kereste az időleges megoldást, de még ez sem sikerült neki.
Naplójából rekonstruálhatjuk Andersen bordélyházi ténykedését, mindegyik esetben ugyanaz történt: beszélt a madammal, kiválasztott egy lányt, bementek a szobába, megsajnálta a lányt, pénzt adott a lánynak, és távozott – ellenszolgáltatás nélkül. Biztos, ami biztos, a maszturbációiról is naplót vezetett.
Miután a „női vonal” nem sikerült, Andersen a férfiaknál is próbálkozott. Állítólag
a szász–weimar–eisenachi nagyherceggel is intim kapcsolatban állt.
A vonzalmait nem rejtegette – sőt, a magányos emberekre jellemzően szinte hirdette őket –, ami a 19. század közepén nem kevés megbotránkozást váltott ki, a csodálat mellett.
Viselkedészavara egyebekben is kiütközött. Jó barátságban volt az angol íróval, Charles Dickensszel, de csak egy ideig. Történt, hogy 1857-ben
meglátogatta a Dickens családot azok otthonában, és a vendégeskedés közben elfelejtett hazamenni.
Öt hétig maradt, mert nem érezte, mikor illene távoznia. Végül elküldték, és Dickens minden kapcsolatot megszakított Andersennel.
Érdekesség, hogy a manapság olvasott Andersen-mesék nem így néztek születésük idején. Egész egyszerűen cenzúrázták őket a viktoriánus Angliában:
a kis hableány nyelvét az eredeti változatban kivágják (!),
ez a puritán Nagy-Britanniában túl soknak bizonyult. Andersen átírta a lezárást: az új verzióban a vízi boszorkány elveszi a hableány hangját.
Andersen felnőtteknek is írt meséket, nem is akármilyeneket! A dán író a modern pszichológia, a szürrealizmus, a thriller előfutára volt bizonyos fénytörésben.
Egyik megdöbbentő történetében egy férfi árnyéka függetleníti magát a gazdájától:
belopózik egy házba, hogy a titkokat kilesse, emberként él, zsarolással meggazdagszik, végül a saját árnyékává, rabszolgájává teszi egykori gazdáját.
Az író sírgyalázásról, lefejezésről, mellét szaggató anyáról, udvarlóit lemészároló sorozatgyilkos hercegnőről is mesél, és nem utolsósorban egy nő- és gyerekgyilkos gonosz hercegről, aki hadsereggel támad a mennyországra.
Kevesen tudják, hogy Andersen a királytól utazási ösztöndíjat is kapott. Bebarangolta Európát, útjairól hatalmas sikerű útleírások jelentek meg. Jóleső érzés, hogy Magyarország mennyire a szívébe lopta magát.
1841-ben gőzhajóval utazott Konstantinápolyból
a Fekete-tengeren át a Dunáig, majd a Dunán fölfelé Bécsig.
Többek között megemlítette, hogy Pesten minden könyvesbolt falát Széchenyi képmása díszíti. Megfigyelte, hogy könyvek, újságok tekintetében milyen jól felszerelt a Nemzeti Kaszinó. Hozzátette: a magyar egyesület tagjai „az ország saját nyelvén írt, rengeteg különféle újság és könyv iránt érdeklődnek.”
Andersen az ország gazdagságát is említi: három évvel
„a rettenetes jeges ár után nyoma sincs már sehol az árvíz pusztításának; minden ház újjáépült, minden szebb és pompásabb, mint volt.”
Magyarország lakóit külön dicsérte a fogékony lelkű, nagy meseíró.
„Szépek, nagyon szépek a magyarok”,
írta Pozsonyban, ahol partra szálltak.
„A városon átkelve csodálatos rózsákat és még szebb gyermekeket látunk.”
Tegyük hozzá a végére: Andersen első magyar fordítója (1858) nem más, mint Petőfi felesége, Szendrey Júlia volt.
***
(Nyitókép: Wikipédia)
Felhasznált irodalom:
https://nitum.wordpress.com/2012/10/10/biography-of-hans-christian-andersen/
https://kepmas.hu/hu/mesekbe-menekulve-hans-christian-andersen-tragikus-elettortenete
https://mult-kor.hu/nyomornegyedbol-indulva-lett-a-mesek-kiralya-hans-christian-andersen-20170804
https://noivalto.hu/ezvan/gyermekkonyvek-nemzetkozi-napja-andersen-szendrey-julia/
https://locsei.net/cikk599.html
https://tarnokitenyek.hu/2024/04/18/andersen-a-mese-hose/
https://ekultura.hu/2005/08/05/hans-christian-andersen-mesek-es-tortenetek-felnotteknek
A Libri Talent első, sikerrel zárult évadát követően a jövőben még több irodalmi tehetség jut lehetőséghez, a pályázatokat szeptember végéig várják, idén meseírók is jelentkezhetnek.
Reke Balázs karaktereinek dobog a szíve, párbeszédei hitelesek, mondatai sallangmentesek, története átélhető, és a Gonosz egyfolytában visszhangzik bennünk.
A magyar történelem felidézését a Sasnak körme között című, Zrínyi Ilonáról szóló regényével indította meg.
Fekete István tudta, mi a természet, és tudta, mi az ember. Ma alig akad író, aki tudná.
Az olvasói figyelem képes arra, hogy a sorok között értékes igazságokra leljen, és hogy a kincset érő gondolatok alapján kitüntetett helyet adjon egy-egy könyvnek és szerzőnek; ezt szolgálja a Libri irodalmi díj.
A rendszerváltó tagság indulása óta többször is tapasztalható volt, hogy jelentősen csökkent az előfizetők száma.
Moszkva több száz katonát és tucatnyi járművet veszített, amikor az ukrán elit egységek visszaverték a meglepetésszerű támadást.
A német kancellárnak a gazdasági gondok mellett a migrációval is meggyűlik a baja.