Pedig a nyolcvan éve, 1945. július 20-án elhunyt Petrovicsnak sokkal többet köszönhetünk, mint gondolnánk.
Ha a világhálón rákeresünk arra, ki mindenki született vagy halt meg egy adott napon, ismeretlen színészek és popsztárok, harmadosztályú (!) magyar labdarúgók és politikai bűnözők mellett nem jut hely a művészettörténet nagy képviselőinek, de még a 20. század egyik legnagyobb formátumú múzeumi vezetőjének, Petrovics Eleknek sem.
Úgy tűnik, szinte bárkinek az életrajza fontosabb egy művészettörténész és egy múzeumigazgató életénél.
Pedig a nyolcvan éve, 1945. július 20-án elhunyt Petrovicsnak sokkal többet köszönhetünk, mint gondolnánk.
Petrovics Elek (1873–1945) jogi tanulmányai után a Belügyminisztériumban kezdte pályafutását. Hivatali munkája mellett egyre többet foglalkozott a képzőművészettel, mű- kritikákat írt, s barátjának mondhatta többek között Szinyei Merse Pált, Rippl-Rónai Józsefet, Ferenczy Károlyt, Csók Istvánt és természetesen műgyűjtő kortársait is. Amikor 1914-ben kinevezték a Szépművészeti Múzeum igazgatójává, azt fogalmazta meg feladatként, hogy a múzeum gyűjteményeit a legkiválóbb, legjellemzőbb alkotásokkal gyarapítsa.
Szinyei ismert képe, a Hinta Petrovicsnak köszönhetően került a Szépművészetibe.
Hollósy Simon képe, a Tengerihántás is akkor vált igazán híressé, amikor 1915-ben a múzeum megvásárolta. Derkovits Gyula egyik erősen baloldali elkötelezettségről tanúskodó fő műve, a Három nemzedék szintén Petrovics vásárlásaként került 1934-ben múzeumi tulajdonba. És sorolhatnánk még a remekművek sorát Rippl-Rónaitól Ferenczy Károlyig, s Pierre Puvis de Chavannes-tól Anthony van Dyckig, hogy jelezzük, mi mindennel gyarapodott a Szépművészeti Múzeum Petrovics Elek húsz évig tartó igazgatósága alatt, 1914 és 1935 között.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Petrovics tevékenysége nélkül ma nem ugyanazt a magyar művészettörténetet tudnánk és tanítanánk, s a méltán világhírű Szépművészeti sem lenne ugyanaz.
Idősebb Markó Károly Visegrád című festménye például hiába volt 1890 óta múzeumi tulajdonban, jelentőségét csak az 1930-as években fogalmazták meg először, többek között Petrovics Elek is 1933-as akadémiai székfoglalójában. És éppen ez példázza nagyon szépen, hogy a művészet története nem magától íródik, hanem mi írjuk. Generációk óta s még további generációkon át. Éppen Petrovics példája mutatja meg igazán, hogy
a műalkotások nem a megszületésük pillanatában lépnek be a művészettörténet folyamatába, hanem akkor, amikor elkezdenek írni és beszélni róluk.
A magyar művészet története – bár tele van örökre az ismeretlenség homályában maradt, megsemmisült művekkel – mégiscsak a megírt művek története. Minden ezzel kapcsolatos élményünk, fogalmunk és tudásunk azon alapul, amit ezekről a művekről elődeink megfogalmaztak, vagy ahogyan ezekkel a művekkel az elődeink bántak. Ne feledjük el, hogy minden egyes alkotás mögött van valaki, aki arról a műről az első értékelést, az első szót leírta, aki először listázta, katalogizálta, vagy az első leltárkönyvi bejegyzést megtette. Egy alkotás egészen addig nem létezik a művészettörténet számára, amíg valaki egyszer meg nem fogalmazza azt a bizonyos első szót.
Petrovicsnak sok ilyen „első szót” köszönhetünk.
Petrovics Elek kiváló ízlésű műgyűjtő és érzékletesen fogalmazó művészeti író is volt. A jobbára festő kortársai- nak alkotásaiból álló műgyűjteményét végrendeletileg a Szépművészeti Múzeumra hagyta, így nemcsak életének hasznos munkájával, hanem halálával is a magyar művészet ügyét szolgálta.
A szerző művészettörténész
Nyitókép: Mandiner-archív
A festőművész-grafikusról szóló új monográfia kapcsán beszélgettünk életpályájáról, a pesti szürkeségtől a Balatonfelvidéken megtalált színpompáig.
A Hotel Lentulai vendége ezúttal Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező volt.
Böröcz László levélben nyilvánított részvétet a Ruszwurm cukrászda tulajdonosának családjának.
Eljött az igazság pillanata.
A színész szerint a hazai kultúra ma olyan, „mint egy útszéli kóró, ami az életéért küzd”.
Brain rot – agyrohasztás: így nevezik a legsötétebb internetes bugyrok tartalmait, amelyek közül a fiatal amerikai merénylő előlépett. Rajcsányi Gellért írása.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Magyar Nemzetnek azt is kijelentette, „gyakorlatilag a magyar–ukrán kapcsolatok folyamatosan lefelé tartanak”.
Alighanem arról lehet szó, hogy hiába a nagy szavak meg a fogadkozások, a Tisza-vezér képtelen megfelelő embereket találni, egy alapvető politikai feladatot sem tud elvégezni.
