És persze mindannyiuk felett ott a két állandó, a magyar férfivízilabdát a legnagyobb csúcsokra repítő Kemény Dénes és Benedek Tibor. A sorozatpremiernek szomorú aktualitást adott Benedek halálának ötödik évfordulója, és nézőként is folyton elszorul a szív, amikor az egykori csapattársak, barátok el-elcsukló hangon felidéznek néhány jellemző momentumot vele kapcsolatban, és láthatjuk már nagybetegen is néhány jelenet erejéig.
„Tibi lehet, hogy évente csak egy mondatot mondott neked, de az biztos, hogy örökre beléd égett”
– emlékszik vissza vele kapcsolatban Kiss Gergő, jól érzékeltetve, kikből és miért lesznek a valódi vezérek. Benedekkel kapcsolatban hangzik el egyébként a címadó mondat is talán a fiánál nem kevésbé legendás utánpótlásedző Kemény Ferenc „Fecsó bácsit” idézve, akinek a keze alatt pallérozódott – még juniorválogatott korában – a Kemény-csapatok olimpiai bajnok játékosainak nagy része.
Hiába a sok leg meg legenda, A nemzet aranyai szerencsésen elkerüli a pátoszos szoborállítást, köszönhetően a sok humornak, illetve az archív felvételek (sorsdöntő mérkőzések, a három olimpia kulcspillanatai, korabeli interjúk, életképek stb.) és a beszélő fejes megszólalások jó arányának. A sorozatra kitalált plusz – az első három epizódban például a pekingi aranyérmes Kis Gábor és Varga Dániel a felvételeket megállítva kvázi élőben kommentálja az egyes eseményeket – is többé-kevésbé működik. Az a rész például kifejezetten érdekes, amikor Varga afféle pólógyorstalpalóként elmagyarázza, mit jelent és hogyan segített minket egy sorsdöntő pillanatban az egyébként magyar találmány zónázás.
Az olyan vicces történeteken meg különösen remekül szórakozunk, mint hogy milyen furcsa szokása miatt nem akart senki Papesszal (Molnár Tamás) aludni, hogyan lett kordonnal lezárt bűnügyi helyszín egy külföldi hotel folyosója a fiatal magyar pólósok miatt, vagy hogy Biros Péter az első világversenyére utazva, délelőtt 11-kor miért kért kávé helyett inkább egy pohár sört az őt teljesen feleslegesen bátorítani akaró kapitánytól.