Magyarországon nem lehet élni, itt csak „vödröt kapunk és bűzt” – Cseh Katalinnál csúnyán elszakadt a cérna

„Húsvéthétfő van. Vagy, ahogy mi nők hívjuk: a nap, amikor megint el kell tűrnünk valamit a »hagyomány« nevében” – lamentált Cseh Katalin hétfő reggel, szerinte az én nevemben is, ha jól értem. Szemléltetésképpen rögvest nyakon is önttette magát két vödör vízzel, de csúnyán elhibázta a dolgot:

De így frankón: ahogy csak Cseh Katalin tud vihogni, úgy vihogott a kamera előtt a kiadós locsolástól; meg is kellett vágni a felvételt, hogy összeszedje magát, és ismét fölvegye azt a tiltakozó pózt, amelyet emlékezetem szerint magam is alkalmaztam egyszer-kétszer, kiskamasz húgként, amikor bevillant, hogy itt most nagyon önérzetesen a primadonnát kellene előadnom, aki kikéri magának az aljas támadást, mert ha nem teszem, még a végén elbízza magát a tesóm, és akkor rövid és középtávon romolhatnak vele szemben a tárgyalási pozícióim.

A politikusnő mindenesetre (feministák heves bólogatása közepette) a locsolkodáshoz hasonlóan csúf, ámde mára meghaladott patriarchális hagyományként emlegeti fel a ius primae noctis intézményét (amely történészek szerint nemigen létezett), valamint az elrendezett házasságok jelenségét, amely viszont a férfi számára sem feltétlenül lehetett kellemes – de tény, hogy relativizálásnak nem rossz egybemosni az efféle kényszert azzal, hogy

„Most komolyan a nők kapják a vödröt meg a bűzt, a férfiak pedig a csokit, a pálinkát meg a dicséretet?” – méltatlankodik tovább a momentumos honanya, én pedig csak pislogok: jó béna buborékból kiabál ki a képviselő asszony, úgy tűnik. A videóban ő valóban olyat kap locsolóversnek, hogyaszongya „fúj a szél, szánt az eke, meglocsolhatlak-e?”, amire talán én is azt mondanám, hogy „tudsz te ennél fantáziadúsabbat és verstanilag kimunkáltabbat is; menj, keress vagy költs egy igényesebb rigmust, és gyere vissza azzal, aztán majd meglátjuk” – de ne a hagyományt szidjuk, ha snassz a kivitelezés. Mifelénk az egész úgy kezdődik, hogy a kiöltözött legények minimum hat sorban Isten áldását kérik a szép rózsatőre, a kedves liliomszálra vagy hasonló kellemes és gyönyörködtető teremtményre, akik mi volnánk –

Ezután következik maga a locsolás: ha egy zimankósabb húsvétkor azt mondom, „módjával”, akkor módjával locsolnak; ha azt kérem, inkább vízzel, mint a többedik illattal, akkor megoldják a vizet. Kommunikáció, konstruktív együttműködés – simán működik, csak élni kell vele, a műhiszti helyett. Ha pedig akad férfi, akinél mégse ér célba az üzenet, akkor azon a kapcsolaton nem valamely hagyomány eltörlése fog javítani, attól tartok.

Külön érdekes az a felvetés, hogy a férfi bezzeg csokit meg pálinkát kap, tehát „egyenlőtlen” az „alku”. Egyrészt egyiket se kötelező adni; ellenem még senki nem hirdetett vendettát, ha gondosan festett tojásokkal szúrtam ki a szemét. Másrészt egy feleség számára nemigen jelenthet problémát, ha férje és/vagy fia az év egyik napján csokoládéval megrakodva tér haza – nem tilos az ilyesmit közösen elfogyasztani.

Csokit is, meg süteményt is; az esetleges egoizmusukat pedig bőven kielégíti, ha hallják, hogy az ő süteményüket méltatják. Azon is csak hüledeznek, hogy egyes nőtársaik számára egy kedélyes-vidám húsvéthétfői férfi–nő interakció is kőkemény „alku”, ahol precízen egyezniük kell az anyagi bevételeknek és a ráfordításoknak – egészen különös, távoli galaxisnak tűnik ez a világ abból a perspektívából nézve, ahol húsvétkor szomszéd kisfiú látogat meg özvegy nénit, édesanya hallgatja büszkén az első kis locsolóversikét, vagy fiatal lány írókázik éjszakába nyúlóan, hogy elkápráztassa az elkápráztatandót.

Lám, ezért nem érdemes a „mi, nők” fordulattal valamennyi nőtársunkra kivetíteni a saját aktuális háborgásunkat:

Miközben egyébként maga a politikus táplálja már megint a nők logikátlanságával és együgyűségével kapcsolatos előítéleteket, amikor videóját a következő kívánsággal zárja: a hétfői locsolkodás helyett „legyen inkább a húsvét a tavasz ünnepe, a megújulásé, a közösségé”. Miért, a húsvéthétfői locsolkodás mit ünnepel? Tán az őszt? Az elmúlást? A magányt? Mert akkor attól tényleg minden férfi kímélje meg a képviselő asszonyt húsvét idején, amondó vagyok. Vödör vizet viszont jövőre is kapjon, ha újra ilyen nyárias lesz az idő: kár lenne megfosztani őt egy igazán jóízű kacajtól.

***

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán