Milyen „kontextus”, drága Telex? Milyen „kiragadott mondat”? Magyar Péterék úgy ekézik az EP-ben a hazánkat, mintha fizetnének nekik érte – mutatjuk!

Az előző részben felmerült a kérdés, vajon

– járjunk hát utána egy kis esettanulmánnyal.

Még ősszel volt Strasbourgban egy vita „Fenntartható, tisztességes és megfizethető lakhatás biztosítása Európában – a beruházás, a magántulajdon és az állami lakhatási programok ösztönzése” címmel.

Egy baszk munkáspárti (azaz Baszkföldön ellenzéki) nő beszámol egy ottani bevált jogszabályról, kitérve egy európai lakhatási stratégia szükségességére. Egy lengyel szocialista (azaz ellenzéki) sajnálkozik az európai szintű problémán, példaként említve (minden kormánykritika nélkül), hogy Lengyelországban 4000 euró a négyzetméterár. Az olasz (ellenzéki) Demokrata Párt képviselője rámutat az Európai Beruházási Bank kiemelt szerepére; egy lettországi (parlamenten kívüli) kispárt tagja fokozott uniós támogatásokat sürget, mert hazájában például a brüsszeli forrásokkal együtt is csupán a századrésze áll rendelkezésre annak a pénznek, amire a lakásfelújításokhoz szükség lenne; ciprusi (ellenzéki) kollégája ezután a bankok megregulázását szorgalmazza.

Közéjük ékelődve pedig feláll Kollár Kinga, röviden megdicséri a bécsi bérlakáskínálatot, majd így folytatja: „Magyarországon ezzel szemben nincs hasonló nagyságú program, és nem is épül elég lakás. Az elmúlt tíz évben a budapesti lakásárak megháromszorozódtak, a bérleti árak duplázódtak a budapesti ingatlanpiacon a miniszterelnök veje nyerészkedik, míg egyre kevesebb fiatal tud magának lakást venni vagy akár bérelni.

Ez gazdasági és társadalmi tragédia. Megoldás van, nincs idő késlekedni. Uniós források bevonásával közlakás-építési programokat kell finanszírozni, így biztosíthatjuk a fiatalok számára a lehetőséget, hogy Magyarországon építsenek jövőt.” (Kontextusként előtte Tarr Zoltán jelezte, hogy ezeket a forrásokat ők hoznák haza.)

Most tekintsünk el attól, hogy valóban nincsenek-e Magyarországon jelentős programok (az Eurostat meglehetősen szép számokat közöl például az otthonok energiahatékonyságának elmúlt öt év alatti javulásáról, ötödik helyezettnek hozva ki az országot; a K&H felmérése szerint pedig a 19–29 éveseknek már 63 százaléka él az önálló háztartásban, szemben a tíz évvel ezelőtti 38-39 százalékkal),

(az Átlátszó szerint 1990-hez képest bő háromszázezerrel nőtt a Magyarországon kívül élők száma, így beszélhetünk mostanra a 700 ezres nagyságrendről), ahogy az se teljesen egyértelmű, hogy mennyiben gazdasági és társadalmi tragédia Magyarország számára az a nem ritka forgatókönyv, amikor fiatalok az uniós jogaikkal élve néhány évig külföldön dolgoznak, összespórolnak 1-2 lakásra valót,

Azért is kérdezem, mert Kollár Kinga is pont ezt tette. Tíz éven át zömében Brüsszelben élt, majd hazaköltözött, és hat éven belül (részben másodmagával) három ingatlant vásárolt. A lehető legdicséretesebb magatartás ez:

(Érdekesebb része a vagyonnyilatkozatának, hogy úgy tűnik, pártelnökéhez hasonlóan őt is megdobták a rendszerváltás környékén, még kiskorúként egy ingatlannal – ez se probléma, hisz nem tilos az ajándékozás, és nem is tehetett róla nyolcadikosként, csak bámulatos, hogy a sok újellenálló mind micsoda reakciós közegből jön, ahol a ’90-es évek elején általános iskolásoknak is jutott saját lakóház.)

Ellenben kérdés,

Ha valaki Budapest I. kerületében vesz egy kis garzont, Erzsébetvárosban pedig egy kisebb társaság befogadására alkalmas méretű lakást, jövedelemnyilatkozata szerint pedig (európai parlamenti és fővárosi közgyűlési tevékenysége mellett) pillanatnyilag havi bruttó 1,1–3,4 millió forint mellékkeresete van szálláshely-szolgáltatásból, többek között a szallas.hu és az Airbnb révén, akkor

(A szallas.hu legalábbis portugáliai, madeirari nyaralókat nem, budapesti apartmanokat annál inkább kínál.) Senki nem irigyli tőle, ha valóban így van, de mégiscsak akadnak, akik a „lakhatási válság” miatti sírás helyett, lényegesen szerényebb jövedelem mellett is fogják magukat, és jóval a piaci ár alatt, magyar fiatalnak vagy egyéb magyar rászorulónak adják ki a plusz lakásukat (nevek, címek a birtokomban). Ettől még persze ez sem kötelező – csak akkor

Épp csak annyit és annyiszor árulkodni és pártpolitizálni Strasbourgban, ahogyan azt egy hazájában ellenzékben lévő baszk, lengyel, lett vagy ciprusi EP-képviselő teszi.

***

(Nyitókép: MTI/Purger Tamás)