„Egy mondat kellett ahhoz, hogy a Fidesz egészpályás letámadást indítson a Tisza ellen” – számolt be a Telex ügyes átkeretezéssel Kollár Kinga felszólalásáról, és már szinte meg is sajnáljuk az ártatlan áldozatot; előtte azonban mégis inkább mögénézünk ennek az „egyetlen” mondatnak. Hogy lássuk,
hogyan is néznek ki a tiszás felszólalások alapértelmezetten. Amikor nem köt beléjük senki, annyira mindennaposak.
Összhangban állnak-e vajon a minapi csúnya elszólással, vagy nem állnak összhangban?
„Az Orbán kormány 14 év alatt teljesen tönkretette a nagy múltú magyar állattartást”; „A jelenlegi magyar miniszterelnök külföldi érdekeket szolgál”; „Azt állítja, hogy a békére törekszik, valójában azonban veszélyezteti a magyarok és egész Európa biztonságát”; „Több az olyan projekt, amelyből ellopták a pénzt, mint ami valóban megvalósult”;
Ha egy tagállam kormánya, mint például Magyarország külföldi érdekeket szolgál ki, az az egész Uniót sebezhetővé teszi”;
„az európai országok nem tudhatják, hogy a magyar börtönökből szabadon bocsátott veszélyes bűnözőkből hány tartózkodik jelenleg Magyarországon vagy más uniós tagállamban”; „Magyar családok százezrei fáznak a saját otthonukban, és vannak, akik télen megfagynak”; „Évről évre romlanak hazánk egészségügyi mutatói”;
Magyarország a legszegényebb tagállam”; „A magyar kormány lopja el ezeket az [erasmusos] élményeket a fiataloktól”;
„a magyar kormány (…) kiemelt célja, hogy elnémítsa a független sajtót”; „politikusként, ha úgy tűnik is, hogy szabadon beszélhetünk bármiről, amit mondunk, nem jut el az ócska propaganda miatt”; „A kormány félelemkeltésre és megosztásra épülő politikája csak tovább mélyítette az elmúlt években a roma közösségek kirekesztettségét” – a teljesség igénye nélkül csemegéztem az Európai Parlament plenáris ülésén az elmúlt hónapokban elhangzott, az adott vita témájához olykor csupán lazán kapcsolódó tiszás állításokból.
Aki nem hiszi, maga is ellenőrizheti őket szövegkörnyezettel együtt az EP honlapján.
Fog ott találni még egyéb ínyencségeket is bőven, például amikor a néppárti Magyar Péter kevés megszólalása egyikeként a plénum előtt számonkérte Dömötör Csabán, hogy nem védte meg „az Orbán kormánnyal együtt a magyar gazdákat a beáramló ukrán gabonától” – a néppárti frakció hivatalos állásfoglalása szerint az ukrán gabona Magyarország általi blokkolása uniós jogot sértett és kizárólag Oroszországot segítette;
de ne foglalkozzunk rút propagandista módjára az efféle ordító ellentmondásokkal.
Pláne, mivel ráadásul a Tiszának aláírók 58,2 százaléka szerint nemhogy megvédeni nem kell senkit a beáramló ukrán gabonától, hanem kifejezetten be kellene azt bocsátani korlátozás nélkül az uniós belső piacra.
Ugyanakkor ha görög vagy ír képviselők lennénk, mindezek a dezinformációtól hemzsegő megnyilvánulások vajon elősegítenék, hogy mielőbb felszabadíttassuk az uniós pénzeket, vagy nem segítenék elő?
Milyen irányba befolyásolja a jogállamiság megítélését az, aki romanyúzónak állítja be a kormányt (uniós jelentéseknek mondva ellent)?
Milyen képet fest a források felhasználásáról az, aki az állattartás „teljes tönkretételéről” beszél, miközben a Vidékfejlesztési program keretében például 2021 óta 491 milliárd forint jutott az állattartók beruházásaira?
Mennyiben tolja hazája szekerét az, aki (az OECD és az Eurostat számait is eltagadva) évről évre romló egészségügyi mutatókról tájékoztatja félre az uniós publikumot?
És mi okból muszáj kifejezetten a „magyar” családokról állítani, hogy tömegesen dideregnek az otthonukban, miközben még a németeket és a hollandokat is nagyobb arányban érinti a probléma? Csak nem némi lejáratás a cél?
Persze az sem igaz, hogy a tiszás EP-felszólásokból ne csengene ki valami pozitívum: olyan lelkesítő kortesbeszédeket adnak elő Strasbourgban önnönmaguk mellett, bármely tetszőleges uniós szakpolitikai vita keretében, hogy joggal hihetnénk:
az Országgyűlés tagjait midtjyllandi és pikárdiai EP-képviselők választják.
„A magyarok többsége elutasítja a kormány propagandáját, amellyel szemben a mi politikai mozgalmunk hiteles alternatívát kínál. Célunk, hogy Magyarország újra erős, hiteles, magabiztos és együttműködő tagja legyen közös európai családunknak” – zárja felszólalását az egyik; „Mi, az ellenzék, a Tisza párt, készek vagyunk visszavezetni Magyarországot Európa közepébe” – bizonygatja a másik; „Ellentétben Önnel, aki itt fölveszi naponta a 400 eurós napidíját a Parlamentben, én a magyar vidéket járom” –
vágja fideszes kollégájának szemébe egészen szürreálisan a pártelnök
(ha valaki látott valahol egy általa valóban aláírt, az EP-képviselők fizetésének és kiegészítő juttatásainak csökkentését szorgalmazó beadványt, szóljon legott). Márpedig hogyan higgyük el Kollár Kingának, hogy brüsszeli és strasbourgi cselekedeteik vezérelve nem a pártérdek, ha gyakorlatilag minden uniós témát képesek arra kifuttatni, hogy ők akarnának Magyarországon teljhatalmat?
De a sor folytatható: „A Tisza Párt, ha kormányra kerül, a korrupciót becsületre, a nélkülözést biztos megélhetésre cseréljük”; „Kormányra kerülésü[n]k után hazahozzuk az uniós pénzeket, visszavezetjük Magyarországot a korrupciótól mentes, fejlődő gazdaság és a jogállamiság útjára, és ehhez köszönöm ezúton is a Bizottság együttműködését”.
Utóbbi mondat Gerzsenyi Gabriella száját hagyta el április elsején
– kétségkívül szubtilisebb, mint kolléganőjének eszmefuttatása, de azért csak különös, hogy egy szigorúan politikamentes uniós intézménynek megköszöni a pártjával való együttműködést. Józan paraszti ésszel azt gondolnánk, hogy valami vagy jogállam, vagy nem, ennek megítéléséhez semmiféle külön kooperációra nincs szükség –
mármint ezt gondolnánk, ha lennének még bármiféle kósza illúzióink a témában.
Kérdés persze, nem vagyunk-e túl szigorúak. Nem bevett szokás-e minimum Rigától Baszkföldig, hogy a tagállamok ellenzéki EP-képviselői a lehető legnegatívabb képet festik hazájukról, miközben ceterum censeóként sulykolják, hogy az ő pártjukra kell voksolni. Tippeljük meg a választ;
a következő részben Kollár Kinga egy korábbi felszólalása alapján fogjuk megvizsgálni a tényleges helyzetet.
***