Egy világsiker története – soha nem látott képek a Szépművészeti Munkácsy-kiállításán

Nyitókép: Munkácsy Mihály Pávák (Ebéd a kertben, Társaság a kertben) című festménye, 1878, olaj, vászon; 82,2 × 105,4 cm  New York Historical society, New York. (Szépművészeti Múzeum)

„Munkácsy Mihály életműve a hazát teremtő és azt fenntartó alkotóerő, a nemzeti géniusz egyik megnyilvánulása” – mondta Kövér László a március 30-áig látható Egy világsiker története kiállítás ünnepélyes megnyitóján a Szépművészeti Múzeumban. Az Országgyűlés elnöke  hangsúlyozta, Munkácsy Mihálynak nem csupán az életműve, de az életútja – árva asztalosinasból küzdötte fel magát a korabeli nemzetközi művészeti élet csúcsára – is a géniusz példázata.

– fogalmazott Kövér László. Majd úgy folytatta, hogy mivel a tehetség kibontakozását a kedvezőtlen körülmények megakadályozhatják, a sors beteljesedését sohasem, „ezért tekinthetjük törvényszerűnek, hogy Munkácsy a legmostohább személyes-történelmi körülmények közül is a magyar képzőművészet legmagasabb régióiba emelkedhetett”.

Kövér László az Országgyűlés Hivatalának képviseletében volt jelen, amely a Honfoglalás című Munkácsy-kolosszálfestmény vagyonkezelője. A mű 1929 óta a festőjéről elnevezett országházi teremben található, ám biztonsági és műkincsvédelmi okokból csak kevesek tekinthetik meg. Ezen szeretnének a közeljövőben változtatni megfelelő helyszín biztosításával és így a mű valóban közkinccsé tételével.

A házelnök beszélt Munkácsy hazaszeretetéről is, hangsúlyozva, hogy a festő szülőföldjét, Kárpátalját éppen mostanában „feszíti keresztre a történelem”. 

„Ezért rá is gondolva fohászkodjunk a történelem urához, hogy Kárpátalja számára is legyen feltámadás. Mert a 21. század új Munkácsy Mihályai, új magyar géniuszai csak így törhetnek ki a kárpátaljai sorstalanságból” – vont párhuzamot múlt és jelen között  Kövér László.

Krasznai Réka kurátor, aki a megnyitón egy különleges, Munkácsy-művek ihlette ruhát viselt Kovács Erika kollekciójából, kiemelte, a tárlat legnagyobb különlegessége, 

rávilágítva annak nemzetközi beágyazottságára. Munkácsy és neves külföldi kortársai – Gustave Courbet, Jean-François Millet, Alfred Stevens vagy Mariano Fortuny – remekművei mellett így a festőt övező művészkultusz tárgyi emlékei és példái is láthatók, többek között Csontváry Kosztka Tivadar és Rippl-Rónai József alkotásai.  

„A kiállítás szenzációs karrierről, egy igazi magyar világsiker történetről szól. Munkácsy mesebeli felemelkedése, üstökösszerű pályája, valamint gazdag, sokrétű életműve eleven része a nemzeti öntudatnak” – zárta végül a megnyitót e gondolattal Baán László. A Szépművészeti Múzeum főigazgatója hozzátette, hogy Munkácsy Mihály ráadásul mindig kész volt segíteni az ifjú pályatársakat, ez pedig például szolgálhat „minden útkereső fiatal tehetségünk és egész nemzeti közösségünk számára, hogy a ránk bízott tehetségekkel hogyan kell sáfárkodni”.

Az Ásító inastól a Golgotán át Liszt Ferenc utolsó portréjáig

A zömében a megszokott módon, időrendi sorrendben haladó kiállítás, amelyre többek között a Magyar Nemzeti Galériából, a debreceni Déri Múzeumból, külföldi intézményektől és számos magángyűjtőtől, így természetesen Pákh Imrétől is érkeztek művek, 

Egyben arra is megpróbálván választ adni, mi állt a már életében nemzeti géniuszként kezelt, paradox módon mégis külföldön befutott festő páratlan sikerének, művészi érvényesülésének hátterében – a tehetségtől a szerencsén át a magánéleti szálak és az önérvényesítési, -menedzselési képességek kedvező együttállásáig.

Az első egység (Egy legenda születése – Az első sikerek) az Ásító inastól Munkácsy realista főművein (Siralomház, Éjjeli csavargók, Zálogház, Rőzsehordó nő, Köpülő asszony) keresztül a korszakváltó és egy új művészi hitvallást hirdető Műteremben című festményig mutatja be a művészete alakulását nemzetközi párhuzamok (Courbet, Millet, Stevens, Heilbuth alkotásai) mentén, illetve sikertörténetének kezdeteit a párizsi Szalonon elnyert aranyérmek összefüggésében. A Műteremben című festmény mellett kis műteremsarok idézi meg a mester egykori műtermét, a Munkácsy-hagyatékban fennmaradt művészkellékek és tárgyak segítségével. 

A századvég Párizsában: út az európai elitig című szekcióban az 1878-as párizsi világkiállításon tiszteleti nagy aranyéremmel díjazott Milton története kap kiemelt figyelmet, illetve az ezt követő stílus- és témaváltás. Munkácsy ekkor a szegényebb társadalmi rétegek életéből merítő, sötét tónusú, realista életképeit felváltották a párizsi élet és saját környezete mindennapjait megörökítő nagypolgári szalonképek. Itt látható a tárlat egyik különlegessége, egy Magyarországon most először bemutatkozó korai, tájba helyezett „szalonkép”, a New York Historical Societyből kölcsönzütt a Pávák is.  

A harmadik nagy egység („Kolosszálképek” festője: A világhírű Munkácsy) középpontjába a mester óriásképei (a Krisztus-trilógia. a Honfoglalás és a bécsi szépművészeti múzeum mennyezetképe) kerültek. Munkácsy sikereinek egyik kulcsa kétségtelenül az utazó szenzációképek, azon belül is a Krisztus-trilógia, melynek kezdeményezője műkereskedője, Charles Sedelmeyer volt. 

Ezt követte hazai, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia keretein belül kapott több jelentős kitüntetése és két hivatalos megrendelése: a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképe (A reneszánsz apoteózisa) és az épülő Országház számára festett Honfoglalás. 

A negyedik, Az alkotás szabadsága. Munkácsy tájképei címet viselő szekció azt a műfajt mutatja be, amelyben a festő leginkább mentesülhetett az elvárások és a műfaji kötöttségek béklyói alól, és amelyben a legszabadabban alkotva létrehozta a 19. századi magyar tájképfestészet olyan fő műveit, mint a Poros út első és második változata, vagy a Fasor című festménye. 

Az ötödik tematikai egység (Divatos, drága, festői: szalonképek és a Munkácsy-márka) a 19. század végi párizsi szalonok világába enged bepillantást az életmű máig legnépszerűbb képtípusának, az úgynevezett szalonképeknek zömében magángyűjteményekből kölcsönzött darabjaival, köztük egy Magyarországon először látható különleges alkotással (Pamlagon ülő nő). 

és többségük a tengerentúlon talált otthonra jelentős amerikai magángyűjteményekben (például a New York-i Vanderbilt-galériában). Ebben a szekcióban Liszt Ferenc portréján keresztül a nagyvilági események helyszíneként elhíresült Munkácsy-szalon – mely Albert Wolff párizsi kritikus szerint „maga volt a párizsi elegancia csúcsa” – is megjelenik. 

Végül A Munkácsy-kultusz címet viselő utolsó terem a Munkácsy-életművet és a festő személyét már életében körülölelő kultusz történetébe enged bepillantást, kezdve a Munkácsy-művek magyar múzeumi gyűjtéstörténetének kezdeteivel, a mesterről készült portrékon keresztül a személyének ikonikus voltát alátámasztó Munkácsy-mű (Vihar a pusztán) Csontváry által készített parafrázisáig. Itt látható számos, a kultuszhoz kapcsolódó tárgy és dokumentum, az 1882-es budapesti ünneplése keretében a mesternek készített ezüst babérkoszorú, a festő utolsó palettája is, végül budapesti temetésének archív fotói, dokumentumai egy videóösszeállításban. 

amelynek nagysága a Vasárnapi Újság Munkácsy halála című részletes beszámolójából is érzékletesen kitűnik:

 „Néhány perczczel tizenegy óra előtt kiosztották a festők, szobrászok és művésznövendékek közt a fáklyákat; levették az ólompecsétet a vasúti kocsiról s a temetkezési egyesület emberei vállukra emelték a koporsót. A közönség födetlen fővel, mozdulatlanul nézte a megható jelenetet. Kétlovas, egyszerű zárt halottas kocsiba tették a koporsót. A fáklyák kigyúltak s megindult az éjféli menet. Az özvegy egy pillanatra kocsiba ült, de ismét kiszállt. »Gyalog megyek a koporsó után«, szólt s ott lépdelt a fáklyák fénye közt. A késő éjjeli időben pedig az utczák két oldalán sorba állt a sötét, fekete tömeg… Elérkeznek a műcsarnok elé. A nehéz koporsót a kör-alakú terembe viszik. A babér átható szaga árasztja el a levegőt, melybe a tavasz virágainak édes illata is belevegyül.”