Lassú víz színpartot mos
Ha már Zaporozsec, a koncert legelején még csak néztem, hogy kik ezek a favágók, akik feljöttek a színpadra, aztán a szakállas alakok a Rákkendrollal egy olyan rock and roll nótába kezdtek, hogy hirtelen abban reménykedtem, talán a svéd The Hellacopters tévedt el és kötött ki a Parkban. A rock azért lenyugodott a többi dalra, de a vége felé a Te vagy egyedül csak eszembe juttatta, hogy már ismerem a fiatal bandát. Aranyosak, nem is játszanak rosszul, de csak miattuk nem mennék koncertre. A hangulatot ettől függetlenül sikerült megteremteni ahhoz, ami ezután következett.
Amikor a Nox indult, a zenekart lényegében kitiltották a rádióból, hogy ‘ugyan, népdalt soha’, de a hallgatók közül végül annyira sokan kérték a Százszor ölelj még! című dalt, akik hallották a hazai és határmenti koncerteken, hogy a rádió is beadta a derekát, a szám pedig igazi sláger lett.
Július utolsó hétvégéje számunkra a népzenei elemek és a tánc hétvégéjévé vált, elvégre a Vártkertben előadott Drakula utáni napon olyan élményt kaptunk, aminél a folkos motívum és a táncosok jelenléte legalább ugyanolyan fontos. A Nox egy mainstream pop zenekarként élt az emlékeimben, melynek igazi különlegessége a vonós és a fúvós hangszerek használata, ami miatt egy Nem lesz több tánc még úgy is beleégett az emlékezetembe, hogy egyébként meg úgy voltam vele: a csapat inkább a slágerek, az egyszerűbb szövegek és zenék kedvelőinek szól.
Aztán először a pirotechnika, a show és a hangulat kapott el, majd utána olyan hidegrázós pillanatokat okozott a zenekar, amilyenekre nem voltam felkészülve.