Adj hitet – és Ákos mindenkinek adott a Budapest Parkban

Nyitókép: Böjtös Gábor

Ahogy azt nem először teszem, ezúttal is vallomással kezdem a cikket, de ennek most talán a szokásosnál is nagyobb jelentősége van. Kezdjük azzal, hogy bár tinédzser és fiatal felnőtt korom legjavát a metal zene különböző alműfajai vitték el, sőt első koncertem is egy Guns-Faith No More-Soundgarden trióval érkezett el, 14 évesen – amiért egyébként nagyon hálás vagyok, hisz szerencsésnek mondhatom magam –, még így sem „menekülhettem” a Depeche Mode és sokak szerint leányvállalata, a Bonanza Banzai hatásai elől.

Akkoriban ugye indult a Banzai, szétesett a ház, még a nagylemez is megvolt, de nem lettem a zenekar igazán elkötelezett rajongója, és mialatt osztálytársaim a Bonanza jelét rajzolgatták a füzetükbe, én azzal tréfálkoztam, hogy biztos a Judas Priestét akarták, csak elfogyott a tinta. Azért az 1984 szövegét betéve tudtam, rendszeresen énekeltem. Később aztán Kovács Ákos-rajongó sem lettem, amikor a zenekar feloszlott, jött az Indiántánc és a többi, mert akkor már talán pont a még keményebb zenék ragadtak el, és már Axl Rose is kevésnek bizonyult a boldogsághoz. Aztán valahogy azért, ahogy Magyarország lakosságának legalább 70 százaléka, úgy én sem tudtam elhatárolódni a magát csak Ákosként nevező fiatalembertől. Zenéjétől. Szövegeitől. Stílusától.

Hogy mire akarok kilyukadni? Arra, hogy nem voltam hatalmas Ákos-rajongó, mégis vissza-visszatért az életembe, sőt ahogy teltek az évek, egyre jobban tudtam azonosulni a zenéjével, a szövegeivel, a gondolataival, azzal, amit a Terror Házáért tett. Mert bár nem szeretek a zenében, zenei érzésekben politizálni, azt muszáj megjegyezni, hogy a „csak” Ákos másokkal ellentétben nem a botrányai miatt lett híres. Nem azért figyeltek fel rá, mert másoknak üzengetett; mert a koncertjén a ToiToi mögött elkapta egy rajongóját; vagy mert a közönsége egy politikust vagy pártot küld el hangosan melegebb éghajlatra. Hanem azért, amit letett az asztalra és ahogyan letette azt az asztalra. 

És emellé jön az a zene, ami egyáltalán nem mellékes. És ami az évek múlásával egyre érettebbé és változatosabbá vált.

Egy teljes életmű, családias hangulatban

Aki július 20-án ott volt a Budapest Parkban, az egy igazi Best of-érzéssel lehetett gazdagabb, miközben az időjárás is tökéletesnek bizonyult arra, hogy induljon egy kis banzáj. És bizony azok jártak a legjobban, akik akár már a bonanzás idők óta követték az előadót, annak teljes pályafutásán keresztül. Test, Ikon, Csak te vagy, Majom a ketrecben, Indiántánc – csak az első öt nóta, ami mutatja, hogy itt bizony egy komplett életműt sikerült színpadra vinni a hűséges zenésztársakkal. És persze akadtak újabb dalok, mint például a Kegyetlen szerelem vagy a Nem kell más vigasz, de alapvetően nem ezekről szólt a show. Annyira nem, hogy egy Felemel nagyon-nagyon jólesett volna a lelkemnek, de azt például nélkülözni kellett.

Helyette akadt azonban Monumentum, vagy éppen Keresem az utam, de olyan őskövületek is előkerültek a több mint húsz dalt tartalmazó, látványos hátterek előtt, mégis visszafogott vizualitású, 2 órás fellépés alatt, mint a Provokatőr. És persze a legnagyobb és legismertebb slágereket sem kellett hiányolni, szóval 

Sőt, néha ugyan olyan érzésem van, mintha a Hűség album meg sem történt volna, itt azért előkerült egy Mindenki táncol, amiért cserébe még a szimfonikus hatás mellőzését is el tudtam nézni. Mert a régebbi dalok természetesen eléggé át lettek hangszerelve. Emiatt a hangzás és a zenei világ modernebbé vált, miközben a mondanivaló aktuálisabb és nyersebb lett, mint valaha.

Hála a Főszponzornak

Mert míg a zenei világ szinte már egy metal koncertet idéz, Ákos pedig sokszor bohócként konferál és mozog a színpadon, mégis van az egész teátrális produkció hátterében egy olyan pozitív és erőteljes energia, ami a nagy stadionokhoz képest a Budapest Park családibb kialakítása miatt valahogy még értékesebbé és közelibbé tette az üzenetet. Aki tudja, az tudja. Aki ott volt, az tisztában van vele. És akkor a Provokatőr és az Adj hitet, vagy éppen a Csak te vagy mellett ott az Ember maradj, amit egy nagyon szép beszéddel sikerült felvezetni.

Persze mindez nemcsak Ákosról szól, sőt igazából egyáltalán nem róla szól a koncert, amit valahogy mégis ő ad el. De ott vannak a remek zenészek. Ott a kedves, számtalan köszönetet mondó előzenekar, a Dánielfy. Ott az egy emberként mozgó és éneklő közönség. Ez mind az Ákos koncert. Az összes régi és új dallal, a slágerekkel és a lélek mélyéig ható, ihletettebb szerzeményekkel. És hogy ezt ugyanúgy átéreztem, éreztem és éltem, igazából azt mondja számomra, hogy Ákosnak nem is rajongókra van szüksége. Hanem arra, hogy mindezt őszintén előadhassa, akár egy olyan mellényben, amit már a BS-ben is viselt. 56 évesen, olyan hihetetlen energiával, ami sokakra már 40 felett sem jellemző. Ő a „csak” Ákos.

Adjon Isten, jó éjszakát
Küldje hozzánk szent angyalát
Bátorítsa szívünk álmát
Adjon Isten, jó éjszakát...