Ezekre a Generációkra bármikor számíthatunk – a Csík zenekarnak sose lesz vége

Nyitókép: Csík Zenekar Facebook oldala/Sinco

Egyértelműen nyakig vagyunk már a koncertszezonban, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy míg Loreena McKennittre még fagyoskodva jutottunk el, a Vad Fruttikon meg azért kellett a szél miatt a kabát, a Budapest Parkban rendezett Csík Generációk bulin már pólóban is nyugodtan lehetett élvezni a zenét. Pláne, hogy ilyen csűrdöngölés mellett csoda, ha valaki nem mozgatja meg magát alaposan. Én például 

És közben embertelenül jól éreztük magunkat. De ne szaladjunk ennyire előre.

Színpadon halni meg

A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett Csík János igazi kecskeméti hungarikum, aki zenekarával alapból fantasztikus hangulatra képes, népzenéjével pedig mindenkit megérint, aki nem nyomja el magában kötődését a hagyományokhoz, nemzeti érzéseit. Az 59 éves bácsikával volt már interjúnk is, nagyon szeretetre méltó ember, ám ezúttal mintha már kicsit háttérbe vonult volna, átadva a stafétát Szabó Attilának, aki magabiztosan konferálta fel a vendégeket és vitte a show-t. Valahol talán ez is volt a Generációk lényege, ami 

A színpadra közben szinte megállás nélkül érkeztek a zenésztársak, fiatalabbak és idősebbek, átlagosan kettő vagy akár több dalra. Lovasi András szinte semmit nem változott, a színpadon is jó volt látni az 56 éves kispálost, őt pedig az olyan ifjak követték, mint Lábas Viki, aki kedves természetéről és hangjáról itt is tanúbizonyságot tett. De aztán jött még Hobo, hogy meséljen az erdő, volt Quimby, avagy Kiss Tibi a nagy kedvencekkel, és bár azt hittem, hogy az Anima Sound System és a Sose lesz vége a csúcsot jelenti, messze volt még a nap fénypontja.

Mármint nem is olyan messze, mert bár a koncert végéig Presser Gábor vagy éppen Karácsony János is tiszteletét tette, hogy a Most múlikon felül igazi magyar könnyűzenei klasszikusokat is kapjunk a kevéske népdal (Rózsa, rózsa…) mellett, számomra 

A Vad Fruttikat idéző dalszöveghez és énekhez a Csík adta a Ghymes-hangulatú zenét, ami együtt páratlan párost alkotott. Itt már én is úgy voltam vele, hogy minden mindegy, ez az este csodálatos, szívből jövő és szívhez szóló, szóval bármi történjen, mi valahol más szinten járunk épp a föld és az ég között.

Ugye mi jóbarátok vagyunk?

Kérdezték Jani bácsiék, amihez persze Presser is asszisztált, és hát hogyne lennénk egy ilyen koncert után. Mert van, hogy a koncerten ott állnak a zenészek a színpadon, míg a látogatók hallgatják a felcsendülő dalokat, 

Itt pedig pontosan ez történt. Már-már táncra perdültünk, élveztünk minden hangot és hangszert (én a cimbalmot különösen), eggyé válva csak annak az örömzenének éltünk, ami szinte megtöltötte hanggal és tömeggel a Budapest Parkot.

Tényleg generációk álltak előttünk és közöttünk. Csík Jani bácsitól Lovasi Andráson és Presser Gáboron át Giorgióig a Carson Comából, és a sorból senki nem lógott ki, hisz mindenki egyetlen dolog miatt volt jelen. Hagyományaink és zenénk miatt. Robert Patrick azt mondta Prágában, hogy nagyobb szükségünk van Istenre, mint valaha, én pedig Loreena McKennittnél írtam privátban, hogy a művésznőből volna többre szükségünk. No, a Csík zenekarral sincs másképp, ha pedig ez megtörténne, minden bizonnyal Istentől sem lennénk olyan távol.