Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

Nyitókép: Böjtös Gábor

Ha valaki félreismerte a Vad Fruttikat a név és az első benyomások alapján, akkor az én vagyok, nem szégyellem, vállalom. Mikor még csak elindultak a pályájukon, fel-felbukkant a nevük, a 2000-es évek elején valahol találkoztam egy-egy dalukkal, valahogy mindig azt gondoltam, hogy ez a legújabb „bölcsész-alter” zenekar, amely lehúz az életről, nagyon művészi akar lenni és egyedi, de mindez a kutyának sem hiányzik.

És lényegében nem is tévedtem olyan nagyot, hiszen a Vad Fruttik első hallásra tényleg ez, de ha elveszünk a dalszövegek, a dallamok és az énekhang elemi és saját természetességéből fakadó egyéni univerzumában, akkor rájövünk, hogy 

Ha Budapest Park, akkor Vad Fruttik

Ha van a Budapest Parknak törvénye vagy szabálya, akkor az kis túlzással biztosan az, hogy a Vad Fruttik fellépjen az adott évben. Hogy nyáron, tavasszal vagy éppen ősszel, az mindegy is, mert semmit sem befolyásol.

Az idei, május 3-ai fellépés különlegessége viszont az, hogy a kék színt előtérbe helyező buli nagymértékben épített a tagcseréken átesett zenekar új dalaira, amik az elmúlt egy-másfél évben készültek el. 

Ettől függetlenül persze az énekes-gitáros Likó Marcell mindent megtett, amit csak lehetett, éppen úgy, mint a teljes banda. Az előzenekar, a nagyon fiatal alterosok Raklapja már sokakat elvarázsolt, aki pedig a főzenekar miatt jött, az szinte a sötétedéssel egy időben láthatta a színpadra lépőket, akik gyorsan bemelegítették a hűvös szélben fázókat az olyan nótákkal, mint a Darabokban, a Túl kemény vagy éppen a Válaszok nélkül.

Később persze érkezett a Lehetek én is, a gyönyörű Üzenet, vagy éppen a csontig hatoló és zseniális Embergép.

Ilyen téren komoly panaszom nem is lehetne, bár nekem azért az újabb dalok javával szemben egy Jobb lesz holnap, Gyújtsd fel! vagy Vége nagyobb élményt nyújtott volna. Ez azonban idővel talán változik, ha többet hallom a friss nótákat, amiket aztán biztos megszeretek, és persze az is törvényszerű, hogy a klasszikus nóták egy részét az újak váltják. Ami azonban nem törvényszerű, az a technikai hibák sora, ami miatt Marciék a koncert háromnegyedénél kívülről is jól látható módon szétestek egy kicsit, bár ez inkább a viselkedésükön érződött, nem pedig a zenei tudásukon.

„Kérlek oltsd le a villanyt és én álmodom, Puha föld legyen a vánkosom”

Akkor most egy picit nagy általánosságban is beszéljünk a Vad Fruttikról. Ha a zenekart kéne jellemeznem és pár szóban leírnom, valami olyasmit mondanék, hogy olyan, mintha a Pál utcai fiúk alter zenéjét a Depeche Mode komor romantikájával és Máté Péter klasszikus zenei szépségével kevernénk, majd az egészet valami nagyon egyedi formába öntenénk bele.

Az alapot nagy százalékban rockzenei megoldások adják, méghozzá a leginkább letisztult és élvezhető formában, amit rengeteg fajta zenei hatás színesít.

A szövegek terén is elég színes és széles a paletta, hiszen az elgondolkodós, magunkba fordulós, kimondottan mély elmélkedések mellé bármikor belefér egy bulizós rímelés vagy alter módon elvont agymenés. Marci hangja e mellé néha tényleg tiszta Máté Péter, de olyan kifejező és érzelmekkel teli módon betöltve a teret, ami nagyon ritka, és ami a legnagyobb sztárok sajátja. Egy-egy dalt vagy dallamot meghallgatva az ember szíve összeszorul, és úgy érzi, hogy ezeket a srácokat mindenkinek ismernie kéne. A hangulat rendkívül erős, amire sokszor a szöveg és a dallam, az ének az, ami még nagyon sokat rápakol.

Ami talán nem annyira tetszett, az néhány direkt aktuálpolitikai sor az újabb daloknál, 

De ez megint erősen szubjektív gondolat. Persze valahol az is az, ahogyan magáról a zenekarról vélekedek. Mert biztosan akad, aki a világból kiszaladna a Vad Fruttik zenéjétől és sajátos dallam- vagy szövegvilágától.

Én meg simán azt gondolom, hogy ma ott van a csapat a legjobbak között, és bár az új felállás a mostani koncerttel még nem győzött meg arról, hogy ez a jövőben is így lesz, de a fiúknak bőven van idejük arra, hogy ezen fordítsanak. Pláne, hogy még a rosszabb pillanataikban is jobbak a nagy átlagnál és annál az arctalan hang-masszánál, ami a rádióból ömlik.