Aki azt hiszi, hogy Mucsi Zoltán zseniális grillezős hirdetési paródiája tele van barokkos túlzásokkal, az nagyot téved!

Aki azt hiszi, hogy Mucsi Zoltán zseniális grillezős hirdetési paródiája tele van barokkos túlzásokkal, az nagyot téved. A vöröshagyma valóban csípi a szemünket, ha rossz módszerrel daraboljuk; semmi rendkívüli nincs abban, hogy nem találjuk a grillrácsot – s még sok mindent mást sem –; a kutya megcincálja a húst, ha magára hagyjuk; a faszenes zsákot pedig időnként tényleg nem könnyű kinyitni, s ha sikerül is, könnyen kiborulhat. Az sem ritka, hogy a szomszéd beszól a füst miatt, ha egyáltalán sikerül begyújtani a tüzet – amely persze belobban, ha nem figyelünk oda, ahelyett, hogy csak izzana; és az ujjunk is megég, ha bénázunk. Legfeljebb arra van csak kevés példa, hogy felgyullad a közelben lévő fenyőfa és a komplett aljnövényzet – szerencsére. 

A várható malőrök persze nem szeghetik a kedvét a vállalkozó kedvű amatőr kerti partizóknak – bár erkélyen is lehet grillezni, ehhez azonban jókora merészséggel vegyes pofátlanság kell –, akik akkor is bele fognak szaladni néhány pofonba, ha mindent előírásszerűen végeznek, hiszen ez egyszerűen így működik. Arról nem beszélve, hogy az is több mint kétséges, mi az előírás. Mert ugyan megannyi videó, szöveges tartalom foglalkozik vele, – akárcsak a receptek – mind más úton próbál elvezetni az üdvösségig. Leginkább a saját sütések tapasztalatai – legalább egy tucat kell belőlük – visznek előre, de alább is olvasható egy-két tanács, amellyel minimalizálhatók a kockázatok. 

Például azzal, hogy ne a legolcsóbb, 20-30 ezres, gagyi grillkészüléket vegyük meg, mert annak az összeszerelése is kihívás, hiszen gyaníthatóan nem lesz meg minden csavar, alátét, és az sem biztos, hogy a lyukak passzolni fognak. S miután összeeszkábáltuk, akkor is zörögni, csörögni fognak a lemezei. 150-200 ezer forintért már egész megbízható cuccot lehet kapni, de persze ennek a műfajnak is van Mercedese, annak az ára már félmilliónál indul, a grillezés Ferrarijaiért pedig hétjegyű számot üt be a kasszás. 

Ugyanígy érdemes megválogatni, milyen faszenet veszünk. Ja igen, a villannyal, gázzal üzemeltetett grillkészüléket felejtsük el – de legalábbis nem számítanak autentikusnak, hiszen 

A gyenge minőségű faszén vagy túl nagy, vagy szétporladt darabokat tartalmaz, leg­inkább egyszerre mindkettőt. S annyi tüzelőanyagot tegyünk a szerkezetbe, amennyi kitart a sütés végéig. S hogy mennyi az annyi? Ki tudja! Az biztos, hogy 

A begyújtás külön művészet, gyújtós nélkül nem is érdemes próbálkozni. Ilyenkor követik el sokan azt a hibát, hogy speciális folyadékkal alaposan meglocsolják, hadd lángoljon. De ha nem ég is le a hajuk, elég baj, hogy bebüdösít mindent és mindenkit. Higgyék el, a grillkémény és az ő huzata a megoldás, ezt könnyen belátja az, aki jó volt fizikából. 

Mindenképp meg kell várni, hogy szépen izzon a parázs, ami legalább húsz-harminc perc. Ezután már jöhet a rácsra az sütnivaló, elsőként a zöldség: paprika, paradicsom, hagyma, cukkini, gomba – hagyma mindenképp, de lehet mással is próbálkozni. Nagy víztartalmuk miatt ezek készülnek el a leglassabban. De csakis tiszta és beolajozott rácsra tegyük, hogy ne ragadjanak oda. Vagy még jobb, ha hőálló lapot használunk, így nem esik át a lyukon a cukkiniszelet vagy a gomba szára. 

Ha ez kész – hogy mikor kész, megítélés kérdése, látszódjon rajta, hogy összeesett, kieresztette a leve egy részét, de ne égjen el –, jöhet a csevapcsicsa, a grillkolbász, a csirkemell és -comb. Na és persze a sertéstarja, amelynél a mócsingnak jótékony hatása van. A drágább, menőbb karajjal ne villogjunk: csúnyán ráfaraghatunk, hiszen kiszárad, olyan lesz, mint a cipőtalp, mondják, akik már ettek ilyen karajt és cipőtalpat is. A bátortalanabbak előre pácolt formában megvehetik a húst, a bátrabbak próbálkozhatnak mindenféle ízesített sókkal, szószokkal, az extrém ízlésűek ne riadjanak meg az édes dolgoktól, például a mangós csatnitól. 

Végül jöhet a grillsajt, amelynek csak pár perc kell. Nagyon nem mindegy, milyet vásárolunk, mert van olyan, amely azonnal szétfolyik, amint rácsra kerül; velem a füstölt szúrt ki, de lehet, hogy technológiai probléma adódott, azaz elszúrtam valamit. Én ezzel szoktam befejezni a produkciót, de persze lehet még rakosgatni más dolgokat is, a tűznek oly mindegy. 

Miközben a házigazda a grillfogóval – legyen hosszú a nyele, hogy ne kelljen a forróság fölé nyúlkálni, vagy vegyünk hőálló kesztyűt – babrál órákig, még a poénkodó, jótanácsokat osztogató rokonok, barátok beszólásait is el kell viselnie, ha csak annyi esze volt, hogy ilyen embereket hívott meg magához. Ezért nem haszontalan, ha bekészít maga mellé valamilyen tömény italt – én a füstös whiskyk valamelyikére esküszöm –, s időnként „rendel” magának egy jéghideg sört, leginkább pils típusút. Nincs az a megveszekedett társaság, ahol ne értékelnék legalább annyira a grillmestert, hogy hozzanak neki időnként egy gyöngyöző palackot. 

Az alkohol, a langymeleg idő, a füstös hús illata, a hosszan tartó munka öröme kellemesen el­kábítja, eltompítja a grill mant, így azt is viszonylag jól viseli, hogy miközben a többiek már vígan falatoznak – nem szabad megengedni, hogy minden kihűljön –, neki még az utolsó ételdarabokkal kell vesződnie. Előbb-utóbb azonban tényleg kész lesz, s 

Ezekre a dicsérő szavakra nagy szüksége lesz, főleg, ha belegondol, hogy másnap néma magányában órákig fogja takarítani az eszközeit. De garantálom, hogy már közben is azon jár az esze, mikor szervezheti meg a következő partit, mert minden gond, probléma ellenére kifejezetten jó móka a grillezés.

Nyitókép: Shutterstock