Még nem fejeződött be a Szovjetunió felbomlásának folyamata – egy létező birodalomra emlékezünk

Interjúalanyunk Fedinec Csilla, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, vele beszélgettünk egy fontos világtörténelmi évforduló kapcsán.

*

1991. december 8-án Oroszország, Ukrajna és Belarusz hivatalosan is megállapodott egymással a Szovjetunió megszüntetéséről. Kérem, vázoljuk a kereteket!

A cári birodalom felbomlását követő polgárháborúban a bolsevikok meghódították a birodalom területeinek nagy részét. A multietnikus államot formálisan független nemzeti köztársaságok szövetségeként szervezték meg, de ezt 

A Szovjetunió politikai uralmát a birodalmakra jellemző politikai gyakorlatok, az egyenlőtlen centrum-periféria viszonyok és a belső gyarmatosítás jellemezték.

Mi állt az összeomlás hátterében elsősorban, ha ki kellene emelni a legfontosabbat?

Nyugati tudósok már az 1960-as években azzal érveltek, hogy a szovjet társadalomban végbemenő hosszú távú változások – az oktatás szintjének növekedése, a foglalkozások nagyobb mértékű differenciálódása, a generációváltás, a modern kommunikáció megjelenése és más hasonló tendenciák – enyhítik a szovjet rezsim azon képességét, hogy szoros politikai és gazdasági ellenőrzést gyakoroljon, sőt akár megszűnik kommunista állam lenni, és közeledni fog a nyugati társadalmakhoz.

Megint mások úgy vélték, hogy a kommunista párt hatalma megingathatatlan, mert képes új társadalmi csoportokat integrálni a rendszerbe. 

Mihail Gorbacsovnak jó oka volt azt hinni, hogy a társadalom megérett a drámai politikai változásokra.

Valóban megérett?

Ez összetett. Hamarosan kiderült, az oroszok többségét megdöbbentette a felszín alól feltörő nemzeti érzület ereje a nem orosz köztársaságokban, és 

Mondhatni a Szovjetunió multinacionális jellege akadályozta meg a demokráciához való hozzáállást még az értelmiség körében is.

Mit „mondott” a KGB?

A szovjet titkosszolgálat, a KGB-ben is fenyegetésnek tartotta az ország lehetséges széttöredezését, aminek döntő szerepe volt abban, hogy magas rangú KGB-tisztviselők 1991 augusztusában keményvonalas puccsot szerveztek, azt remélve, hogy Gorbacsov beleegyezik a veszélyes tendenciák felszámolásába. Gorbacsov azonban ettől elzárkózott, és a párt által vezetett KGB-nek így nem volt meg a kellő mozgástere. A puccs után, de még a Szovjetunió decemberi hivatalos felbomlása előtt a KGB-t szétbontották több egységre, amelyek hamarosan Oroszország közvetlen ellenőrzése alá kerültek.

Kik jöttek ki a legjobban és a legrosszabbul a kataklizmából a tagköztársaságok közül és miért?

A volt amerikai diplomata George F. Kennan írta valahol, hogy nehezebb furcsább, megdöbbentőbb és első pillantásra megmagyarázhatatlanabb eseményre gondolni, mint a Szovjetunió hirtelen felbomlása volt. Legalább ennyire 

Még csak azt sem lehet mondani, hogy a demokrácia egyetemes diadala lett volna az folyamat, ahogyan azt 1991-ben elképzelték, de megszűnt a kommunista diktatúra uralma, senki nem kényszerítettek Gulágba, nem halasztottak éhen tömegeket, nem öltek meg értelmiségieket, hogy megakadályozzák a nem orosz kultúra és társadalom nemzeti irányú fejlődését. 

amikor Oroszország belépett egy szuverén ország területére, hogy korlátlan háborúval kényszerítse ki az akaratát.

Ukrajna jól járt?

Magyarország jól járt, hogy nincs tatár, török, szovjet megszállás alatt? 

 A független Ukrajna, azaz az 1991 utáni ukrán állam fejlődése sok tekintetben nem volt sikertörténet, de amikor ezt mondjuk, akkor nem lehet arról sem megfeledkezni, hogy ennek az is oka volt, hogy az orosz függőségtől nem tudott szabadulni, intézményes szinten sem. 
Sokan emlékezhetnek arra, hogy az ukrán elnököket a sajtó rendszeresen és megingathatatlanul oroszpárti és nyugatpárti kategóriába sorolta.

Ez nagyon félrevezető volt: az elnökök közötti különbség leginkább abban fogható meg, hogy határozottan kinyilvánították az orosz gyámkodással való szembefordulást, vagy puha eszközökkel a háttérben próbálták lassítani a betagozódást, miközben az apparátus egy része is a soft gyarmatosításon fáradozott, afféle szatelitállam megteremtésében, mint amilyen Belarusz.

a NATO védőernyője alatt és az Európai Unió tagjaként. Ne tévedjünk, az EU nem szuverén állam, nem tényleges föderáció, így nem összehasonlítható sem a birodalmakkal, sem a birodalmi működéssel.

A mostani orosz-ukrán háború mennyiben vezethető vissza a Szovjetunió szétesésére?

Kezdjük ott, hogy 

Évszázadokig a birodalmak az államhatalom bevett formáját jelentették, ma pedig azt gondoljuk, hogy egy közel 200 államból álló világban élünk, amelyek mindegyike azt állítja, hogy egy-egy nemzetet vagy nemzetek csoportját képvisel.

A kettő közötti törés az első világháborúval következett be, amelyet követő új világrendet azonban nem lehet a „birodalmaktól a nemzetállamokig” lineáris narratívába illeszteni: egyes birodalmak ugyan megszűntek, ám mások előtt új birodalmi lehetőségek nyíltak. Például az Oszmán Birodalom felbomlását követő instabilitás mind a mai napig fennáll az egykori birodalom egyes részein, vagy a birodalmak világából való kirekesztettségét fájlaló 

Oroszország számára az első világháborúban elszenvedett katonai katasztrófák a Romanovok bukását idézték elő, a birodalomét nem. A helyébe lépő Szovjetunió nemcsak megtartotta az összes területet, hanem még gyarapította is.

Miről árulkodik ez a történelmi párhuzam?

Az 1991 decemberében megalakult 

más köztársaságok pedig olyan nemzetközi intézményként számoltak a FÁK-al, amely lehetővé teszi a rendezett felbomlást.

Oroszország emellett nemcsak a gazdasági integrációra és katonai partnerségre irányuló törekvéseivel, hanem az úgynevezett befagyott konfliktuszónák fenntartásával – Azerbajdzsánban Hegyi Karabah, Grúziában Észak-Oszétia, Abházia, Moldovában Transznyisztria, de ide sorolható a 2014 után Ukrajnában nyíltan annektált Krím-félsziget, és a donbászi állandó háborús zóna is – igyekezett megőrizni befolyását.

Milyen követéseket vonhatunk le a jövőre nézve a most is zajló ukrajnai háborúból?

Az Ukrajna elleni orosz invázióig az orosz befolyásszerzés két szélső értékét képezték az EU-hoz csatlakozó balti államok, illetve Belarusz, amelyik de jure független állam, de facto azonban nem. A legutóbbi fejlemény Hegyi Karabah felszámolása, amelyre adott, pontosabban gyakorlatilag nem adott külföldi reakciók azt bizonyították, hogy az állam legfőbb ismérve a terület, amely felett szuverenitást gyakorol.

Az államterület az utolsó olyan kapaszkodó, ami a két világháború árán kialakított nemzetközi rendet fenntartja. 

 amivel egyúttal befejeződne a Szovjetunió felbomlásának folyamata. 

Nyitókép: Pixabay