A zoknizabáló

„Láttam, láttam!” – rohant magából kikelve a gangon özvegy Zsugor Zoltánné, vagyis Jolika, a házmester. Zöld szemét hatalmasra nyitotta, 159 centiméteres magasságára elosztott 65 kilogrammja kihangsúlyozta a helyzet súlyosságát.

„De hát mit látott, Jolika?” – kérdezte Gulyás Tibi bá’ a földszint 2.-ből, aki valamilyen megfontolásból csak este hat után ivott, de akkor aztán rendesen.

„Láttam! Ott van bent! A mosógépben! Tudom már, miért van annyi páratlan zokni! – kiabálta hisztérikusan Jolika, majd egy pillanatra megmerevedett, és kevéske vékony szálú, őszes hajába kapaszkodva mondta ki hangosan: – Megeszi…! És még csámcsog is!”

A mentők nyugtatót adtak a hatvanhárom éves asszonynak, úgy ítélték meg a helyzetet, hogy a kórházba szállítás nem szükséges. Két nappal később egy fekete ballonkabátos férfi csengetett be a kaputelefonon Jolikához.

„Itt Kondor Alajos zoknipárosítási biztos, Alsóruházati Minisztérium. Özvegy Zsugor Zoltánné született Kecskeméti Jolánt keresem” – recsegett a kissé enervált férfihang az előszobai hangszóróban.

„Én vagyok… Igen, kérem, jöjjön…” Jolika bizonytalanul nyomta meg a kapu­nyitó gombot. Nem volt biztos benne, hogy hallott már valaha az Alsóruházati Minisztériumról, de jó érzés volt tudnia, hogy ilyen is van. 

Ötvenes, alacsony, vékony férfi lépett a lakásba, arcszíne elárulta, hogy élete jelentős részét ablaktalan irodákban, nagyjából kávén és margarinos zsemlén tengődve töltötte. A férfi mohó pillantást vetett az asztalon pihenő kosárnyi túrós pogácsára, ilyesmit édesanyja sütött neki utoljára, Isten nyugosztalja. Hóna alatt aktatáskát hozott, amelyből egy iratköteget cibált elő.

„Megkínálhatom…?” – kérdezte Jolika a zoknipárosítási biztost, és az orra alá tolta a kosarat. Muszáj volt lekötnie magát valamivel az elmúlt napokban, a sütés elterelte a figyelmét az átélt borzalmakról. Néhai férje, Zoltán nagyon szerette ezt a pogácsát, Jolika ujjai 

a tésztát kiszaggatta, tepsire tette, tojással lekente, és 180 fokon 25 perc alatt megsütötte. Csak éppen enni nem nagyon bírt belőle.

„Essünk túl a formaságokon – mondta a hivatalnok, és majszolni kezdte az első pogácsát, miközben Zsugor Zoltánné egész életét beleírta a rubrikákba, amelyekben még a lábméretére és az alsónemű-vásárlási szokásaira is rákérdeztek a hivatal szakértő munkatársai. – Akkor most, kérem, mondja el, hol és mit látott.”

Jolika két kezébe temette arcát, válla rázkódni kezdett. Aztán jobb keze mutatóujjával remegve a fürdőszoba irányába mutatott, és úgy suttogta, szinte csak maga elé:

„Ott van… volt bent, a mosógépben… Megláttam, ahogy forogtak a ruhák, az a valami zöld volt, és a kedvenc piros virágos fehér zoknim egyik felét tuszkolta be a száján… Hallottam a csámcsogást! Megette!!!” Ekkor zokogásban tört ki a házmester, mert mégiscsak kedvenc ruhadarabot veszített el ilyen tragikus hirtelenséggel. 

„Az elmúlt évben hány páratlan zoknija keletkezett, asszonyom?”

„Tizenhét… – sóhajtotta papír zsebkendőjét gyűrögetve az özvegy. – Nem tudtam mire vélni a dolgot… Azt hittem, a mosógép nyeli el valahogy…”

„Persze, mindenki azt hiszi. Aztán amikor meglátják, akkor meg rémüldöznek. Mindig a mentők szólnak. No kérem, itt egy zoknizabáló észlelése a fennforgás. Meg kell állapítanom, hogy egyetlen lény él az ön mosógépében, vagy talán már el is szaporodott, és teljes populációt tart a fürdőszobájában.”

A gondolattól felsikoltott özvegy Zsugor Zoltánné született Kecskeméti Jolán, ám a biztos szeme meg sem rebbent, unottan megindult a fürdőszoba felé. Kisvártatva előbukkant, és így szólt:„A mosógép és a szennyestartó méretéből ítélve itt egyetlen példányról beszélhetünk. Mivel a zoknizabáló csak a mosógép működése közben észlelhető, önnek minden mosáskor egy adag texiciklincinoidot szükséges a mosószerhez adagolnia. Kínából importáljuk elég nagy mennyiségben, kedvezményesen megvásárolhatja a minisztérium mintaboltjában. Ez az első adag ajándék” – szólt a zoknipárosítási biztos, és Jolika kezébe nyomott egy dobozkát, majd távozott.

Özvegy Zsugor Zoltánné hökkenten nézett a távozó hivatalnok után, és teljesen összetört. Az ő mosógépében… Mit szólnak majd a házban! 

Az üres pogácsáskosárra esett a tekintete. Jóleső érzés fogta el. 

Elszánt arccal bontotta ki a texiciklincinoidot. 

Nyitókép: Shutterstock