Szerintem a film árnyalta az Antal-portrét, legalábbis nagyon bízom benne. Úgy is látom, hogy a harminc alatti nézőink – akik mindenféle előítélet nélkül nézték meg a Blokádot – már a filmből kapják meg Antall József karakterét, személyiségét. A harminc fölöttiek pedig – akiknek van emlékük a történtekről – átszínezve kapják meg. Nagyon sok olyan visszajelzést kapunk a közönségtalálkozókon, hogy szinte már bűnbánóan mondják a nézők:
„hát, én Antallt akkor utáltam és nem értettem, most viszont már árnyaltabban, pozitívabban látom őt”.
”.Dilemmázott-e bármely ponton a forgatókönyv megírása alatt?
A legfontosabb dilemma talán az volt, hogy hogyan lesz egy politikus érdekes – egy hatvanéves öltönyös férfi, aki asztaloknál ül és politikáról beszél. Ha az ember ilyet lát a tévében, elkapcsol. Az embereket nem érdekli az ilyesmi. A nagy kihívás az volt: hogyan tesszük ezt a szakmát, ezt az embert érdekessé. Végül úgy döntöttünk, megmutatjuk őt fiatalon, lánglelkű tanárként egy ilyen „holt költők társasága szerű” történetben. És hogyha a fiatal Antallra – a forradalmárra, a tanárra – rá tud csatlakozni az ember, akkor észrevétlenül rácsatlakozik már az idősebbre – a miniszterelnökre – is.
Amikor erre rájöttem, akkor azt éreztem, áttörést értem el a történetben.
Göncz Árpád karakterét sok kritika érte.
Gönczöt ez a film pár napon át követi csak. Nem akartunk egy Göncz-portréval elszámolni, mivel nem róla csináltuk a filmet. Göncz Árpád egy politikus, akinek az a dolga – hiszen azért lett politikus –, hogy megragadja a hatalmat, mert úgy gondolja, jobban csinálná, mint politikai ellenfelei.
A film annyit állít róla, hogy nem volt szent,
csupán egy politikus, aki a taxisblokád idején megpróbálta a válságot felhasználni arra, hogy az ő pártja kerüljön hatalomra. Egy MDF-SZDSZ nagykoalíciót akart kikényszeríteni. Illetve szerintem az is benne volt a pakliban, hogy mivel akkor még nagyon fiatal volt a demokrácia, lehetne esetleg úgy csűrni-csavarni, hogy köztársasági elnöki típusú prezidenciális köztársaság legyünk. Egy olyan demokrácia, ahol valójában a köztársasági elnök a főnök, és maga alá gyűri a miniszterelnököt. Tulajdonképpen kettejük harcáról szól a rendszerváltozás első három éve, végül az Alkotmánybíróságnak kell igazságot hozni a kettejük között – vagy legalábbis egy modus vivendit kialakítani.
Nyitókép: MTI / Vasvári Tamás