Csőre Gábor a Tősér-Csákvári incidensről: A verbális abúzus nem bűn-e?

2023. június 11. 19:24

Tősér Ádám rendező időközben bocsánatot kért a Népszava munkatársától.

2023. június 11. 19:24
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, tarolt a veszprémi Magyar Mozgókép Fesztiválon a Blokád című alkotás. De az esemény más miatt is emlékezetes marad. Csákvári Géza, a Népszava munkatársa azt nyilatkozta az RTL-nek, hogy a mosdó felé menet Tősér Ádám, a film rendezője fellökte őt mivel „negatívan írt az alkotásról”.

Az újságíró úgy emlékezett vissza a történtekre, hogy Tősér „ökölbe szorított kézzel állt, hogy ő most engem kioszt”. Az RTL Híradójának hozzátette, Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra közbelépésével sikerült eltávolítani tőle a rendezőt.

Csőre Gábor: A verbális abúzus nem bűn-e?

Az ügyben megszólalt Csőre Gábor színművész is, aki az 1990-es eseményeket feldolgozó mozifilmben Kónya Imrét alakította. 

„A hazugság és a rosszindulatú állítások háromszor gyorsabban körbefutják a Földet, mint ahogy az igazság a cipőfűzőjét megköti…” – fogalmazott a színész. 

Blikk szerint Csőre úgy kezdte mondanivalóját: „Hogy bűn-e fellökni egy másik embert? Természetesen az,

A színész azt is hozzátette: „Csákvári egy Facebook-poszt szintjére süllyedt ezekkel a mondataival, de Ádám, aki egyébként azóta bocsánatot kért, sem reagált jól. Persze, az is kérdés, hogyan védekezhetne másképpen?”

Időközben az RTL úgy értesült, hogy Tősér Ádám felhívta a Népszava kritikusát, és bocsánatot kért tőle, amiért fellökte. Tősér az Indexnek azt nyilatkozta, „ha jogi eljárás indul, vállalom a tettem következményeit”.

úgy értesült, hogy Tősér Ádám felhívta a Népszava kritikusát, és bocsánatot kért tőle, amiért fellökte. Tősér az azt nyilatkozta, ”.

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner

***

 

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kétes
2023. június 13. 12:30
Igazavan Csőrének! A ballib intellektuális nulláknak fogalmuk sincs mennyi munkával jár az igazi teljesítmény.
brekker
2023. június 12. 22:39
A másik tanulság pedig az, hogy a Gurmai menekülést Bohár elől a youtube levette a műsorról. Pedig vicces volt.
brekker
2023. június 12. 22:29
Oldalról kell mikrofonozni, nem szemből, ez a tanulság.
..--..
2023. június 12. 10:01
-zsoltkom- "A verbális abúzus nem bűn-e?" Annyira bűn, hogy az abuzáló Fidesz-média túlkapásaira (sorra kapja az elmarasztaló bírósági ítéleteket) a Fidesz törvényt hoz, hogy a rágalmazás ne legyen büntethető. "A Fidesz kezdeményezésére a parlament szerdán kezdi tárgyalni a Büntető törvénykönyv rágalmazási és becsületsértési tényállásának módosítását célzó indítványt. Ennek lényege: a legsúlyosabb esetek kivételével megszüntetik a sajtóbeli rágalmazás és becsületsértés büntethetőségét." https://n9.cl/v9rvq
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!