„Maga prűd!” – Rosta Mária a Mandinernek

Őszintén: miért állítja színpadra válogatás nélkül, amit Alföldi Róbert kitalál?

Válogatás nélkül?

A II. Edwardot például. Bűn rossz darab.

Mondja maga. Remek kritikákat kaptunk rá. Fekete Ernőt mindenki méltatta. Patkós Mártont is…

Fantasztikus színészek, igen. Csakhogy dráma nincs, minden figura ellenszenves és egysíkú, a második felvonásban az indokolatlan pucér férfisegg is előkerül…

Maga prűd újságíró! Homoszexuális királynál már hogyne lenne értelme a pucér férfiseggnek?! A darab siker, egy perc alatt elkel minden jegy az Átriumban, ha műsorra tűzik.

Szóval legalább keres rajta?

Egy vasat sem! Nem szoktam!

Akkor tegyük tisztába: azért csinálja ezt az egészet, mert szerelmes Alföldi Róbertbe?

A szerelem fogalma nem megfelelően írja le a kapcsolatomat Alföldi Róberthez.

Akkor mi írja le?

Nézze, nekem nincs saját gyerekem. Feltehetően szerettem volna, de amikor lehetett volna, akkor úgy döntöttünk a férjemmel, hogy nem lesz. Neki már volt az első házasságából két kislánya. Hogy is fogalmazzam meg: ha ilyen gyerekem lenne, mint Alföldi Róbert, annak örülnék. Annak igazán örülnék! Így pontos.

És érthető. Az már kevésbé, hogy miért épp önnek és miért épp Alföldivel kell belevágnia vallási témába, egy passióba.

Mi ezzel a gond?

Nem gond, de másfél éve azt mondta magáról, hogy „egy zsidó lány”.

……aki több mint 30 éve a hunok szekerét tolja. Azóta részben megváltozott a helyzet.

Már nem zsidó?

Már nem vagyok lány. Hanem öregasszony. Úgy érzem, hogy az elmúlt másfél évben rohamosan öregedni kezdtem. Amúgy meg én származásomat tekintve vagyok zsidó. Nem vallásomra nézve. Nem vagyok vallásos. Viszont tíz éve már, hogy színpadra szeretném állítani a Passiót.

„Ha vallásos nem vagyok is, a kedvenc olvasmányom a Biblia”

Mi történt akkor?

2006-ban, vagy 2007-ben megmutatták nekem a Manchester Passiót. Egy hatalmas passiójátékot Manchester főterén. Sok ezer átszellemült ember. A színpadon egy hatalmas szimfonikus zenekar, óriási kivetítők! És elkezdődött a Passió! A város egyik pontján „ácsolták” a hatalmas keresztet, a másik pontján egy egyszerű, bőrdzsekis fiú tolta a biciklijét és megérkezett  barátjaihoz, a tanítványokhoz. Ő az az egyszerű srác kitűnő énekhanggal volt Jézus. A közönség a kivetítőn követte a városban zajló „bibliai” eseményeket, egy moderátorral és sok ismerősen csengő zenével, aktuális slágerekkel. A finálé már az összegyűlt tömeg előtt zajlott. Átütő, megrendítő előadás volt. Azt mondtam: ezt itthon is meg kell csinálni!

Mégsem ezt csinálja meg: a Passio XXI az Arénában lesz, nem mondjuk a Bazilika előtt a Szent István téren.

Egyszer már  majdnem összejött a Bakáts téren. Ha vallásos nem vagyok is, a kedvenc olvasmányom a Biblia. Benne van minden, amit az emberiségről, az emberekről tudni kell és ami igaz volt több ezer éve, pár száz éve. Ma - és gondolom, ha ötszáz év múlva még itt leszünk a Földön, akkor is - a Biblia igazságai kitartanak. 2012-ben csinálhattam egy bibliai témájú vetélkedő sorozatot a közszolgálati 1-es csatornán. Akkor kiverekedtem, hogy húsvétkor bemutathassam ezt az általam nagyon kedvelt világi passiójátékot. A ferencvárosi önkormányzat barátságosan fogadott. Sok helyszínt vettünk volna igénybe: a Bakáts teret, metróállomást, a Fradi-pályát. A televízió vezetése szerette a szinopszist, minden megvolt az előadáshoz. A rendező is: Alföldi Róbert. Aztán pár héttel húsvét előtt jött a telefonhívás: a tartalomért felelős akkori vezérigazgató-helyettes Gazsó L. Ferenc tájékoztatott, hogy mégsem lesz.

Mert?

Mert Erdő Péter nem engedi.

A bíboros?

Igen. Visszakérdeztem: mégis ki Erdő Péter a Magyar Televízióban? Gazsó L. erre: ugye viccel? Persze vicceltem. Azt azért persze megkérdeztem, hogy egyáltalán honnan tud a bíboros a passiónkról. Kiderült, hogy a ferencvárosi KDNP „panaszkodott” rám. Volt ugyanis egy kerületi önkormányzati képviselő-testületi ülés, amire meghívtak, hogy mondjam el, miről szól ez az esemény. Nagyon sokat kérdeztek. Szörényiről és a hunokról is. Én úgy éreztem, hogy jó voltam. Ezek szerint mégsem.

Erdő Péter nyilván nem akarta díszletként adni a Bakáts téri templomot egy Alföldi-passióhoz.

A templomot nem használtuk volna. Előtte lett volna a színpad. Szerintem inkább valamifajta félreértelmezett hagyományféltésből avatkozott bele. Hát azt gondolom, hogy nem nagyon szeretik bőrdzsekiben látni a Megváltót.

Lehet, hogy Erdő Péternek ez gond, de már 1970-ben megvolt a Jézus Krisztus Szupersztár. Rockzenés, modernizált Jézus-történet. Mi a pláne abban, ha még egyet összehoznak 2017-ben?

Annyi igazságból, amennyit a bibliai történetek tartalmaznak, nagyon sok művet lehet összehozni minden újabb és újabb generáció számára. Ezen belül a passiótéma is rengeteg megközelítést elbír. Bizonyítják ezt az újabb és újabb szenvedéstörténetet feldolgozó filmek, szinte minden jeles nagy rendezőtől…

„Amire készülünk, az senkit nem sért.”

A mostani megközelítésről  egyelőre annyit tudunk, hogy Jézus megjelenik ma és az emberek nem ismerik fel. Ez volt a szintén 1970-es, Várkonyi-rendezte Adáshiba alapötlete is…

Az Adáshibát – bevallom – nem láttam, de a mi Passiónk létjogosultságát az nem kérdőjelezi meg, ha több mint 40 évvel ezelőtt  már volt egy hasonló alaphelyzetből induló darab. A két produkció műfajában is eltér egymástól: a mienk egy zenés, sokszereplős, előadás az Arénában olyan jelentős mai rockzenekarok dalaival, mint a Tankcsapda, a Quimby, a Kispál és a Borz, az Anna és a Barbies, Péterfy Bori és a Love Band, az Ocho Macho, a Kowalsky meg a Vega, a Subscribe, a Biorobot, az Esti Kornél, a Pokolgép… A dalok áthangszerelt formában, nagyzenekarral, rockszekcióval és eredeti szöveggel szólalnak meg. Amire készülünk, az mindenki számára jó és pozitív élményt hordozó. És főleg senkit nem sért. Jóllehet már a sajtótájékoztató után a szélsőséges honlapok elkezdtek buzizni és zsidózni. A szokásos névtelen indulatok. Előadásunk pedig a mindig érvényes Jézust mutatja meg a 21. század körülményei között, Szabó Kimmel Tamás előadásában.

Mégis miért egy ateista producer és egy ateista rendező készít Jézusról bármit? Olyanok, akik szerint ő nem Isten…

Ez sem teljesen igaz, ami engem illet. Most, hogy egyre többet foglalkozom az elmúlással keresem azokat a kapaszkodókat, mint mindenki más: ez pedig a vágy, hogy higgyek valamiben. Nem biztos, hogy Istenben, de valamiben…

Nem beteg, ugye?

Csak öreg. A korral járó elkerülhetetlen fizikai fájdalmakkal és a gyógyítónak vélt napi tonnányi gyógyszerrel… De a lényeg: sok mindenre jobban figyelek, mint azelőtt.

Buddhizmus? Hit Gyülekezete? Szcientológia? Kabbala?

Azért teljesen nem fordulok magamból. Babona! Az igen. Régóta. 

Feketemacska-para is van?

Abszolút! De olyan is van a piros lámpánál, hogy nem veszek levegőt, és ha kibírom zöldig, akkor valami aznap bejön. 

Szóval kényszeres.

Babonás: 14 hónapja elpusztult az 14 éves szerencsemacskám. Vége a szerencsémnek! – közöltem a férjemmel, aki persze lehülyézett. Én meg ahelyett, hogy annak örülnék, ami sikerült, a kudarcokat gyűjtöm, azokat, amik nem jöttek össze.

Nem jött össze? Hisz minden produkciójára azt mondja, hogy tökéletes, hatalmas, óriási siker!

Amikre azt mondom, azok is. Ki a fene dicsekszik a kudarcaival? Egyébként az elmúlt 34 évben valóban voltak szép darabok, jó produkciók. Mindent, amit csináltam, azt nem iparszerűen, kötelezően, hanem szeretetből, rajongásból tettem, olykor legyen ez akár szerelem is… mondjuk a férjem!

„Nem vagyok könnyű főnök”

De a Szörényi-életműhöz már kevesebb kedve van, mint Alföldihez?

Honnan veszi?

Lesz egy nagy Szörényi-koncert a Müpában, ahol Levente jazzben fogja előadni a dalait, big banddel. Nem ön a producer, hanem Szörényi Örs.

A Müpával én nem tudok mit kezdeni. Az nekem kicsi. Na jó, most csak gonoszkodom. A Willis Conover-emlékestről, amit most említ, csak véletlenül szereztem tudomást. Nagyon üvöltöztem Leventével és Örssel is, hogy miért az újságból kell megtudnom – úgy ezer év együttműködés és családi kapcsolat után… Egyébként titokban örültem, hogy úgy tíz év után, amit Örs nálam töltött, ragadt rá valami. Mellesleg ezt a produkciót tényleg nem akartam volna létrehozni… 

Örs miért ment el a Zikkurattól?

Nem vagyok könnyű főnök. Készséggel elismerem, hogy jó idegek kellenek hozzám és nagy tűrőképesség. De visszatérve a big band-koncertre: én úgy gondolom, hogy Szörényi Leventéből mindent megcsináltam, amit megengedett és akart. Szemtelenkedve: és mindent megmutattam, amit lehetett. Nem bánom, hogy nem tud lejönni a színpadról, hiszen még mindig hatalmas igény van rá és jól érzi magát a rajongók körében. Remélem, még hosszan lesz vendége jeles csapatoknak és eseményeknek.

Most akkor kiiratkozott a Szörényi-ügyekből, vagy sem?

Miért tettem volna? 2020-ra készülünk Leventével. A 75. születésnapjára. A zenei életművet lezártnak tekinthetjük. Megbeszéltük Leventével. Nincs már benne olyan, amit zenében szeretne elmondani. Ebből a szempontból lezárt életműve van. Tervünk egy alapítvány, amelyben rendszerezve van minden műve és elérhető az érdeklődők számára. Ugyanakkor tervezzük a nagy zenés művek adaptálását kőszínházi változatra. Ezeket ki is szeretnénk próbálni mind a fővárosban, mind pedig vidéki kőszínházakban. Az alapítvány őrzi majd a könyveit, cikkeit, interjúit és a Holdvilág-árok kutatási eredményeit is szeretnénk bevinni. Elsősorban a jogutód, Szörényi Örs gondozásában működik majd.

Vissza kicsit Alföldihez: nem árt a produkcióknak, hogy most épp arra buzdít mindenkit, hogy írja alá az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezést?

Alföldi Róbertet családtagomként szeretem. Soha nem kéri ki a véleményemet sem közéleti, sem egyéb döntéseinél. Tudomásul veszem, hogy öntörvényű és befolyásolhatatlan.

Ön aláírja?

Semmilyen politikai színezetű kezdeményezésben nem veszek részt és semmit nem írok alá. Főleg nem egy 2024-es esemény kapcsán. Azt gondolom, hogy már nem illendő beleszólni a fiatalok dolgába.

Mert már nem lesz életben?

Mit tudom én? De Alföldi Robinak még áll majd a zászló. Tehetséges, széles látókörű, jó ízlésű, kulturált ember. Ez akkor is igaz, ha számos, elsősorban közéleti megmozdulásával nem értek egyet.

*

Rosta Máriával 2015-ben készített életút-interjúnkat itt olvashatják.

***

Fotók: Földházi Árpád.