És még ez a film legjobb része. Mármint buta, kapkodó, kínosan erőltetett, és automata üzemmódban zavarja le a csapatbemutató zenés montázst, de helyenként azért mégiscsak vicces, eleven, és van benne némi spiritusz.
„Ez az inkoherencia az Öngyilkos osztag (Suicide Squad, 2016) abszolút meghatározó tulajdonsága, jelen van a cselekményvezetésben, a vágásban, a karakterek bemutatásában, és nyilván abból ered, hogy a DC nem tudta eldönteni, milyen filmet akar, szanaszét kaszabolták és utóforgatták az anyagot - ettől olyan nagy szerencsétlenség az egész. Katana például félúton, a nagy bevetés előtt két másodperccel, minden különösebb magyarázat nélkül, a semmiből csatlakozik be a cselekménybe és a csapatba, és úgy egy perccel a finálé legvége előtt jut eszébe David Ayer író-rendezőnek, hogy talán el is kéne árulnia róla valamit, mert egy karakterhez mégsem elég annyi, hogy maszkot visel, és vagdalkozik.
Egyébként a társainak sem osztottak sokkal több lapot, általában egy-két sebtében odakent motivációval és jellemvonással indulnak csatába – még Deadshot járt a legjobban, akiből a karrierjét tíz éve lefolyóba csurgató Will Smith ténylegesen kihoz valamit. Egyedül ő és a Harley Quinnt alakító Margot Robbie képesek időről-időre életet lehelni ebbe a kulimászba, sőt, utóbbi még a film körüli hype-hoz is fel-felér: vicces, kiszámíthatatlan, kattant és szexi, szóval kábé olyan, amilyennek az egész hóbelevancnak lennie kellene. Ahelyett, amilyen, vagyis lapos, kiszámítható, normális és uncsi.
A pocsék főgonosz (elpusztítom a világot, csak mer’!), a többnyire fantáziátlan akciójelenetek és a dramaturgiai katasztrófa közepette azonban kis szerencsével eljön egy pillanat, amikor amolyan abszolút alja gonzo-trash-ként kezdesz tekinteni a filmre, akkor ugyanis néha egészen jó móka. Ráadásul ez olyan mellékhatásokkal jár, hogy például kifejezetten élvezni kezded Jai Cortney eszeveszetten túltolt Bumerángját, ami legfeljebb egy szuperhősfilm Csupasz pisztoly-féle változatában menne el.”
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
„Ez egy társadalmi és politikai kihívás. Egy európai, internacionalista kihívás” – mondta az EP-képviselő.
A volt kancelláriaminiszter szerint a Fidesz nyeri a 2026-os parlamenti választást, a nyugdíjas politikai elemző nem akart tippelni, de abban biztos, hogy brutális kampány lesz.
