A magyar ember lelkét sörnek, pályinkának át nem engedhetjük

„Eötvös Károly - 1842-1916 - politikus, ügyvéd, író, publicista, országgyűlési képviselő. Korának egyik legnevesebb ügyvédje és legismertebb közéleti személyisége, Az 1883-as tiszaeszlári vérvád perében a vádlottak védője, majd a per történetéről szóló könyv szerzője. A vérvád pert követően a nemzetközileg legismertebb magyar személy. A pesti társasági-szellemi életben „a Vajda”-ként emlegették, aki évtizedeken át az Abbázia kávéházban tartott fenn nagy tekintélyű törzsasztalt. Ügyvédi és politikai karrierje után fontos könyvek szerzője.

 Eötvös Károly írta - többek között - az Utazás a Balaton körül című könyvet, amire egy kedves Borbarátom hívta fel figyelmemet. (Köszönöm Csaba!) A könyv ajánlójában ez olvasható:

»Az Utazás a Balaton körül nem egyszerűen csak egy regény. Nem is az. Anekdotagyűjtemény, történelemkönyv, útikönyv is egyben. Olvasása olyan, mintha egy kedves, bőbeszédű sokat látott öreg barátunkat hallgatnánk hajnalba nyúló borozgatás közben a lugas vagy borospince asztalánál.«

S akkor álljon itt két rövid részlet a műből, amelyekre - nincs mit tagadni - felkaptam a fejem:

»Volt nekünk negyven-ötvenfajta kitűnő magyar szőlőnk. Magyar talajban, magyar napfényben, magyar levegőben valami különössé, valami istenáldotta zamatossá fejlődött fajták ezek. Ahogy búzánknak, cseresznyénknek, sárga- és őszibarackunknak, sőt még gesztenyénknek sincs párja a világon, úgy nincs szőlőnknek se. A magyar gyümölcs sok fajtája fölötte áll a földkerekség minden gyümölcsének. Az erdélyi som és hegyaljai furmint, az érmelléki bakator, az egri kadarka, a budai mézes, a somlyai rakszőlő, a balatonmelléki juhfarkú, bajor és tulipiros föl nem található sehol. Illatos szőlőinkről nem is beszélek. Hol van ezek párja?

Miért kellett ezeket a vizenyős ízű francia, spanyol, olasz és rajnai fajtákkal fölcserélni?«

Esküszöm, nem beszéltünk össze... :) Illetve ezen a részen is érdemes elmélkedni:

»A tűzhányóhegyek bazaltoldalain, a bércek sziklás meredekjein sohase teremhet sok bor. S míg lesz úr és gazdag ember ez országban: kellene lenni sehol másutt nem utánozható magyar bornak is. Egerben hajdan az volt a közpéldabeszéd: „mihelyt szőlőm holdanként öt akó bornál többet terem, mindjárt nem egri bort terem”. Jó bor, jó bor, ha húsz akó is, de nem egri bor.

Lehet, hogy túlzás. De jellem van e példabeszédben. Hiába mondanák a mádi és tályai szőlősgazdának, hogy holdanként két hordó helyett húsz hordó aszút termeljen: nevetne rá.

Vagy nem lesz húsz hordó aszúja; vagy ha lesz: akkor tokaji aszúja nem lesz.

Amely asszony sok szerelmet terem: igaz szerelme nincsen annak. S nem terem igaz bort az a szikla, amely sok bort terem.

De mégis sok borra van szükségünk. A magyar ember lelkét sörnek, pályinkának át nem engedhetjük. Ám termeljétek a sok bort az alkalmas síkokon és hegylábakon, de a hegyek büszke meredekjén hagyjátok meg az ősi magyar szőlőt, s ha urak akartok maradni: szűrjetek a magasban olyan bort, amilyen csak az isteneknek, a királyoknak s a magyar embernek való. S ezeknek is csak ünnepnapon.« 

Egy szó, mint száz, a könyvet nagy szeretettel ajánlom  minden kedves borbarátnak. Néhány perces kutakodás után fellelhető és rendelhető a neten!”