Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
Ha egy ’57-es PKD regény ma is frissnek hat, és ma is tükörképe a világunknak, és a hatására ma is megkérdőjelezi az olvasó az általa tapasztalt valóságot, akkor az azt jelenti, hogy még mindig PKD multiverzumában élünk, és még mindig nem ébredtünk fel…
„PKD írásaira egyszerre igaz, hogy mindig ugyanarról szólnak, és mégis mindig egészen máshogy. Az ötvenes években nyilván a korszak hidegháborús paranoiájára válaszolt az írásaival, talán még nem annyira a saját pszichéjében zajló háborúra. Ez a Figyel az ég esetében olyan konkrétumokban is megjelenik, hogy a főszereplő Jack Hamiltont a regény elején azért rúgják ki a munkahelyéről, mert a felesége gyanúba keveredett, hogy kommunista szimpatizáns. Ez azonban csak a kiindulópont, ahonnan, elsőre legalábbis úgy tűnik, nagyon is messzire rugaszkodik a cselekmény. Hamilton és neje ugyanis, több más emberrel együtt, balesetet szenved a Belmont Bevatron protonsugár-deflektorában. Felrobban az újonnan beindított részecskegyorsító, és hőseink épp ott vannak. Aztán meg már valahol nagyon máshol. Elsőre nem is gyanakodnak: kórházba kerültek, de a sérüléseik nem vészesek, hamarosan ki-ki a saját lábán távozhat. De aztán furcsa dolgok kezdenek történni, és Hamiltonék megfejtik, hogy egy másik világba csöppentek…
Néhány évvel ezelőtt eszembe jutott, hogy vajon milyen lenne egy olyan világ, ahol mindenki tudja, hogy Isten létezik, mert nap mint nap tapasztalja a jelenlétét. Meg sem lepődtem, mikor aztán kiderült, hogy Dick már rég megírta. Ő ilyen fazon volt. Mintha lett volna egy égig érő listája, hogy mi minden történhet az emberi fajjal, és amíg élt, rengeteg tételét ki is pipálta. És persze semmit sem úgy írt meg, ahogy bármelyikünk gondolná, hanem sokkal súlyosabb, sokkal elgondolkodtatóbb formában, sokkal izgalmasabban és megdöbbentőbb ötletekkel. Pályája egy pontján túl pedig sokkal borúlátóbban is. A Figyel az ég szinte optimista a későbbi nagy művekhez (de csak azokhoz) mérten, mi több, Dick borult humora is megcsillan benne. S persze, ahogy már említettem, jó pár jellegzetes dicki téma is itt van. Nemcsak az, hogy mi történhet a világgal, s benne az egyes emberrel, de az olyan »beakadt« dolgai is, mint a nőkhöz való viszonya, meg a pszichológia, az emberi elme/lélek különféle állapotai, és így tovább.”