Az internet gyűlöli az új Szellemirtókat, én nem

„A legfájóbb az egészben, hogy az új Szellemirtók egyáltalán nem érdemli meg a gyűlöletet. Tud vicces lenni, néha látványos, néha fárasztó, néha olyan, mintha túlságosan is ragaszkodna az 1984-es eredetihez, de annyi biztos: nem ez a világ legrosszabb filmje. Közel sem. Ez egy ártalmatlan film.

A Szellemirtók alapsztoriját mindig is imádtam: tudósok és a haverjaik összeállnak, hogy elintézzék New York szellemeit, a végén meg egy kozmikus gonosszal kell megharcolniuk, ami egy hatalmas habcsókembert küld ellenük. De a lényeg a szellemirtás. Gyerekkorában annyi hülyeségtől fél az ember, hogy megnyugtató tudni: van négy harmincas, mai szemmel meglepően sokat dohányzó férfi, akiknek az a dolguk, hogy bedobozolják a félelmeinket. És közben néha tetőtől talpig trutymósok lesznek. ()

A Szellemirtók az egyik kedvenc filmem, de nem az esztétikai erényei, hanem pont a fent említett dolog miatt. Életemben egy játék van, amit öt éves koromtól hurcibálok magammal szobáról szobára, és lakásról lakásra, az pedig egy speckó Szellemirtók-puska. Sajnos házibuliknál el kell dugni, mert mindenki azzal akar lövöldözni. És én egyáltalán nem bánom, hogy most lesz egy új fiatal generáció, akiknek a Szellemirtók a 2016-os változatot fogja jelenteni. 

Azért lepődtem meg ezen én is, mert a remake-et (igen, szögezzük le, nem folytatás, hanem remake) rendező Paul Feig egyre tahóbb és tahóbb vígjátékaitól (Koszorúslányok, Női szervek, A Kém) kivert a víz: nem láttam azt az eszeveszett humort Melissa McCarthyban, amitől az amerikai sajtó hanyattvágta magát, és főleg nem győzött meg Feig elég unalmas rendezői stílusa. Ami annyiból állt, hogy hagyta a szereplőit beszélni egy álló kamerának, aztán ebből összevágta a szerinte legviccesebb jeleneteket. Nincs ezzel semmi baj, Adam McKay (A híres) is így kezdte, aztán egyszer csak kapott egy komoly feladatot, és az Oscar-gálán találta magát A nagy dobással.”