Utak és lehetőségek az adatviharban

Adatvagyon vagy adatszemét?

Adat, adat, adat… Évek óta napi exabájt nagyságrendben termelődő adatoktól, végtelenbe tartó adatsoroktól, gigantikus adathalmazoktól, a felhőszámítások (cloud computing) exponenciálisan növekvő adatfelhőjétől (data cloud), big datától hangos az infokom szakmédia. Olyannyira, hogy az adatrobbanásnak, az igazinak már (retrospektíve) hivatalos évszáma is van: 2011.

Csakhogy a robbanás permanens, a dolgok internetének (Internet of Things, IoT) széleskörű elterjedésével, amikor a legközönségesebb tárgyak is adatokat gyűjtenek és továbbítanak világszerte, a mainál is kezelhetetlenebbnek tűnik majd zajmentesítésük, használható információvá alakításuk.

Információvá, ami hatalom – hirdettük még tíz éve is, ma viszont már nem az információ, hanem a megosztása az igazi hatalom, bizonyítottan komoly gazdasági potenciállal.

Az adattárolástól az információkinyerésig minden megváltozik, szorgos ember-gép és gép-gép csapatok, természetes és mesterséges intelligenciák éjt nappallá téve kutatják, elemzik, és dolgozzák fel a zérók és egyek folyamaiban megbúvó mintázatokat, beléjük rejtett, talán aranyat érő ismereteket.

„Az adat az új olaj” – nyilatkoztatta ki egy szilícium-völgyi topbefektető 2012-ben; a big data pedig a 21. század második évtizedének legszexibb iparága, az adattudós és adatbányász a legszexibb állása.

A big data árnyoldala az adatvagyon melletti adatszemét. Maciej Cegłowski lengyel-amerikai webfejlesztő és üzletember, az online könyvjelző-szolgáltatás Pinboard tulajdonosa a radioaktív hulladékhoz hasonlítja az adathalmazokat – szivárgás esetén ugyanolyan masszív és veszélyes. A hype és a remények szintén a radioaktivitás körül száz éve kialakult őrületet, radioaktív címkével eladott cigarettát, alsóneműt és hasonló termékeket idéznek.

Cegłowski példája szélsőséges, az ipari melléktermék párhuzam helyénvalóbb. Minden tevékenységgel adat generálódik, korlátlan mennyiségben előállítható erőforrás, egyesek értékesek, zömük viszont értéktelen és potenciálisan veszélyes. Olcsó tárolásuk, egyszerű törlésük miatt viszont folyamatos a kísértés, hogy mindet megtartsuk, hátha egyszer találunk bennük valamit. Pedig a többségüktől jobb lenne szabadulni, mert hiába ártatlan és hasznavehetetlen egyetlen információdarabka, más darabkákkal kirakosgatva személyes adatok sokasága kerülhet illetéktelen kezekbe.

Fehér Könyv

Az adatvagyon egyre nő, a magánszektort követően egyes államok, globális és regionális szervezetek, multinacionális nagyvállalatok is okos adatpolitikával használják és hasznosítják újra a benne lévő lehetőségeket, növelik vele versenyképességüket, miközben szaporodnak a nyíltadat-portálok. Magyarországon viszont úgy tűnt, parlagon marad az egész, kb. tíz éves a lemaradás, átültettük ugyan a kapcsolódó uniós irányelvet, nagyjából ennyi történt, a döntéshozóknak sok fogalmuk nincs az egészről, napról napra nő a versenyhátrány. A kósza kezdeményezések hamvukba holtak, és a nemzeti adatvagyon (főként a központi nyilvántartásokban található adatok) lényegét azok is csak kapirgálták. Elvileg ebbe az adatvagyonba kellene tartozniuk a tér-, meteorológiai adatoknak, audiovizuális gyűjteményeknek stb. is.

Sajnos Magyarországon nincs még valódi adatipar, nemzeti adatpolitika. Ebből egyenesen következik, hogy a közeljövő egyik fontos feladata a ma még nyomokban sem létező nemzeti adat-ökoszisztéma megteremtése, amelyben a különféle szereplők (állami szervek, vállalkozások, lényegében az egész társadalom) egyszerre egymás megrendelői és szolgáltatói. Ideális esetben nemcsak az állam ellenőrizheti adatokon keresztül a polgárt, hanem a polgár is az államot.

Ha mindezt összerakjuk, egyértelműen látszik: ideje cselekedni, máskülönben az ország végleg leszakad.

Áttörést hozhat, és a kaotikus hazai adatkezelést összehangolhatja a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) Szakértői Tanácsadó Testületének hivatalosan társadalmi egyeztetésre bocsátott Fehér Könyv stratégiai tervdokumentum közadat-politikai anyaga.

„Az adatok között megkülönböztetett jelentőségük van a közszférában keletkező közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatoknak, vagyis a közadatoknak”, amelyekhez az egész társadalomnak akadálymentesen hozzá kellene férnie. A közadatoknak ingyenesnek kell lenniük, hogy ne lehessen visszaélni, feketén és szürkén kereskedni velük.

Forintosítva: a közérdekű és a tudományos kutatási célú adatigénylés ingyen, az adat-újrahasznosítás határköltség plusz maximum 5 százalék lenne.

Becslések szerint a hozzáférés évi 40 milliárd eurót generálna az EU-nak, Magyarországon pedig – ha jól sáfárkodunk közadatainkkal – akár évi 50 milliárd forint belső adminisztratív tehercsökkentés is megcélozható, és a költségvetést is kiegyensúlyozná.

A Fehér Könyv hét stratégiai pontban foglalja össze, mit kellene tenni a „versenyképes nemzeti adat-ökoszisztéma, az adatgazdaság és az adatvezérelt közigazgatás megteremtése érdekében.” A pontokból egyenesen következik, hogy nincs idő a várakozásra, az államnak sürgősen lépnie kell, és tényleges vagyonként kezelni adatgyűjteményeit.

2020 a céldátum, addig kell utolérni a vezető országokat.