A hely, ahol zárás előtt fél órával már nem szolgálnak ki

Március végén történt, hogy Szilvay kolléga a Mandiner egyik szerzőjével, Bödők Gergellyel tért vissza az ebédelésből, és nem üres kézzel érkeztek: hoztak magukkal a budai várban lévő Ruszwurm Cukrászdából egy krémest a szerkesztőségben dolgozóknak. Nem én vagyok a legnagyobb krémesrajongó a világon, Bödők Gergely viszont elmondta: szerinte ez a legjobb krémes a városban, ráadásul a cukrászda sem mai darab, hiszen 1827-ben alapították, így volt idejük kikísérletezni a tökéletes krémest.

Mikor kiértem a konyhába, senki nem tűnt elégedetlennek a krémessel kapcsolatban. Már ránézésre látszik, hogy nem a megszokott, nagyon sárga, nagyon röcögős, zselatinos, nagyon magas verzióról van szó, hanem valami másról, ez a krémes ugyanis krémes. A tetején és az alján lévő tészta nincs átázva, de mégis papírvékony és jól vágható, ragad a krémhez, ami kellően súlyos, de nem nehezedik el, és tényleg szétolvad a szájban. Ha ilyen a valódi krémes, meg vagyok győzve arról, miért kell ennek ott lennie minden cukrászdában. Csak kár, hogy nem ilyen mindenütt.

Fellelkesülve ezen rögtön utánanéztem a cukrászdának. Kiderült, hogy az első linzer is itt készülhetett. Elolvastam az Egy nap a városban blog véleményét is, akiknek hasonló élményük volt a krémesről, mint nekem, dicsérték a helyet, és az is megtudtam, hogy az árak is nagyon rendben vannak. Miután mondtam egy ismerősömnek, hogy ettem Ruszwurm-krémest és mennyire szuper volt, felajánlotta, hogy ha én még nem voltam, valamikor menjünk fel a várba megnézni, mivel ő is már nagyon rég járt ott. 

Április negyedikén, késő délután, valamivel 18 óra után fel is értünk a várba. A cukrászda jól megbújik a Mátyás térrel szemközti Szentháromság utcában, a téren én nem láttam jelzést, hogy erre van a krémes-mennyország. A cukrászda – jelenleg a Szamos cukrászcsalád tulajdona – belül a régi, cseresznyefa pulttal és szekrényekkel fogad, egy pici kis térrel és egy másik, nem túl nagy teremmel, de a cukrászda előtt vannak asztalok is letéve, így kint is le lehetett ülni. Még a pultban kinéztük, hogy Ruszwurm-krémest és tortát kérünk, illetve a 2015-ös ország tortájával, a pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltortával is szemeztünk, azonban úgy döntöttünk: előbb a klasszikusok, aztán meglátjuk, ennénk-e még mást.

Miután leültünk a cukrászda elé, hamar felvették a rendelést, és a sütemények gyorsan meg is érkeztek 18:20 után, ráadásul vizet is kaptunk melléjük. A krémes szuper, ahogy múltkor is, a Ruszwurm-torta nem különben: csokitortáról van szó, többféle csokoládéból, remek kakaóval, intenzív ízekkel. A piskóta könnyű, de a műsor a trüffeles, néhány szem mogyorót is tartalmazó krémé.

Idáig minden rendben is volt, a sütemények evése közben felfedeztük, hogy rossz infót néztünk ki a netről, mert hétkor zár a cukrászda, nem nyolckor. Sebaj, még időben vagyunk, gondoltuk. Az utolsó falatokat 18:30 körül már úgy fogyasztottuk el, hogy közben az egyik pincérhölgy elkezdte leszedni az utcai asztalok párnáit. A hét asztalból háromnál ültek ekkor, egy turistacsalád, mi ketten és egy lány egyedül, valamint bent is ültek páran a cukrászdában.

Furcsának találtam, mert nem kellemes az ilyen, de mindegy, hétfő van, gondoltam magamban. Ezek után azonban elkezdték a székeket is összepakolni, amit már erős ellenérzéssel és értetlenséggel néztem végig, azonban erre sikerült még rátenni azzal, hogy 18:35-kor, mikor kértünk volna még egy szelet karamelltortát, már az volt a válasz, hogy csak elvitelre van. Mikor megköszöntük, hogy akkor inkább nem kérjük, a számla olyan sebességgel érkezett meg hozzánk, hogy még pislogni sem volt időnk. Már elő volt készítve.

Az árakra egyébként semmi panasz nem lehet, hiszen a krémes 450, míg a torta 580 forint volt, amire rájön a 10 százalékos szervízdíj, így összesen 1135 forintot fizettünk. A szervizdíjjal is megvannak a magam ellenérzései. Ezzel mindig úgy vagyok: legyen inkább a sütemény árába beépítve, és majd adok borravalót, ha szeretnék, de ez bevett gyakorlat, rendben is van, az étlapon fel is van tüntetve apró betűkkel. Én észre se vettem ezt, csak társam mondta, hogy erről volt egy felirat.

Azt azonban nem tartom normálisnak, hogy 25 perccel zárás előtt nemhogy beesőként, de a teraszon egy ideje fogyasztó vendégként sem lehetett rendelni helyben fogyasztásra még egy szelet tortát. Ezzel csak az a probléma, hogy egy remek élményt rontott el ez a közjáték, valamint szomorúnak tartom, ha a vendég zárás előtt majd fél órával zavar. Az egészről csak az jutott eszembe: annyira magyaros, hogy egy vendéglátóhelyen már zárás előtt pakolni kezdenek, kvázi kitessékelik a vendéget ráutaló magatartással. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy a vendéglátóhely van a vendégért, vagy fordítva?

Az élményt megosztottam ezután a szerkesztőség tagjaival és Bödők Gergellyel is, aki ezt írta válaszában: „a Ruszwurm kiszolgálása néha annyira rossz, hogy ha jól tudom, több útikönyvben benne van, hogy a turistákat ez ne rettentse el...”

Nehéz erre mondani bármit is, a legendás magyar vendégszeretet... Mindenesetre a Ruszwurmba menjenek el krémesezni, érdemes, csak ne hat után, mert akkor már zárnak.