A gépelme társadalma

Isaac Asimov nyilatkozta egy interjúban: mindössze két személyről ismerné el, hogy intelligensebb nála. Az egyik a csillagász és asztrobiológus Carl Sagan, a másik Minsky volt. Az a Minsky, akit a polihisztor feltaláló (beszédfelismerő rendszer, elektronikus hangszerek, vakok kommunikációját segítő technológiák stb.), meghökkentő jövőképeiről és Szingularitás-látomásáról ismert Google gépi tanulás és természetesnyelv-feldolgozás guru, Ray Kurzweil mentorának tekintett.

1956: egy tudomány születése

A tudósok tudásszomját és a filozófusok igazságkeresését egy személyben megtestesítő Minsky közvetve, közvetlenül sokakat inspirált: a személyi számítógép és az internet, mikroprocesszorok és szuperszámítógépek fejlesztőit, de nélküle a világháló, és az alapgondolatával ellentétes, viszont ma virágzó MI-szakterületek, gépi tanulás és felismerőtechnológiák sem tartanának ott, ahol.

Marvin Minsky (Harvard), Nathaniel Rochester (IBM), John McCarthy (Darthmouth College) és az információelméletet kidolgozó Claude Shannon (Bell) az ideghálók, az automaták, valamint a kapcsolódó területek kutatóinak 1956 nyarán a Darthmouth College-ban (Hanover, New Hampshire) tartott kéthónapos munkatalálkozóját tekintjük az MI születésének, nulladik évének. (Maga a kifejezés McCarthytól származik.)

A világraszóló áttörés ugyan elmaradt, és kevesen is voltak, de pont azok gyűltek és ismerkedtek össze, akik a következő két évtized legfontosabb MI-trendjeit alakították.
1959-ben Minsky és McCarthy alapította meg az MIT mai Számítástudomány és MI Laborjának (CSAIL) elődjét. Ott fogalmazták meg először a későbbi nyílt forrású szoftvermozgalomhoz vezető szabad digitális információáramlás elvét.

Találmányok

De előtte már princetoni egyetemistaként is letette névjegyét: 1951-ben másodmagával megépítette az első neurális számítógépet, egy tanulómasinát. A 40 neuronból álló SNARC ideghálót háromezer elektroncső és a B24-es vadászbombázó automata pilótája szimulálta.

A legendárium szerint két évtizeddel később aztán pont az ő egyik (Seymour Paperttel közösen írt) tanulmánya vezetett az idegháló-kutatásokra csordogáló állami pénzek leállításához. Egyrészt a tudományos szigort hiányolták a kutatásokból, másrészt kimutatták: csomó fontos probléma nem oldható meg egyszerű hálókkal.

Nem a SNARC volt az egyetlen találmánya: 1957-es speciális mikroszkópja a tárgyak felszíne helyett a tárgy belsejében kiválasztott síkot leképező mai konfokális pásztázó mikroszkópok előfutára. 1963-ban ő fejlesztette az első fejre szerelhető grafikus kijelzőt, a virtuálisvalóság-sisakok távoli ősét. A zenetörténelemhez szintén hozzátett egy keveset: az 1972-ben Edward Fredkinnel közösen jegyzett Muse szintetizátort az évtized philadelphiai elektronikus zenészei használták. Tapintásalapú érzékelőkkel ellátott mechanikus keze a robotika fejlődésére volt komoly hatással. Az objektumorientált programozás korai változata, a keretelmélet szintén az ő nevéhez fűződik.

Hogyan alakul ki a tudat?

A Princeton Egyetem előtt a Harvardra járt (mindkettőn matematikát tanult, a Princetonon doktorált), és már ott is a humán intelligencia és gondolkozás rejtélye érdekelte. Ez az érdeklődés vezette el a gépekig. Emberi pszichológiai folyamatok jellemzésére keresett számítógépes ötleteket, és dolgozott ki elméleteket, hogyan lehetne gépeket intelligenciával „felruházni.”

A 2001- Űrodüsszeia forgatásakor a számítógépes grafika lehetőségei iránt érdeklődő rendező Stanley Kubrick meglátogatta Minskyt az MIT-ben. A tudós közölte vele: reális, hogy 2001-ben a számítógépek értelmesen beszélnek.

Tehát ő is hozzájárult valamivel a komputercsoda HAL 9000-hez, a film lázadó MI-jéhez…

Élete főműve a szokatlan felépítésű 1985-ös Elmetársadalom (The Society of Mind), az „MI és az MTV találkozása”, egy tudományos bestseller. Kedvenc témájához tért vissza: az elme működését próbálta leírni. Gigantikus mennyiségű félfüggetlen és tudatlan ágensek rendszerbe állt gyűjteményeként fogta fel. De hogyan alakul ki az intelligencia hiányából tudatosság?

„Minden egyes mentális ágens csak apró, értelmet vagy gondolkodást nem igénylő dolgokra képes. Viszont, ha bizonyos nagyon speciális módokon közösségekbe, társadalmakba rendezzük őket, interakcióik intelligenciához vezetnek” – elmélkedett, hangsúlyozva, hogy feladatonként alapvetően más mechanizmusokra van szükség.

Minsky szerint az összes jelenség fizikai eredetű, az ember is egy rendkívül bonyolult gép. A gép fogalmát viszont újra kell definiálni: élettelen mechanikus tárgyak helyett az emberi agyat is érthetjük rajta. Képzeljük el, hogy az összes agysejtet ugyanazon feladatok végrehajtására tervezett chipekkel helyettesítjük. A chipek ugyanúgy kapcsolódnak egymáshoz, mint agysejtjeink. Semmi okunk feltételezni, hogy az eredetitől eltérő módon működnének – érvelt.

Az érzelmek szerepe

Minsky elmélete forradalmasította az agyműködés és a tanulás megközelítését, értelmezését.

Az Elmetársadalom folytatására, az Érzelemgépre (The Emotion Machine) bő két évtizedet kellett várni. A 2006-os műben felvázolta az MI jövőjét, illetve a szintén gondolkodásmódként értelmezett érzelmeket elemezte. A szintén az MIT-ból indult érzelmi számítások szakterületre rímelő gondolata, hogy az emóciók is az intelligenciát növelik, viszont a logikus gondolkodástól eltérő módon és más problématípusokra keressük velük a választ. Az elme szabályalapú mechanizmusai e problémáknál „kapcsolnak át” érzelmekre.

Két évvel korábban azonban kijelentette, hogy az „MI az 1970-es évek óta agyhalott.”

Nagy port váltott ki vele. Arra utalt, hogy egy-két nagyívű projektet leszámítva a fejlesztések célja már nem a független gondolkozó gép, hanem szakterületi újítások, részletkérdések, „ostoba kicsi robotok.”

Az MI-kutatások ma is inkább az úgynevezett részterületekre, például a gépi tanulásra összpontosítanak, csakhogy, ha valamiből, akkor pont e területek össze- és finomhangolásából alakulhat ki egyszer a Minsky által oly hőn áhított gépi intelligencia.