Fény, egyenlőség és igazság: mindez a múlté – Richard Morgan: Az acél emléke

Richard Morgan cyberpunk, transzhumán krimije (Takeshi Kovacs-trilógia) után a grimdark és a dark fantasy határmezsgyéjére látogat. Itt, ahol a dicsőség már csak a kocsmai történetekben kap helyet, a szépelgő szócséplés csak a nyámnyilák mentsvára és a homo- és heteroszexuális vágy, majd kielégülés akkora részt követel magának a történetben, mint egy-egy összecsapás. Sötét, cinikus és megbotránkoztató vagy éppen meglepő, az olvasó vérmérsékletétől függően – így írható le az Agave Könyvek gondozásában megjelent Az acél emléke.

A regényben három nézőpontból követheti az olvasó az eseményeket. A nemesi felmenőkkel rendelkező, homoszexuális, családja által szégyellt és megvetett, kiszolgált zsoldos Ringil Eskiath-hoz egy átmulatott este után megérkezik rég nem látott anyja, hogy segítségét kérje egy, a családot érintő ügyben. A hősiesség glóriáját már régen aprópénzre váltó férfi rövidebb latolgatás után kötélnek áll, hogy ellátogasson fényes múltjának helyszíneire, „amikor a becsületért, igazságért és a jóért” [29. o.] harcolt és megkeresse adósrabszolgának eladott unokahúgát.

Sárkányvész Egar, a második szereplő egy majak törzsfőnök, aki a barbár északról származik. Onnan, ahol a fiatalok a „Bunyó, kúrás, pénzkeresés.” [19. o.] hármasságot előrébbvalónak tartják az idősek és a hagyományok tiszteleténél.  A harmadik történetszálon Archeth Indamaninarmallal, egy félvér (kiriath, azaz egy idegen faj és ember) technokrata nővel találkozhat az olvasó, aki Jhiral Khimran császár tanácsadójaként dolgozik, majd egy gyanús körülmények között elpusztított város, Khangset ügyét igyekszik felgöngyölíteni.

Az ő triójuk lesz az olvasó szeme, füle és emlékezete. Egyesével idézik fel a sárkányok elleni hadjárat epizódjait: a keserű győzelmet Akasztórésnél, az elhullott bajtársakat, a harci morál bizonytalan voltát, a háborút, ami embereket űz el otthonaikból. Na és azt a kiábrándult, illúziómentes bánásmódot, ami a császári akarat sajátja a háború kárvallottjaival szemben, ami egységesíteni kívánja birodalmának népeit. A könyv olvasása során úgy tűnhet, hogy túlzottan sokáig tart a tetőpont előkészítése, viszont úgy gondolom, hogy egyrészt nem szabad elfelejteni, hogy egy trilógia (A Land Fit for Heroes) első kötetéről van szó, másrészt a tempó egyszer sem lassul le annyira, hogy ellaposodjon és ha hézagosan is, de aztán a végére minden a helyére kerül.

A különböző fantasy-toposzok pajzsra emelése és éltetése, mint a magasztos eszmékért való küzdelem és azokért való hősi halál vagy az ostoba optimizmus a túlerővel való szembenézés esetén teljesen hiányzik a könyvből. Helyette olvashatunk megkeseredettségükben fürdőző, túlélni akaró szereplőkről, részletesen, hosszan és eufémisztikus leírástól mentesen a homo- és heteroszexuális aktusokról, valamint olyan szabadszájú hősökről, akik bármelyik lebujban versenyt tudnának szitkozódni a kocsmatöltelékekkel.

Élő, nyomorúságos, kegyetlen, brutális világ

Az éppen csak megelevenedő világ élő, nyomorúságos, kegyetlen, brutális és mindenféle etikai vagy morális jótól mentes. Dacára annak, hogy az emberiség találkozott más, idegen fajokkal, mégis a sötét középkori világszemlélet a zenitjén van. Tombol a szexuális, faji és vallási megkülönböztetés és üldözés, a szép új világ megszületése kieszközölte az adósrabszolgaság intézményének törvényessé tételét, illetve az istenek által előidézett látomások sokasodnak, hogy kényük-kedvük szerint nyerhessenek befolyást a kiszemelt halandókon.

Ezeket Morgan felül tudja írni az egymást kiegészítő főbb személyekkel, a kötet főellenségeinek motivációinak további fejtegetésével, továbbá az elejtett, de a trilógia további részében remélhetőleg kibontott háttérelemek beszúrásával, mint például a kiriath nép sorsa, Egar történetszálának folytatása és a császári udvarban gyülekező egyházi iskolák fundamentalista szárnyával való összeütközés.

Talán úgy tűnhet, hogy ez a morózus megközelítés némileg egyedülálló. Erről szó sincs. Nem véletlen tehát, hogy a hátsó borítón Joe Abercrombie ajánlóját olvashatjuk, a könyv végén pedig Morgan köszönetet mond többek között Michael Moorcock-nak, a brit fantasy egyik megújítójának és az amerikai dark fantasy két nagyágyújának, Poul Anderson-nak és Karl Edward Wagner-nek.

A merészség, a szabadszájúság, az olvasói elképzelések semmibe vétele az, ami miatt Morgan könyve kiemelkedik az idén ősszel olvasott fantasyk közül. Azonban pont ezek miatt gondolom azt, hogy kisebb lesz a közönsége, mint azoknak. Kétségtelenül nagyon jó olvasmány, várom a folytatást!

*

Richard Morgan: Az acél emléke

Agave Könyvek, 2015.