Jean le Flambeur-trilógia – A metakortex és a harci autizmus csatája a káoszkóddal

„De, azért kedves pajtások, nézzük csak meg ezt a kis trilógiát, melynek első része a Kvantumtolvaj 2010-ben jelent meg. A könyvesboltban megmondom őszintén a borító tetszett meg. Belelapoztam és a „dilemmabörtön” szón megakadt a szemem. De erről majd később. Rajaniemi, a távoli jövőbe kalauzol el minket, ami érdekes egyvelege a mátrixnak és 18. századi francia romantikus regényeknek. Ebben a világban az ember idővel fizetnek, testetlenül egy szerveren léteznek csupán, vagy éppen egy olyan virtuális térben ugrabugrálnak, ami a Super Mario-t modellezi. Ennek a világnak a közepébe csöppen Jean le Flambeur, a mestertolvaj, aki csak nem rég szökött meg egy dilemmabörtönből…és akkor itt álljunk meg. Nem szeretném leírni a sztorit, mert spoiler nélkül nem lehet. Inkább, járjuk körbe és vizsgáljuk meg azokat az írói elemeket amiket Rajaniemi zseniálisan használ. Az első feltűnő eszköz a helyszín. Mindegyik kötetben van egy meghatározó város. Ezek a városok, nem csak a helyszínt biztosítják a történet számára, hanem a történet szerves részét képezik. A marsi Labirintus, egy város, ami örökké változik, az emberi nyughatatlanság metaforája, vagy Szír az utolsó emberlakta település a földön, amit a káoszkód fenyeget, a mai társadalom rugalmatlansága előtt tiszteleg, na és persze Supra City, ami egy számítógépes játék. Akármikor olvasnék, egy könyvet ezen városok mindennapjairól, hiszen annyira tele vannak élettel, karakterekkel és történetekkel. A könyv lapjaim megelevenedő lakók és történeteik magával ragadják az olvasót.

Az idő egy nagyon érzékeny fogalom volt mindig is. Az embert végtelenül emlékezteti az elmúlásra, hiszen a másodpercmutató megállíthatatlanul rohan a végtelenbe, az ember pedig akármennyire is lassan sétál, egyszer csak eljut a halál csendes ölébe. A marsi városban ezzel szemben halhatatlanok laknak, akik idővel fizetnek (NEM, NEM A JUZTIN TIMBERLÉK), majd amikor meghalnak elkerülnek a város alsó részébe, ahol személytelenül dolgoznak a közjóért. Arctalan duracell elemek lesznek. Amikor leszolgálják a halálban rájuk szabott közmunkát, újra visszatérnek az életbe, és minden kezdődik előlről. A Zoku városban százszor is meghalhatsz, hiszen az csak egy virtuális tér, nem igazi halál, respawn van (igen, ez a szó van a könyvben is). Szír városának lakói számára pedig egy végtelen perc az élet, hiszen egy könyvben élnek.”