Tállyai dűlőjárás - Tokajbéli víg napjaim 6.

Jenei Balázs tíz napig a tokaji borvidéket járja. Úgy döntöttünk — és azt reméljük —, hogy az olvasó számára is érdekesebb, ha élményeit naponta adagolva közöljük, már eleve a napló, mint műfaj miatt is, ami sokkal személyesebbé teszi az egészet. A bejegyzéseket a Tokajbéli víg napjaim címke alatt gyűjtjük. Jó olvasást!

*

6. nap – 2015. július 18. szombat

Szombatra és vasárnapra ismét áthelyeztem a székhelyem Tállyára, és az eredeti terv az volt, hogy majd átbringázok Mádra kóstolni. A nagy melegre való tekintettel azonban inkább nem tekertem, és mivel kóstolókat se egyeztettem le korábban, így véletlenszerűen alakultak ki a héten a szombati programjaim. 

Délelőtt a tokaji dűlőklasszifikáció felélesztőjével, illetve a tállyai Kaláka Pince borászával, Alkonyi Lászlóval jártuk be a pincészet területeit. Alkonyi régóta Hegyalja szerelmese, Tállyában azonban akkor látott igazán nagy fantáziát, amikor elkészítette a Bél Mátyás-féle dűlőklasszifikáció rekonstrukcióját, és látta, hogy Tállya elsőosztályú dűlőinek száma magasabb, mint Mádnak. Így a mádi területeinek jelentős részét tállyaira cserélte. Báthorka, Patócs, Tökösmál, Sipos, Galyagos: a jövőben lehet, ezeknek a dűlőknek a neveit kell megjegyezni a borkedvelőknek. 

Alkonyi elképzelésében a bor tánc, nem pedig súlylökés: így a légiesebb, karcsúbb, de így is komplex borok elkészítésében látja azt az utat, amit ő is követni szeretne. Ezen borok mellé pedig szeretne odatenni egy olyan kultúrát, amely segítheti a bor eladását. Az ő elgondolásában ez a dűlőklasszifikáció, amely több tényezőn alapulna (fekvés, kőzettan stb.) és persze az ott elkészített borok minőségétől is függene. Szerinte azzal, hogy ezt felállítanánk, komoly nemzetközi figyelmet kaphatna a borvidék, hiszen a folyamatba nemzetközi hírű borértőket is bevonna.

A dűlőket járva azonnal szembetűnik, hogy mennyivel másabb Tállya talaja, mint Mádé. Itt sokkal porhanyósabb a termőréteg, míg a mádi agyagos, kötöttebb. Amit szintén érdekes volt látni, hogy mennyivel másabb a mádi területek gondozottsága. Mádon szinte alig van parlag, sokkal több helyen van nagyon szépen karbantartott szőlő, míg Tállyán most kezdődik csak el a területek egy részének beültetése, újra megismerése, az ültetvények rekonstrukciója. Emellett persze vannak Tállyán is nagyon szép szőlők, de egy dűlőtúra során a különbség még szembetűnő, mindenesetre Tállya már éledezik. Alkonyi szerint Mádnak 15 év előnye van.

A dűlőjárás után átautóztam Mádra, ahol egy gyors ebéd után a Zsirai pincészethez mentem, ahol a TR Művek csapatához csatlakozva kóstoltam. A Zsirai pincészetet Zsirai Kata vezeti, aki édesapja váratlan halála után örökölte meg a pincészetet, amelynek nem csak Hegyalján, hanem Somlón és Villányban is vannak területei. Pedig édesapja eredetileg csak egy kis pincét szeretett volna megvenni Palkonyán, azonban ahhoz járt egy kis szőlő is. Ebből nőtte ki magát a pincészet.

Bár a váltás nagyon hirtelen volt, úgy tűnik, Katának és testvérének sikerült a rendszert átvenni, és bár egy-egy megingás még akad, a borok egyre magasabb minőségűek. A csapat kedvencei egyértelműen két 2013-as bor, a Középhegy-furmint, illetve Betsek-hárslevelű voltak, de jó formában volt a 2011-es Középhegy-hárslevelű is, és mindenképpen meg kell említeni a 2008-as tiszta ízvilágú 6 puttonyos aszút.

A nap zárásaként a TR-es csapattal még megmásztuk újra a dűlőket, így ismét megnézhettem a Palota, és a Sipos-dűlőket. A Siposból remek a kilátás Tállyára, oda érdemes felmásznia azoknak, akik erre járnak.

Holnapra nem szerveztem semmit, pihenőnap következik, majd kiderül, mi fog történni.