Németh János majdnem három héttel korábban szedte a Fuxlinak valót, mint 2011-ben: „2012-ben korán volt a szüret: szeptember közepén szedtük a hidaspetrei kékfrankost, és szeptember végén az alsónánai kadarkát. Az eső hiánya, a forró, meleg napok száma előrehozta a szüretet, ezért nagyon vigyázni kellett arra, hogy ne legyen sötétebb a Fuxli az általunk elképzelt színnél. Ha ugyanis csapadékhiány jelentkezik, a színanyag mennyisége a bogyóban elmozdul felfelé, ezért gyorsabban is préseltük a sillerbort.”
A Németh-fuxli fele 4 hónapig tartályban érlelődött, a másik fele ugyanennyi ideig fahordóban, palackozás előtt házasították össze a két tételt. A tavalyi mennyiséget ezer palackkal megemelve idén 2800 palackot töltött le belőle a borász: „Évről évre emelni kell a minőséget, a mennyiséget pedig ehhez igazítjuk.”
Halászlé, harcsapaprikás, paprikás krumpli mellé nagyon jól illik a szekszárdi Fuxli Németh János szerint: „Persze a Fuxli önmagában is megállja a helyét. A Fuxlit nyáron akár tisztán, akár fröccsnek is fel lehet szolgálni. Ez egy kedves ital, a 12,5 százalék körüli alkoholtartalma könnyedebbé teszi egy vörösbornál.”