Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) rendezvényfolyam részét képező kiállítás egyik állomása a Magyarország kassai főkonzulátusa szervezésében megvalósuló magyar részvételű programsorozatnak. A Creative Transgressions (Kreatív határátlépések) című tárlatot tíz kortárs magyar alkotó különböző műfajokat és hangulatokat egymás mellé állító és összesítő műveiből válogatták össze. Ezek ebben az összeállításban először kerülnek a közönség elé, egy részük pedig kifejezetten a mostani kiállításra készült.
„Alapvetően olyan művészeket akartunk kiválasztani, akik amellett, hogy izgalmas és kreatív műalkotásokat hoznak létre, a határátlépés gondolatával dolgoznak, vagyis különböző műfajok, hangulatok, víziók egybegyúrását kísérlik meg műveikben” – mondta Somhegyi Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora a tárlatról MTI-nek. Kitért arra, hogy a kiállítási tárgyak főként fiatalabb kortárs művészek alkotásai, az összeválogatás során a fő témán belül a változatosságra összpontosítottak, így a mintegy két tucat műalkotás között a festmények és szobrok mellett installációk, fotók és műfaji kombinációk is akadnak.