Üzenet Amerikából: Tudják, hogy a Nyugat hanyatlik, de nem hagyják annyiban

Az amerikaiak egész álló nap beszélnek mostanában. Úgy mondják, ’megállapításokat szállítanak’ – „to deliver remarks”. Donald Trump hetente többször válaszol kérdésekre fél órán át tetszőleges elnöki találkozója előtt; aztán hol Marco Rubio külügyminiszter bukkan fel három órán át tanúskodni a Szenátusban, hol Scott Bessent pénzügyminiszter (oppárdon, „a kincstár titkára”) vállal be többórás előadásokat hazai és nemzetközi pénzügyekről. Alig győzi az ember követni őket, ha minden amerikai törekvésről tudni akar. Transzparenciára panasz nem lehet.

JD Vance alelnök tavalyi beszédében arra hívta fel hatalmas elánnal a demokrácia európai őreit, hogy közben el ne feledkezzenek a saját otthoni demokráciájuk életben tartásáról. Idén pedig Rubio tisztelte meg a Bayerischer Hofot jelenlétével, hogy a tavaly történtektől még mindig síkideg európaiaknak nyugtató hangnemben egy épp ugyanolyan kemény beszédet mondjon.

A második világháborús győzelem eufóriája „veszélyes önáltatásba vezetett minket”, mely szerint elérkezett a történelem vége, mindenki liberális demokráciára vált, a kereskedelmi kapcsolatok a nemzetek, a szabályokon alapuló nemzetközi rend a nemzeti érdek helyére lép. „Magunkhoz öleltük a szabad és korlátlan kereskedelem dogmatikus vízióját, miközben bizonyos országok megvédték gazdaságaikat, és támogatták cégeiket, hogy rendszerszinten alávágjanak a mieinknek”, „kiszerveztük kulcsfontosságú ellátási láncaink ellenőrzését úgy ellenségeknek, mint riválisoknak”, és „egyre inkább kiszerveztük szuverenitásunkat a nemzetközi szervezeteknek, miközben sok nemzet hatalmas jóléti államokba fektetett önvédelmi képességének fenntartása kárára”. Ráadásul „egy klímaszekta kielégítése érdekében olyan energiapolitikát erőltettünk magunkra, amely elszegényíti népeinket, miközben versenytársaink használják az olajat, a szenet, a földgázt és minden mást is – nem csak azért, hogy gazdaságaikat hajtsák, hanem nyomásgyakorlási eszközként is ellenünk”. Sőt: „a határok nélküli világra törekedve a tömeges migráció példa nélküli hullámának nyitottunk ajtót, amely fenyegeti társadalmaink kohézióját, kultúránk folytonosságát és népeink jövőjét”. A vádak listája hosszú, és joggal egyiket sem lehet vitatni. „Ezeket a hibákat közösen követtük el, és most együtt tartozunk a népeinknek azzal, hogy ezekkel a tényekkel szembenézzünk, és előre menjünk, újjáépítsünk” – vázolta fel a kiutat Rubio, figyelmeztetőleg hozzátéve: 

Tiszta beszéd: az előre a patrióta, ám versenyképességre törekvő gazdaságpolitika, a zöld elmebajjal való leszámolás, a szigorú határvédelem és az önvédelmi képességünk újjáépítése felé van. No meg a nemzetközi intézményrendszer újjáépítése felé, ami igazán izgalmas felvetés az aktuális világrend hegemónjától. Márpedig Rubio félreérthetetlenül erre utalt. „Az ENSZ továbbra is hatalmas potenciállal rendelkezik, hogy a világban a jó irányába ható erő legyen. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ma az előttünk álló legsürgetőbb ügyekben nincs válasza és nem játszott szinte semmilyen szerepet” – így a gázai háborúban, az iráni atomprogram visszavetésében vagy a venezuelai rezsim rendre utasításában.

A legerősebb mondatok azonban csak ezután következnek. Rubio az európaiak elé idézte, hogy volt már idő, amikor Európa hanyatlott, aztán kimászott belőle: a második világháború utáni időszak, amikor Európa egyik fele romokban hevert, a másik meg a vasfüggöny mögött senyvedett, „istentelen kommunista forradalmak” igája alatt. „De elődeink együtt felismerték, hogy a hanyatlás döntés kérdése, és ezt a döntést nem voltak hajlandók meghozni” – fogalmazott Rubio, az európaiak szemébe vágva a legélesebb mondatot: „mi Amerikában nem vagyunk érdekeltek abban, hogy a Nyugat menedzselt hanyatlásának udvarias és rendes gondnokai legyünk.”

„A szövetséget, amit akarunk, nem bénítja a tétlenségig a félelem: a félelem a klímaváltozástól, a háborútól, a technológiától. Helyette olyan szövetséget akarunk, amely bátran fut a jövő felé. Egyetlen félelmünk azon szégyentől való félelem, hogy nemzeteinket a gyermekeinkre nem büszkébben, erősebben és gazdagabban hagyjuk.”

Marco Rubio egy olyan Nyugat ígéretét hozta Európába, amihez újra büszkeség lehet majd tartozni. Amely leszámol a saját önsorsrontó politikáival, és előre megy, nem hátra. Jó érzés egy Peterbiltet látni a Nyugaton belüli forradalom szekere előtt, melyet eddig néhány közép-európai lóerővel húztunk. Ha kimászunk a hanyatlásból, azt nem kis részben a Trump-elnökségnek köszönhetjük. Isten hozta Budapesten Rubio külügyminiszter urat!

Nyitókép: Képernyőkép