Rendkívüli: lelőttek egy magasrangú orosz tábornokot Moszkvában, az elkövető elmenekült

Jelenleg is keresik a támadót.

A 64 éves tábornokot súlyos állapotban szállították kórházba.

Ismeretlen fegyveres tüzet nyitott az orosz katonai hírszerzés (GRU) helyettes vezetőjére egy moszkvai lakóházban péntek reggel – közölte a moszkvai ügyészi hivatal.
A tájékoztatás szerint Vlagyimir Alekszejev vezérőrnagyra több lövést adott le egy ismeretlen támadó lakóhelyén, majd a lövöldözést követően elmenekült a helyszínről. A 64 éves tábornokot súlyos állapotban szállították kórházba. Az illetékes hatóságok merényletkísérlet és fegyverkereskedelem címén vizsgálatot indítottak. A hivatalos közlés nem tért ki arra, hogyan jutott be az elkövető az épületbe, illetve hogy Alekszejev rendelkezett-e személyi védelemmel.

Ezt is ajánljuk a témában

Jelenleg is keresik a támadót.

A Kommerszant című orosz lap rendvédelmi forrásokra hivatkozva közölte: a támadó akkor csapott le áldozatára, amikor az elhagyta a lakását, hogy munkába induljon. Dulakodás alakult ki közöttük, amelynek során a tábornok a karján, a lábán és a mellkasán szenvedett lőtt sérüléseket.
Az orosz elnöki hivatal közlése szerint Vlagyimir Putyin orosz elnököt is tájékoztatták az esetről, a titkosszolgálatok vizsgálódnak. Dmitrij Peszkov szóvivő kiemelte:
háborús körülmények között a katonai vezetők és magas beosztású szakemberek fokozott kockázatnak vannak kitéve, biztonságuk szavatolása azonban nem a Kreml, hanem a különleges személyvédelmi szolgálatok feladata.
Az eset újabb kérdéseket vetett fel a vezető katonai tisztségviselők védelmével kapcsolatban. Az orosz sajtó és a közösségi média beszámolói szerint kommentelők és háborús bloggerek is a biztonsági hiányosságokat firtatták. Egy szomszéd szerint a ház biztonsági kamerái működtek, cáfolva a híresztelést, miszerint a támadó futárnak álcázva jutott volna be az épületbe.
A tábornok munkáját Vlagyimir Putyin orosz elnök "Oroszország hőse" kitüntetéssel ismerte el. Az Egyesült Államok szankciós listára helyezte a 2016-os amerikai elnökválasztásba történt beavatkozás miatt, az Európai Unió pedig a Szkripal-ügy kapcsán rendelt el korlátozó intézkedéseket vele szemben.
Szergej Lavrov külügyminiszter Ukrajnát tette felelőssé a merényletkísérletért, amely szerinte a béketárgyalások aláásását szolgálta. Az ukrajnai háború kirobbanása óta Oroszországban több magas rangú katonai tisztségviselő lett merénylet áldozata. Moszkva ezekkel a támadásokkal Kijevet vádolta, egyes esetekben az ukrán katonai hírszerzés el is ismerte felelősségét. Legutóbb Fanyil Szarvarov altábornagyot, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetőjét ölték meg robbantásos merényletben. A tábornok gépkocsija alatt pokolgép robbant Moszkva déli részén.
Alekszejev korábban az orosz védelmi minisztérium és a Wagner csoport közötti kapcsolattartásért is felelt. A Wagner csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin 2023 júniusában lázadást indított az orosz katonai vezetés ellen, két hónappal később életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben.
(MTI)
Nyitókép: Vlagyimir Alekszejev tábornok, a GRU helyettes vezetője (Fotó: Facebook)
***
Ezt is ajánljuk a témában

A körülmények tisztázása folyamatban van.
