A negyedik éve tartó orosz-ukrán háború pusztítása: emberi életek, környezet és élelmiszerbiztonság

„Az orosz–ukrán háború több százezer ember életét követelte, milliókat tett földönfutóvá, miközben példátlan környezeti és mezőgazdasági pusztítást okozott Európa keleti felén. Ukrajna egykor kiemelkedő természeti erőforrásai, termékeny feketeföldjei, vízbázisai és ökoszisztémái súlyosan károsodtak.

A háború több százmillió tonna üvegházhatású gáz kibocsátásával, kiterjedt talaj- és vízszennyezéssel, valamint jelentős biodiverzitás-veszteséggel jár, amely évtizedekre visszavetheti a térség regenerációs képességét. A mezőgazdaság részleges összeomlása nemcsak Ukrajna élelmezésbiztonságát, hanem az Európai Unió piacait is érinti, különösen a szennyezett területekről származó termények importja révén. Az EU jelenlegi gyakorlata ellentmondásos. Miközben a fenntarthatóságot és az elővigyázatosság elvét hirdeti, a háború környezeti következményei nem jelennek meg kellő súllyal a döntéshozatalban. A konfliktus elhúzódása humanitárius, környezeti és élelmiszerbiztonsági szempontból egyaránt súlyos következményekkel jár. A háború mielőbbi lezárása ezért nem ideológiai állásfoglalás, hanem közös európai felelősség és érdek.

Ukrajna Európa egyik legfontosabb mezőgazdasági és nyersanyag-termelő országa volt, kivételes természeti adottságokkal, különösen a világszinten is egyedülálló feketeföldekkel. A háború következtében azonban ezek a természeti erőforrások gyors ütemben romlanak. A mezőgazdaság működőképessége csökken, a termények egy része szennyezetté válik, az ivóvízbázisok veszélybe kerültek, miközben az ökoszisztémák ellenálló képessége folyamatosan gyengül. Ma már a környezeti károk elérik a 800 milliárd dollárt és nem is ejtettünk még szót a gazdasági és humánegészségügyi gondokról.

Környezeti hatások

A fegyveres konfliktusok környezeti hatásai három egymással összefüggő szinten értelmezhetők. Elsőként a katonai tevékenységek közvetlen hatásai említhetők: robbanások, tüzek, üzemanyag-felhasználás, ipari létesítmények megsemmisítése, lőszerek, nehézfémek stb. Másodszor a konfliktus következtében fellépő strukturális környezetromlás, amely az infrastruktúra pusztulásával, a szabályozás hiányával és a környezetvédelmi intézmények működésképtelenné válásával jár. Harmadrészt pedig a háborút követő helyreállítás időszaka is jelentős környezeti terhelést okoz, különösen az építőipar és az energiafelhasználás révén.

A katonai szektor globálisan már békeidőben is az üvegházhatású gázkibocsátás több mint 8%-áért felelős. Háborús körülmények között ez az arány drámaian növekszik, miközben a kibocsátások nagy része láthatatlan marad a hivatalos statisztikákban.

2022 és 2025 közötti időszakban az orosz–ukrán háború becslések szerint 340–350 millió tonna CO₂-egyenértékű üvegházhatású gázt (ÜHG) juttatott a légkörbe. Ez az érték meghaladja Spanyolország és Portugália együttes évi kibocsátását. A kibocsátások forrásai sokrétűek, például katonai járművek és repülőgépek üzemanyag-felhasználása, robbanások, ipari tüzek, erdőtüzek, valamint az infrastruktúra pusztulása és az azt követő helyreállítás.

Különösen jelentős szerepet játszanak a háború által kiváltott erdőtüzek, amelyek gyakran ellenőrizetlenül, aknamezőkkel és harci zónákkal körülvéve égnek. Ezek nemcsak szén-dioxidot bocsátanak ki, hanem hosszú távon csökkentik a természetes szénmegkötő kapacitást is.

Ukrajna mezőgazdasága a háború egyik legnagyobb vesztese. A katonai műveletek közvetlenül a termőterületek mintegy 20-22%-át érintették, különösen az ország keleti és déli régióiban. A talajok fizikai szerkezete károsodott a nehézgépek mozgása, robbanások és lövészárkok miatt, miközben súlyos, az emberi és egyéb élő szervezetek számára is káros kémiai szennyezés is bekövetkezett.

A robbanóanyag-maradványokból származó nehézfémek (ólom, higany, arzén) hosszú időre a talajban maradnak, és beépülhetnek az élelmiszerláncba. Egyes térségekben a szennyezés a talajvíz szintjét is elérte, ami különösen súlyos, mivel a talaj természetes regenerációja akár évtizedeket is igénybe vehet.

A háború súlyosan érintette Ukrajna vízrendszereit. A szennyvíztisztítók, ipari üzemek és vízügyi infrastruktúrák pusztulása következtében kezeletlen szennyvíz és mérgező anyagok kerültek a felszíni vizekbe. A Kakhovkai gát 2023-as megsemmisítése különösen súlyos ökológiai katasztrófát okozott: több ezer négyzetkilométert érintő áradások, szennyezett üledékek felszabadulása és az öntözőrendszerek összeomlása követte az eseményt.

A vízszennyezés nemcsak helyi probléma: a Dnyeper vízrendszerén keresztül a Fekete-tenger ökoszisztémáját is érinti, ami regionális szintű környezeti kockázatot jelent.

Kutatások szerint az 1200 km hosszúságú frontvonal közelében lévő felszíni- és felszínalatti vizek átszennyeződése eléri a 100%-ot és legalább négy évtizedbe fog telni, mire az teljesen helyreáll és a háború előtti szintet eléri a biológiai sokféleség és a felszínalatti vizek teljes tisztulása.

A talaj szennyezése és degradációja szintén példátlan. A harci tevékenységek során keletkező nehézfémek, üzemanyag-maradványok, robbanóanyag-szennyezések és más toxikus anyagok nemcsak a felszíni földeket, hanem akár 250–300 centiméter mélységig a talajvizet is elérték, ami hosszú távon szétterjedő környezeti kockázatot jelent. A talaj helyreállítása évtizedekig is eltarthat, miközben a mezőgazdasági területek termékenysége folyamatosan csökken.

A konfliktus nemcsak a környezetet, hanem a bioszférát is súlyosan veszélyezteti. Mintegy 600 állatfaj és 750 növény- és gombafaj került közvetlen veszélybe, sok közülük a természetvédelmi szervezetek számára kiemelten fontos, ritka vagy sérülékeny faj. Ez a biodiverzitás-veszteség nem csupán Ukrajna problémája: a kontinens ökológiai hálózatát is megrendítheti, mivel sok faj migrációs útvonalai vagy élőhelyei megsérültek, vagy megszűntek.

Mezőgazdasági termékek és az uniós élelmiszerbiztonság kockázatai

A háború egyik kevésbé látványos, ugyanakkor hosszú távon kiemelten veszélyes következménye az ukrán mezőgazdasági termékek környezeti eredetű szennyezettségének növekedése, amely közvetlen kihívást jelent az Európai Unió élelmiszerbiztonsági rendszerére nézve. A fegyveres konfliktus által érintett területeken a talajok és a felszíni, illetve felszín alatti vizek olyan mértékű fizikai és kémiai terhelést szenvedtek el, amely alapjaiban kérdőjelezi meg az ott előállított mezőgazdasági termékek kockázatmentes forgalomba hozhatóságát.

A harci cselekmények során a talajba jutó robbanóanyag-maradványok, lőszerekből származó nehézfémek (különösen ólom, kadmium, higany és réz), valamint az ipari létesítmények megsemmisülésekor felszabaduló toxikus vegyületek hosszú ideig perzisztálnak a környezetben. Ezek az anyagok nemcsak a talaj felső rétegében halmozódnak fel, hanem a talajvízbe is lejutnak, ahonnan az öntözésen keresztül közvetlenül bekerülhetnek a növények szöveteibe. A gabonafélék, olajos magvak és takarmánynövények különösen érzékenyek erre a típusú szennyezésre, mivel nagy mennyiségű ásványi anyagot vesznek fel a talajból.

A problémát súlyosbítja, hogy Ukrajna mezőgazdasági termelésének jelentős része olyan térségekben zajlik vagy zajlana, ahol a háborús cselekmények intenzitása váltakozó, így a szennyezés térbeli eloszlása rendkívül heterogén. Ez azt jelenti, hogy még az azonos régióból származó termények esetében sem garantálható az egységes minőség és biztonság, ami különösen megnehezíti a gyors és tömeges export ellenőrzését.

Az Európai Unió az elmúlt években jelentős mennyiségű ukrán mezőgazdasági terméket engedett be a közös piacra. Több tagállam (pl. Magyarország) azonban már jelezte, hogy a jelenlegi ellenőrzési mechanizmusok nem minden esetben alkalmasak a háborús eredetű környezeti szennyezések kiszűrésére. A hagyományos élelmiszer-biztonsági vizsgálatok jellemzően növényvédőszer-maradványokra, mikrobiológiai kockázatokra és alapvető toxikus elemekre fókuszálnak, miközben a háború következtében megjelenő komplex szennyezési mintázatok, mint például a robbanóanyag-maradványok bomlástermékei vagy ipari szennyeződések gyakran kívül esnek a rutinvizsgálatok körén.

Külön kockázatot jelent az, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek jelentős része takarmányként kerül felhasználásra az Európai Unióban. Ebben az esetben a szennyező anyagok nem közvetlenül, hanem az állati termékeken keresztül – hús, tej, tojás – jutnak el a fogyasztókhoz. Ez a folyamat nehezebben nyomon követhető, és hosszabb idő után jelentkező egészségügyi kockázatokat hordozhat magában.

Az Európai Unió jelenlegi gyakorlata ebben a tekintetben ellentmondásos. Miközben az uniós klíma- és környezetpolitika a »szennyező fizet« elvét, a megelőzés elvét és az elővigyázatosság elvét hangsúlyozza, addig a háború miatt sérült környezetből származó mezőgazdasági termékek esetében ezek az alapelvek gyakran háttérbe szorulnak a geopolitikai szolidaritás és a piaci stabilitás érdekében. Ez a megközelítés azonban hosszú távon alááshatja az uniós élelmiszerbiztonsági rendszerbe vetett bizalmat, és feszültségeket generálhat a tagállamok között.

Mindezek alapján indokolt lenne, hogy az EU-ba irányuló ukrán mezőgazdasági import kizárólag szigorú, többszintű és tudományos alapú ellenőrzési rendszer mellett valósuljon meg. Ennek ki kellene terjednie a termőterületek előzetes környezeti kockázatértékelésére, a talaj- és vízminták rendszeres elemzésére, valamint a végtermékek célzott toxikológiai vizsgálatára. Az átláthatóság és a nyomon követhetőség kulcsfontosságú lenne annak érdekében, hogy az uniós fogyasztók ne váljanak egy fegyveres konfliktus közvetett környezeti áldozataivá.

Emberi áldozatok és közvetett egészségügyi hatások

Az emberi élet védelme a háborúk elsődleges szempontja, ugyanakkor a környezeti és egészségügyi hatások egyre inkább összefonódnak. A férfiak, nők és gyermekek életét követelő közvetlen harci cselekmények mellett a környezeti szennyezés közvetett egészségkárosító hatásai is növekednek.

A háború közvetlen emberi áldozatainak száma több százezer civilre és katonára tehető, miközben a környezeti szennyezés okozta közvetett egészségkárosodások (légzőszervi betegségek, daganatos kockázatok) hosszú távon további emberéleteket követelhetnek. Ezek az úgynevezett »láthatatlan áldozatok« ritkán jelennek meg a politikai diskurzusban, holott számuk a következő évtizedekben jelentősen nőni fog.

Az Európai Unió politikai és intézményi szinten következetesen hangsúlyozza az emberi jogok, az esélyegyenlőség, a fenntarthatóság és a klímavédelem fontosságát, amellyel normál esetben mindenki egyetért. A háború azonban rávilágított arra, hogy ezek az elvek válsághelyzetben gyakran háttérbe szorulnak, vagy szelektív módon jelennek meg a döntéshozatalban. Az EU tagállamainak és politikusainak egy része a konfliktus során elsősorban geopolitikai és katonai logika mentén közelítette meg a háborút, miközben a környezeti következmények kezelése másodlagos szerepet kapott.

Különösen problematikus, hogy a háború által generált hatalmas üvegházhatású gázkibocsátás, a biodiverzitás pusztulása és a talaj-, illetve vízszennyezés nem jelenik meg érdemi súllyal az uniós klímapolitikai elszámolásokban, miközben a zöld átmenet hitelességét alapjaiban kérdőjelezi meg egy olyan konfliktus támogatása, amely önmagában is súlyos klíma- és környezetromboló tényező. Ha az emberi életek védelme, a közösség gazdaságának leállása nem bizonyul elegendő motivációnak a gyors politikai rendezéshez, akkor legalább a környezetvédelmi és klímapolitikai szempontoknak kellene kényszerítő erővel fellépniük a háború mielőbbi lezárása érdekében.

A háború elhúzódása nemcsak Ukrajna jövőjét teszi bizonytalanná, hanem Európa környezeti, gazdasági és társadalmi stabilitását is aláássa. A mielőbbi lezárás politikai, gazdasági és klímapolitikai érdek, de mindenekelőtt emberi kötelesség. A környezet nem képes oldalakat választani, és nem vesz részt a geopolitikai játszmákban, pusztulása azonban végső soron mindenkit sújt. Egy valóban felelős Európának ezt nem figyelmen kívül kellene hagynia, hanem a döntéshozatal középpontjába emelnie és ösztönöznie kellene a feleket a háború minél gyorsabb lezárására.”

Nyitókép: Tetiana DZHAFAROVA / AFP