Olyan konferencián voltunk, ahol egy kérdésért is fél évre leültethettek volna a szlovákok – exkluzív beszámolónk!

Nem mindennapi konferenciát szerveztek Dunaszerdahelyen. Az „A velünk élő kollektív bűnösség – konferencia a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról” című rendezvény már a létezésével is provokáció volt: egy olyan jogszabály ellenében zajlott, amely a dekrétumok bírálatát a büntetőjog eszközeivel szorítaná vissza.

A konferenciaterem nagyjából száz emberrel telt meg, a hangulatot végig áthatotta az érzés, hogy 

Talán ennyiben már most célt ért a szlovák törvény...

A szervezők nem is próbálták elkenni a helyzet abszurditását. Többen megjegyezték: ha a törvényt komolyan vennék, a konferencia résztvevői közül jó néhányan akár gyanúsítottként is távozhattak volna. A kávészünetben rendre elhangzott, hogy nehéz eldönteni, egy jogi fórumon vagy egyfajta nyílt polgári engedetlenségi akción vesz részt az ember.

A Beneš-dekrétumok és az elhallgatás emlékezete

A megnyitót Szabó Tibor, a Pro Hungarica Communitate Polgári Társulás elnöke tartotta, aki személyes emlékekkel indított. Barsbaracskán nőtt fel, egy olyan településen, ahol a kommunizmus idején „nem volt szabad beszélni” bizonyos dolgokról. Nem lehetett szó a kitelepítésekről, az elhurcolásokról, az elkobzott vagyonokról – és nem lehetett beszélni azokról sem, akiket egyszerűen eltüntettek a faluból.

Simon Attila történész előadása már a történeti tények szintjén bontotta ki ugyanezt a logikát. Felidézte, hogy a Beneš-dekrétumok nem valamiféle semleges jogi rendezésként születtek meg, hanem bosszúból – méghozzá aránytalan bosszúból. Rámutatott: a népbírósági perek kétharmada magyarok ellen zajlott, miközben a kollektív bűnösség elvét alkalmazták ott is, ahol egyéni felelősségről lett volna szó. A megtorlás mértéke messze túlmutatott a háborús sérelmeken. Popély Árpád történész előadásában tovább élezte ezt az ellentmondást. Felhívta a figyelmet arra, hogy Szlovákia a Tiso-féle bábállam múltja ellenére győztesként került ki a háborúból, ami önmagában abszurd történelmi helyzetet teremtett. 

A konferencia egyik legsűrűbb és legmegdöbbentőbb része Fiala-Butora János jogász előadása volt. Konkrét ügyeken keresztül mutatta be, hogyan él tovább a Beneš-dekrétumok szelleme a mai joggyakorlatban. Fiala-Butora János több, jogilag nehezen értelmezhető ügyet is felidézett. 

• Az egyik esetben az eredeti tulajdonos még életében, milliós értékben adta el a földjeit, ám egy későbbi hatósági döntés az érintett területeket az államra ruházta. A földeket megvásárló fél ezután az örökösöktől követelte vissza a kifizetett összeget. 
• Egy másik ügyben a hatóságok azt állapították meg, hogy egy szlovák nemzetiségű örökös „megörökölte” az eredeti tulajdonos magyar nemzetiségét, és erre hivatkozva vették el a tulajdonát.

Fiala-Butora szerint több mint ezer ilyen eljárásról lehet tudni, de a valós szám akár több ezer is lehet. Külön hangsúlyozta: a gyakorlat nem állt meg a magyaroknál. A haláltáborokból hazatért zsidókat is üldözték, sokszor németként vagy magyarként besorolva őket – világosan jelezve, hogy a dekrétumok alkalmazása nem az igazságról, hanem az eszközhasználatról szólt.

Elmaradt megbékélés

Az egyik panelbeszélgetés során a szlovák–magyar viszony is hangsúlyosan szóba került, különösen a vajdasági tapasztalatok tükrében. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke felidézte: a szerb–magyar megbékélés nem magától értetődő folyamat volt, hanem tudatos politikai döntések sorozata, amelynek részeként Szerbia egyértelműen szakított a kollektív bűnösség elvével. Ezzel szemben Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovák–magyar viszonyban máig nincs hasonló lezárás, mert a Beneš-dekrétumok nem pusztán történelmi dokumentumok, hanem a jelenben is ható jogi eszközök. A beszélgetésben elhangzott: amíg ezek alkalmazása fennmarad, addig a háború utáni logika újra és újra visszatér, és lehetetlenné teszi a valódi politikai és társadalmi megbékélést.

Több esetben egyszerűen nem hitték el, hogy az Európai Unió egyik tagállamában ilyen joggyakorlat létezik. Egy külön beszélgetésben Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő és Tárnok Balázs külpolitikai és nemzetpolitikai szakértő, a FUEN alelnöke a nemzetközi nyilvánosság reakcióiról beszélt. Elmondta: volt, hogy szerkesztőségekben is kétkedve fogadták azokat az ügyeket, amelyeket beküldött cikkekben bemutatni próbált. 

Gubík László a rendezvény margóján a Mandinernek beszélt arról, miért tartja indokoltnak a polgári engedetlenséget ebben az ügyben. Úgy fogalmazott: vannak helyzetek egy politikus életében is, amikor ez nem választás kérdése, hanem kényszer. 

A Magyar Szövetség elnöke szerint a konferencia éppen ezt a logikát követte. Nem konfrontációval, hanem az abszurditás felmutatásával reagált egy olyan szabályozásra, amely szerinte eleve végrehajthatatlan. Úgy vélte, az államhatalom akkor válik nevetségessé, amikor maga is kénytelen szembesülni azzal, hogy olyan jogszabályokat alkot, amelyek a józan ész próbáját sem állják ki. Gubík László hangsúlyozta: nem a törvényszegés a cél, hanem annak megmutatása, hogy bizonyos jogi konstrukciók egyszerűen nem alkalmazhatók egy demokratikus jogállamban.

Nyitókép: Magyar Szövetség