Valami zajlik a színfalak mögött: látványosan megsokasodtak az Orbán Viktorral és Magyarországgal kapcsolatos cikkek a varsói lapokban

1939. augusztusában terjedelmes interjú jelent meg a budapesti lengyel követség egyik diplomatájával. Aki elmondta, hogy Lengyelország és hadserege erős, felkészülten figyeli a német fejleményeket, ám nem tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben valóban kitör a háború. Véleménye szerint a németeknek egyébként sem érdeke a harcok kirobbanása éppen akkor, és

Mondta mindezt abban a hónapban, melynek elején az olasz légierő 400 repülővel sikeres gyakorlatot hajtott végre, angol bombavetők a Közel-Keleten és Indiában Görög- és Törökország elleni támadásokat imitáltak, és a lengyel-német pattanásig feszülő viszony vámháborúvá terebélyesedett. Utóbbi akkortájt létkérdés volt, és a varsói lapok már arról cikkeztek, hogy a lengyelek várják, kívánják a háborút, hogy pont kerüljön végre a többévtizedes Danzig-vita végére.

A valószínűleg jó szándékú diplomata célja a magyar közvélemény megnyugtatása lehetett. Ami mai szemmel nézve képtelenségnek tűnik, hiszen abban a hónapban már magyar és román határőrök közötti lövöldözésre is sor került Técsőnél, mely mindenkit ki kellett józanítson az olvasni tudók közül. Ettől függetlenül igaz, hogy

Dacára annak, hogy az orosz elnök nemrég casus bellinek minősítette a zárolt orosz vagyon elkobzását és Ukrajnának való átadását, a magyar miniszterelnök pedig a vörös vonal átlépéséről beszélt az erről szóló uniós döntés kapcsán.

Sokszor mondják, hogy a mai helyzet hasonlatos a régihez, pedig Danzig rég nem létezik, ahogy Poroszország sem. Az egyik ilyen hasonlóság, hogy a világháború előtt pánikszerűen próbáltak a kisebb közép-európai hatalmak valamiféle szövetséget létrehozni hol lengyel, hol olasz vezetéssel. Ám ez rendre kudarcot vallott, mert az államok mindig a saját érdekeiket helyezték előtérbe, nem a közöst, és bíztak a nagyhatalmak józanságában, ígéreteiben. Ugyanilyen kapkodónak, kétségbeesettnek tűnik Orbán Viktor pár évvel ezelőtti küzdelme, hogy összefogást kovácsoljon hol az egyik, hol a másik említett ország vezetésével, és ami szintén nem volt sikeres.

Az Észak-Dél tengely, a dunai vagy a közép-európai szövetség persze még korábbi terv. Kezdve Kossuthtól és a Czartoryski hercegektől Jászi Oszkárig sokan foglalkoztak vele, mert a kétévszázados, legalapvetőbb hatalmi ügyek máig nem megoldottak, pl. az orosz-német viszony. Mindenesetre nem csodálkoznék, ha az amerikai stratégiába magyar sugallatra került volna be a lengyel, osztrák, magyar és olasz szövetség kérdése, jelentsen ez bármit jogilag.

Nem múlik el nap, hogy kedvenc portálomon ne lenne néhány hír és írás, összehasonlításul, a Trump-Orbán találkozóról alig esett szó, és az is hamar lekerült a címlapról. E cikkek erőteljesen bírálják a magyar külpolitikát, azzal vádolva országunkat, hogy az európai egység megbontására törekszik, és Putyin kiszolgálására tör, illetve azzal foglalkoznak, hogy a lengyel kormányzat milyen konkrét lépéseket tervez országunk ellen, például az Unió szerveinél.

Elöljáróban annyit, hogy Nawrocki elnök, véleményem szerint, politikai hibát követett el azzal, hogy nem találkozott Orbánnal. Akármi is volt a célja, azt ő sem képzelheti, hogy a magyar miniszterelnök nélkül megerősítheti a V4-et. Egyrészt 2026. áprilisa még messze van. Másrészt nem valószínű a dolgok jelenlegi állása szerint, hogy Orbán elvesztené a hatalmát. S egyébként is, még ha bukna is a Fidesz, az európai térfélen, a Patrióták között még sokáig versenyben lesz.

Sokan látják tisztán, hogy Kaczyński és Tusk politikája zsákutcába vezetett, Lengyelország vesztett az erejéből és a tekintélyéből, a háború állása miatt az Ukrajnával kapcsolatos gazdasági álmok szertefoszlottak, s hiábavaló volt az anyagi és egyéb áldozat, nőtt az oroszveszély. Mindezt nem felmérések alapján állítom, csupán a cikkek alatti hozzászólások alapján. Azonban arról már vannak adatok, hogy a választók egyre nagyobb tömegei fordulnak el az eddig kormányzó erőktől, és új erők törnek fel.–

Néhány hónappal ezelőtt még úgy látszott, hogy Lengyelország Európa egyik meghatározó hatalma lehet, sőt a meggyengült Németország helyébe léphet. Azóta viszont kiderült, hogy Trump csak Nawrockival hajlandó tárgyalni, Tuskkal nem, az ukrán-orosz béketárgyalásokra az országot nem hívták meg, ahogy már a Hajlandók Koalíciója legutóbbi londoni tanácskozására sem. A Politico legutóbbi listája Európa erős embereiről pedig ugyancsak hidegzuhanyként érkezhetett a lengyel olvasó nyakába.

Bár sok sértés és hazugság, tévedés elhangzik Orbánnal vagy a magyar néppel kapcsolatosan a lengyel lapokban, ezeket figyelmen kívül kell hagyni. Lengyelország jóval nagyobb nálunk, korántsem ismerik úgy a mi történelmünket, mint mi az övékét, és figyelmük inkább irányul nyugatra és északra, honnan is tudhatnák? Nekünk pedig erős szövetségesre van szükségünk, mit számít, hogy mit mond rólunk néhány hangos eszement. Amúgy innen is szeretettel köszöntöm azt a budapesti kollégát, aki rendületlenül gyártja a cikkeit oda a NER nyilvánvaló bukásáról, a Tisza Párt fényes győzelméről, és aki oly kedvesen tud szólni hozzám a Facebookon.

***

(Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala))

***