Irán nem adja fel: újra nukleáris létesítményeket akar magának a Közel-Keleti ország

Az ország elnöke kimondta, hogy a Nyugat szándékosan hátráltatja az országa fejlődését.

A Szűz Mária nevét viselő új teheráni metróállomásról készült fotók bejárták a közösségi médiát, sokan az iráni rezsim ritka gesztusának tartják. Mások szerint ez csak díszlet: Iránban keresztényeket tartanak börtönben pusztán azért, mert Bibliát birtokolnak vagy imádkoznak.

A Marjam-e Moqaddasz vagyis a Szent Szűz Mária metróállomás megnyitása Teheránban első pillantásra vallási toleranciát sugall. Az állomás a hatos vonalon, a Szent Szarkisz örmény katedrális közelében épült, és tíz éven át tartott a kivitelezése. Aranykupolája, boltíves csarnoka és Máriát ábrázoló freskói a nyugati nagyvárosok díszes metróit idézik. A rezsim a projektet a vallások közötti együttélés jelképének nevezte, sőt az iráni nagykövetség Jerevánban „a békés egymás mellett élés szép jelének” titulálta az új állomást – idézi a CNA.

Csakhogy az iráni valóság épp az ellenkezőjét mutatja. A Szent Szűz Mária állomás neve és díszletei szinte groteszk kontrasztban állnak az ország vallási gyakorlatával, amely a keresztény hitet üldözi, a megtérteket börtönbe zárja, és a vallási kisebbségek jogait szisztematikusan korlátozza. Az új állomás falain egy felirat olvasható:

Jézus Krisztus üzenete az emberek megváltása volt a sötétségből, a tudatlanságból, a korrupcióból, a romlottságból és a diszkriminációból.
A mondat egy olyan országban köszönti az utasokat, ahol az emberek a hitük miatt kerülnek sötétségbe, cellák mélyére.
Az iráni állam törvényei tiltják az iszlámról való áttérést, és a keresztény hittérítést illegális tevékenységként büntetik. Azok, akik perzsa nyelven próbálnak istentiszteletet tartani, börtönbüntetést kockáztatnak. A Szabad Európa beszámolója szerint nemrég egy örmény keresztényt tíz év szabadságvesztésre ítéltek, mert több perzsa nyelvű Bibliát találtak nála. A keresztényeknek csak örmény vagy asszír nyelven szabad misét tartaniuk, és minden alkalommal egyeztetniük kell az időpontot a hatóságokkal.
Fred Petrossian, Brüsszelben élő iráni–örmény újságíró szerint a Szent Szűz Mária állomás célja egyértelmű:
A rezsim imázsának tisztára mosása a Nyugat szemében.
Mint fogalmazott, az iráni hatalom így próbálja elhitetni a külvilággal, hogy tiszteli a kereszténységet és más vallásokat, miközben a valóságban ezek követői másodrendű állampolgárok az országban.
Ezt is ajánljuk a témában

Az ország elnöke kimondta, hogy a Nyugat szándékosan hátráltatja az országa fejlődését.

Az iráni keresztény közösségek többsége ma már szó szerint és átvitt értelemben is a föld alatt működik. A házi gyülekezeteket rendszeresen razziázzák, tagjaikat letartóztatják. A CNA által idézett londoni Article18 szervezet 2024-es jelentése szerint 2023-ban 166 keresztényt tartóztattak le, egyharmadukat azért, mert egynél több Bibliát tartottak otthon. A bebörtönzöttek közül többen kínzást és lelki bántalmazást szenvedtek el, miközben a hatóságok „illegális keresztény tevékenység” miatt indítottak ellenük eljárást.
A vallási üldözés azonban nem tudta megállítani a kereszténység terjedését. A CNA emlékeztet, hogy a nyugati szervezet, az Open Doors 2021-es becslése szerint közel 800 ezer iráni tért át titokban a keresztény hitre. A legtöbben házi közösségekben imádkoznak, elrejtve a szomszédaik és a hatóságok elől.
A GAMAAN iráni kutatócsoport felmérése szerint a lakosság 1,5 százaléka vallja magát kereszténynek – ez több százezer embert jelent. A szervezet holland kutatója, Pooyan Tamimi Arab szerint a fiatal irániak közül egyre többen fordulnak el az iszlámtól: „A fiatalabb generációk közül sokan inkább más vallást választanak, például a kereszténységet.”
Ezt is ajánljuk a témában

„Az új generációk nagyon bátrak, nekik már nincs vesztenivalójuk” – mondja lapunknak egy iráni keresztény férfi, akit áttérése miatt a saját apja meg akar ölni, már többször megverték az utcán vagy fogságban, alkalmi munkákból és sokszor az utcán él. Interjúnk!

A Szent Szűz Mária állomás képei valóban látványosak:
Azonban ezek a motívumok csak díszletként szolgálnak egy olyan rendszerben, amely nem a békét, hanem a félelmet szentesíti. A Szabad Európa szerint az iráni biztonsági főnök a megnyitó előtt azt mondta, az új állomás „jelentős szerepet játszhat a diplomáciában” – vagyis a cél nem a hit, hanem a PR. Ezt erősíti az is, hogy az állomást az örmény egyházi vezetők csak előzetes engedéllyel látogathatták meg, miközben aznap egy 61 éves keresztény nő, Mina Khajavi épp két év után szabadult az Evin börtönből, ahol azért raboskodott, mert otthonában házi imakört tartott.
A teheráni metró Szent Szűz Mária állomása kétségtelenül lenyűgöző építmény. De miközben a külföldi diplomaták és az állami média a „vallások közötti harmóniáról” beszélnek, Iránban a vallásszabadság továbbra is csak szólam. A keresztények félelemben élnek, hitéletük a föld alá szorult, és még a Biblia is tiltott könyv maradt.
Nyitókép: ATTA KENARE / AFP