Exkluzív: üldözött keresztény vall lapunknak az iráni tüntetéshullámról

Nyitókép: Egy közösségi oldalra november 3-án feltett magánfelvétel, amelyen az látható, hogy tüntetők Iszfahán közelében megdobálnak egy Ali Hamenei legfőbb vallási vezető képét ábrázoló hirdetőtáblát  (fotó: UGC / AFP)

A helyszínen figyeli és éli át az iráni tüntetéseket egy helyi keresztény férfi, akivel a Mandiner fel tudta venni a kapcsolatot, hogy első kézből hallgassuk meg történeteit a muszlim teokráciát megrengető elégedetlenséghullámról.

Arminnal, keresztény nevén Paullal WhatsAppon tudtunk kapcsolatba kerülni egy közös ismerősön keresztül. Telefonon és mailen keresztül biztonsági okokból nem akart érintkezni: a közösségi üzenetküldő felületet találta biztonságosnak, de a chatfolyam itt is többször megszakadt a filterek miatt a beszélgetés során. Természetesen interjúalanyunk egyik megadott neve sem valódi,

csak annyit árult el magáról, hogy egy iráni nagyvárosban él, a harmincas éveiben jár – és keresztény hite miatt nem tudta befejezni egyetemi tanulmányait, alkalmi munkákból él.

***

Ön keresztény. Miként ismerte fel, hogy Allah helyett Istent akarja megtalálni?

Azt ismertem fel, hogy a saját vallásom tele van kegyetlen magatartási szabályokkal. Én pedig a szívem mélyén igazából a békét és a szeretetet kerestem a vallásban. A Bibliában pedig ott áll,

Honnan szerzett Bibliát, és kik voltak az első keresztények, akikkel találkozott?

Az első Bibliát egy olyan személytől kaptam, aki a könyvet egy fa alá rejtette. De az első keresztények, akikkel erről mélységében tudtam beszélni, egy barátom és az édesanyja voltak. Ők adtak a kezembe Bibliát, de egyet vettem is egy árusnál.

Pontosan tudhatta felnőtt fejjel, mivel jár áttérni az iszlámról a keresztény hitre, mégis így döntött. Semmit nem kalkulált, mielőtt ezt a kockázatot vállalta?

Először egyébként rendesen féltem, mert korábban

De ahogy telt az idő, a hitem megerősödött. Két nyugati kereszténnyel is felvettem a kapcsolatot, akiktől sokat tanultam a keresztény hitről, így egyre nyugodtabb lettem. Ez a két barát sokat segített nekem túlélni a mélypontokat. Már hét éve tartom velük a kapcsolatot, sokat köszönhetek nekik.

Milyen konkrét nehézségekkel kell szembenéznie egy kereszténynek Iránban?

Szinte lehetetlen keresztényként normális életvitelt folytatni itt.

az apám és néhány más családtagom azzal fenyegetnek, hogy ha találkoznak velem, megölnek.

Számtalan esetben megvertek már muszlimok a hitem miatt, rengetegszer megfenyegettek. És nagyon nehéz a megélhetés, hiszen óriási az infláció. Nincs állandó lakhelyem sem. Nemrég az állásomat is elvesztettem, jelenleg idős emberekre vigyázok, cserébe alkalomszerűen náluk tudok megszállni, de sokszor köztereken alszom, ha pedig van pénzem, akkor hostelekben. Olyan keveset keresek, hogy gyümölcsöt, húst, pizzát csak ritkán tudok venni. Még rendes cipőre sincs pénzem. Ha Iránban valaki áttér a keresztény hitre, azzal számolhat, hogy nagyon nehéz lesz fenntartania magát.

Pedig Iránban hivatalosan a kereszténység egy bevett vallási kisebbség...

Lehet, de minden jelentős felmérés kimutatja, hogy Irán a keresztényüldözési listán az élbolyban van a világ országai között, az első tíz legveszélyesebb ország között. Nagyon rossz a keresztények helyzete itt.

Vannak házi közösségek, lehet Bibliát birtokolni, át lehet azért komolyabb, tehát büntetőjogi következmények nélkül térni a keresztény hitre?

Nem. Szélsőséges esetben akár halálbüntetést is kaphat az illető, aki áttér az iszlámról a keresztény hitre. De az általános az, hogy nemzetbiztonsági okokból letartóztatnak keresztényeket, és akár évekre bent tartják őket a börtönben.

így ezzel elvágják az egzisztenciális biztonságukat. Mindig ott van a kockázat, hogy egy keresztény mindent elveszt. De az is tipikus eset, hogy ha a hatóságok beviszik őket, akkor megverik őket. Engem úgy megvertek, hogy utána a sérüléseim miatt műtétre volt szükségem.

Egy közösségi oldalra november 3-án feltett magánfelvétel, amelyen az látható, hogy Karadzs városa közelében egy tüntető tömeg vonul az autópályán  –  forrás: UGC / AFP

Mi történt? Hatósági emberek voltak?

Nem lehet tudni, mert a rendőrök is és a Baszidzs (az iráni rezsim félkatonai szervezete, amely elkötelezett önkéntesekből áll – a szerk.) emberei is sokszor civil ruhában mászkálnak. Soha nem lehet tudni, hogy akik az utcán szembe jönnek veled, kik valójában. Ezért a mai napig nem tudom, kik voltak, akik engem elkaptak.

Önt 2009-ben az akkori tüntetések során már letartóztatták. Akkor is így bántak bent önnel?

Igen, letartóztattak és bevittek rövid időre. A tüntetéseket néztem, tévedésből vettek őrizetbe, nem csináltam semmit. Megvertek, kiverték néhány fogamat, és súlyos belső vérzésem volt a gyomromban. Néhány hét alatt teljesen lefogytam. Egyébként ez a tapasztalat nagyban közrejátszott abban, hogy kereszténnyé váltam.

Ön tehát látta a korábbi, a 2009-es, a 2017-es és a 2019-es tüntetéseket. Miben más a mostani kormányellenes tüntetéshullám, mint a korábbiak?

Ez egy nagyon erőteljes tiltakozáshullám, sokkal erősebb, mint a korábbiak. Egyrészt, mindenféle társadalmi réteg támogatja, a tanultak és a munkásréteg, minden korosztály, a fiatalok és az öregek, a tüntetéseken részt vesz mindenféle ember, a társadalom szinte minden szegmense megmozdult. Másrészt,

Elfogyott a hit a kormányzati reformokban, az emberek nem hisznek már a hatalom ígéreteiben.

Az elégedetlenség fő okaiként a politikai szabadságjogok korlátozását, a munkanélküliséget, az infláció miatti keserves megélhetést szokták említeni, illetve azt, hogy a fiatal irániak nyugatos életet szeretnének éni. Ezek az okok?

Pontosan. A pénzügyi szektor, a pénzpiacok összeomlottak, a pénznek nincs értéke, nehéz a megélhetés. És igen, az emberek szabadon akarnak élni. Képzelje el, hogy itt élünk a 21. században, és az állam minden internetes platformot korlátoz: WhatsApp, Instagram, Telegram, Playstore, Facebook – mindent telepakolnak filterekkel.

A közösségi média, az internet kinyitotta számukra a világot, és sokkal tájékozottabbá, bölcsebbé váltak, mint a korábbi nemzedékek.

Egy tüntető Mahsza Amini fotóját tartja november 6-án a Varsói Egyetem kampuszán rendezett Irán-ellenes demonstráción   –   forrás: STR / NurPhoto via AFP

A mostani tüntetéssorozat eredetileg egy fejkendő-viseléssel kapcsolatos haláleset miatt robbant ki, a női jogok kiterjesztését követelte, de mára már egyértelmű, hogy az iszlám köztársasági rezsim megbuktatására tör. Így van?

Így van, már ez a cél. Az emberek belefáradtak ebbe a rezsimbe, és tele vannak haraggal.

A rendőrség, a Forradalmi Gárda, a titkosszolgálatok mind félreérthetetlen fenyegetést fogalmaztak meg azok számára, akik folytatják a tiltakozást. Mégis kint vannak az emberek az utcán. Miért kockáztatnak, miben reménykednek, milyen esély van arra, hogy elérik a céljukat?

Az új generációk már nagyon bátrak. A mi nemzedékünk 15 évvel ezelőtt nem volt ilyen bátor.

És ezek a fiatalok látják, hogy a nagy nyugati országok nem fognak törődni a sorsukkal. Látják, mi történt Afganisztánnal, Jemennel, Libanonnal vagy Szíriával.

Világossá vált számukra tehát, hogy a saját kezükbe kell venniük a sorsukat?

Pontosan.

Ali Laridzsáni volt házelnök és a rendszer más reformistái már el-elhintik, hogy lazítani kellene a rezsim szigorán. Megosztottá vált a hatalom? A változás esetleg a rendszeren belülről kezdődhet el?

Vannak reformisták, mint amilyen Laridzsáni is, de az embereket már nem érdekli, mit mondanak. Ugyanis a rendszer reformista szárnya is volt már hatalmon, és ők sem tettek semmit. Nem álltak az emberek oldalára. Mára valóban megosztottá vált a hatalom, de ennek már nincs jelentősége, az embereket nem érdekli már ez a csapat.

Meddig tarthat ki a tüntetések lendülete? Milyen engedményeket tudnak kicsikarni a hatalomból?

Nem könnyű megmondani, meddig folytatódhat a tüntetéssorozat, és hogy hova lyukadhat ki. 60 napja tart mindenesetre, és ez nagy dolog. Szerintem

A szemben álló felek elbeszélnek egymás mellett.

Ebrahim Raiszi iráni elnök beszél november 4-én a volt amerikai nagykövetség épülete előtt rendezett Amerika-ellenes tüntetésen Teheránban   –  forrás: Morteza Nikoubazl / NurPhoto via AFP

Ha a rezsim belemenne a fejkendőviselési szabályok enyhítésébe, az elfogadható lenne a tüntetők számára? Úgy éreznék, hogy engedményre tudták szorítani a rezsimet, és ezzel leállnának?

Abszolút nem. Ez már nem a fejkendőviselési szabályokról szól. Azzal indult, de ma már sokkal többről van itt szó.

Mennyire inog a rezsim? Mi a bizonyítéka annak, hogy törékeny a hatalom már?

60 nap telt el az első tiltakozások óta, és az emberek azóta csak jönnek és jönnek az utcára tüntetni. Az egyetemeken is ez megy. Nem lehet tudni, hogy hova futnak ki az események, de egy biztos:

Milyen társadalmi rétegekre támaszkodhat még a rendszer?

A rezsim a társadalom maximum 10 százalékának a támogatását bírhatja még, nem többet. A világ hallja az iráni nép hangját, erről szólnak a hírek – gondolhatja, mekkora tüntetések vannak, ha mindenki ránk figyel. Maga az a tény, hogy ön velem készít most interjút, azt mutatja, hogy komoly szintű az ellenállás, itt recseg-ropog a rendszer.

MI történik konkrétan az utcákon ezekben a napokban? Hány településen zajlanak a tüntetések?

Több, mint 130 településen. Jelszavakat írnak a tüntetők a falakra, kormányellenes szlogeneket kiabálnak az utcákon, összecsapnak a kivezényelt rohamrendőrökkel, a civil ruhás gárdistákkal.

Milyen platformokon milyen információáramlás tud zajlani Iránban? Milyen forrásból tudnak tájékozódni az emberek, ha az állam korlátozza a netet és az állami média egy alternatív valóságról tudósít naponta?

A fiatalok kreatívak és okosok. Sokaknál van fegyver is, de elsősorban az az erejük, hogy a netes felületeken terjesztik a rendszerellenes üzeneteiket. Most is egy ilyen felületen chatel ön velem. A 21. században azért nem olyan egyszerű teljes mértékben akadályoztatni az internetes tartalmakat.

Végül: ön szerint miért éppen Mahsza Amini tragikus esete lett a szikra az eseménysorozat berobbantásához?

Szerintem azért, mert annyi feszültség halmozódott fel az emberekben, hogy szinte bármilyen ügy elég volt, hogy berobbantsa ezt. Mahsza Amini esete pedig valóban megdöbbenést keltett, óriási indulatokat szabadított fel. 44 éve áll fenn ez a rendszer Iránban, és mára minden összeomlott. Normális országokban két alapvető szükségleti elem minimum megvan az élethez, vagy legalább az egyik:

Ma már arról beszélnek a tüntetők, hogy ez nem demonstráció már, hanem forradalom.