Emlékezzünk: 10 éve támadták meg Párizst, és vele együtt megrendült a világ

2025. november 13. 13:59

2015. november 13-án történtek a párizsi terrortámadások, melyeknek során 137 embert öltek meg és 416 főt megsebesítettek.

2025. november 13. 13:59
null
Veszprémy László Bernát

Vannak olyan pillanatok, amelyek esetében mindenki emlékszik, hogy éppen mit csinált, amikor először találkozott a tragikus hírekkel. Ilyen volt 9/11, 2023. október 7-e, de számomra ilyen volt 2015. november 13-a is. Emlékszem, éppen Londonban voltam szakmai gyakorlaton, amikor az első hírek megjelentek arról, mi történik Párizsban. A Facebookot rövidesen ellepték a „Pray for Paris" képek, és ugyan sokan fogadkoztak, hogy megértették az iszlamista terrortámadás üzenetét, azóta természetesen feledésbe merült az eset, és kevéssé illesztjük be azt az Európával szembeni iszlamista terrortámadások sorozatába.

Pedig az ISIS véres nyugati támadásainak listáját felsorolni is nehéz. 

Már 2015 januárjában megtámadtak egy kóser boltot Franciaországban (4 áldozat). Egy hónappal később egy dán zsinagógában nyitottak tüzet (2 áldozat). 2015 augusztusában a Párizs-Amszterdam vonatjáraton próbáltak támadást rendezni, mielőtt az elkövetőt egy bátor utas leteperte. 2015 decemberében az amerikai San Bernardinóban lövöldöztek (14 áldozat). 2016 januárjában Tel-Avivban lövöldöztek (3 halott). 2016 márciusában Brüsszelben robbantottak (32 halott, 340 sérült). Ugyanezen évben az Atatürk reptéren robbantottak (45 halott, 239 sérült). Az év nyarán a floridai Orlandóban lövöldöztek egy meleg klubban (49 halott, 53 sérült). 2016 júliusában Nizzában hajtottak a tömegbe (86 halott, 434 sérült). Nem sokkal később Jacques Hamel francia katolikus papot fejezték le az ISIS terroristái, miközben misét mondott Normandiában. 2016 karácsonyán Berlinben hajtottak a tömegbe (13 halott, 56 sérült). 2017 márciusában Londonban hajtottak a tömegbe (6 halott, 49 sérült), majd áprilisban Svédországban (5 halott, 15 sérült). Májusban Manchesterben robbantottak Ariana Grande koncertjén (22 halott, 59 sérült). 2017 októberében New Yorkban hajtottak a tömegbe (8 halott, 12 sérült). 2019 áprilisában Sri Lankán robbantott az ISIS húsvétkor több templomban, 261 embert ölve meg, 500+ sérültet hagyva maguk mögött. 2024 márciusában Moszkvában támadtak egy rendezvényre (149 áldozat, 551 sérült). Az év júniusában egy orosz zsinagógát támadtak meg (22 halott, 45 sérült). Idén januárban New Orleansben hajtottak a tömegbe (14 halott, 57 sérült).

Ezek persze csak azok a támadások, melyek nyugati célpontokat érintettek.

Igazságtalan lenne elhallgatni, hogy 2015 márciusában például egy jemeni mecsetben robbantottak (142 halott, 351 sérült), 2015 nyarán Kobani városában tartottak kurd-ellenes tömegmészárlást (200+ áldozat, 300+ sérült), 2015 októberében egy orosz-egyiptomi járaton robbantottak (224 halott). A listát folytathatnánk, a nigériai keresztény áldozatok elképesztő számban szerepelnek a támadások áldozatai között, de külön ki lehetne még emelni a Camp Speicher-i mészárlást, ahol 2014 nyarán egy nap alatt 1000-1700 közötti iraki siíta újonc katonát mészároltak le az ISIS terroristái.

A Bataclan elleni támadás akkor történt, amikor ugyan „az írás a falon volt”, de még lehetett volna (talán) hátraarcot csinálni, de Európa a könnyebbnek tűnő utat választotta. 

Akkor a liberális sajtó még azt mantrázta, hogy „az a baj, hogy továbbmennek”. Most már tudjuk, hogy az a baj, ha nem mennek tovább. És nem is mennek. Az Európai Bizottság radikalizációt vizsgáló csoportjának tavalyi jelentése szerint 11 ezer szalafista radikális van csak Németország területén. Az Egyesült Királyságban és Franciaországban 20-20 ezer. A növekedés aránya elképesztő, 2013-ban még csak 5000 szalafistát tartottak nyilván Németországban. A szalafizmusra a szakértők a dzsihadista terrorizmus „előszobájaként” szoktak tekinteni, az ilyen egyéneket igyekeznek név szerint számon tartani - már amennyire ez lehetséges egy ekkora közösség esetében.

Hogy érzékeltessük a helyzetet: tény, hogy a szintúgy a migrációhoz köthető drogkereskedelem problémája például annyira leköti a holland hatóságokat, hogy nincs elég idejük a terrorizmussal foglalkozni. Pieter-Jaap Aalbersberg, korábbi amszterdami rendőrfőkapitány, majd Nemzeti Biztonsági és Terrorelhárítási Koordinátor 2018-ban arról beszélt, hogy a bandákkal kapcsolatos bérgyilkosságok kötik le az amszterdami rendőrség idejének nagy részét, „kevés időt hagyva más ügyekre”. „Hatvan-hetven százalékban bérgyilkosságokkal foglalkozunk, a fennmaradó (időben) főleg radikalizációs és terrorizmussal kapcsolatos nyomozásokkal".

Az iszlamizáció megállíthatatlanul folytatódik. 

Amerika és Oroszország, a világ két vezető keresztény hatalma éppen egymás ledarálásával vannak elfoglalva, utóbbi egyébként lelkesen támogatja a Hamászt és Iránt, eközben maga is súlyos demográfiai válsággal, iszlamizációval néz szembe (jelenleg eltérő források szerint az orosz lakosság 7-15%-a lehet muszlim, 2050-re pedig akár minden harmadik orosz muszlim lehet). Az orosz rezsim láthatóan menthetetlen, ők a nyugatra en bloc ellenségként tekintenek, választott lelki-fizikai szövetségeseik Irán és Észak-Korea.

A túloldalon a fejlett nyugat jelenleg láthatóan egyetlen közös ügyben ért egyet, ez Izrael kritizálása és a korlátlan muszlim migráció támogatása. Ez egyhamar nem is fog változni, mivel a NATO egyik legfontosabb tagja, Törökország láthatóan egyre inkább át akarja venni Irán helyét, mint az Izrael-kritikus ügy támogatója. New York éppen soraim írásakor választott egy „lightos” iszlamista, woke, antiszemita polgármestert, Karácsony Gergely pedig tapsolva ünnepelte ezt. Eközben Amszterdamban a királyi Concertgebouw nagyterem most tiltotta ki az izraelieket (értsd: zsidókat) termeiből, amivel a zöld-balos polgármesterasszony, Femke Halsema egyetért.

„Csodálatos" kilátások kontinensünk számára.

De a történész feladata természetesen csak annyi, hogy rögzíti: tíz éve történt a Bataclan elleni terrortámadás, mely ideig-óráig megrázta, felrázta Európát.

Mire volna szükség, hogy fel is ébredjen?

(Fotó: MIGUEL MEDINA / AFP)

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dixtroy
2025. november 13. 15:05
"10 éve támadták meg Párizst, és vele együtt megrendült a világ" Megrendült volna? Meg sem remegett. Felvonta a vállát és széttárta a kezét: ezt főztétek, rottyon van.
Válasz erre
0
0
Cogito ergo sum
2025. november 13. 14:58
Gyertyák virágok plüssmacik... Hülye liberálisok szerint elegendő az iszlám térhódítása ellen. Igen? Ja NEM!
Válasz erre
0
0
orokkuruc-2
2025. november 13. 14:11
emlékezzünk: 105 éve támadták meg az akkori Erdélyben lévő magyarokat, kizárólag franciák hatására! Több százEZER magyart öltek meg csak magyar léte miatt! Soha azoknak a franciáknak rosszat nem tettünk! Nem lehet magyar, aki fülének a francia sírás zene ne lenne!
Válasz erre
0
0
Obsitos Technikus
2025. november 13. 14:06
Emlékezzenek ők..
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!