Véget érhet Amerika vergődése, észhez tértek a demokraták

2025. november 10. 12:09

Negyven napon át tartó bénultság után úgy tűnik, véget ér a kormányzati leállás. A szenátusban most megszületett a megállapodás, amely lehetővé teheti, hogy Amerika végre működésbe lendüljön. A demokraták engedtek, Trump elérte, amit akart: a realitás visszatért Washingtonba.

2025. november 10. 12:09
null

A Politico beszámolója szerint vasárnap este a szenátus 60–40 arányban megszavazta a történelmi hosszúságú kormányzati leállás lezárását előkészítő javaslatot, ezzel az első lépést téve a válság lezárása felé. A negyven napig tartó bénultság nemcsak az állami dolgozókat tette próbára, hanem azt is megmutatta, hogy Amerika meddig bírja el a politikai hisztériát. Végül a demokraták kénytelenek voltak megadni magukat, miután Trump adminisztrációja garanciát vállalt a kirúgott dolgozók visszavételére és a bérkifizetések rendezésére.

Negyven nap után véget érhet Amerika kormányzati leállása. A demokraták engedtek, Trump elérte, hogy újra működésbe lendüljön az ország.
Negyven nap után véget érhet Amerika kormányzati leállása. A demokraták engedtek, Trump elérte, hogy újra működésbe lendüljön az ország.
Forrás: Mandel NGAN / AFP

A megegyezés, amelyet John Thune republikánus többségi vezető dolgozott ki a demokraták néhány, mérsékeltebb szenátorával – köztük Angus Kinggel és Jeanne Shaheennel –, egyértelműen annak a jele, hogy a baloldal végre felismerte:

 a politikai zsarolás nem kormányzás. 

A demokraták hetekig próbálták az Obamacare-adókedvezmények meghosszabbításához kötni a költségvetési megállapodást, miközben 

  • több százezer állami alkalmazott maradt fizetés nélkül
  • a légiforgalmi irányítók túlterheltek voltak, 
  • és az ország működése megbénult

A közvélemény nyomása, valamint Trump eltökélt hozzáállása végül megtörte az ellenállásukat. A megállapodás értelmében a mezőgazdasági minisztérium, a veteránügyi hivatal és a kongresszusi működés is teljes pénzügyi fedezetet kap az aktuális pénzügyi évre, a többi állami szervet pedig 2026. január 30-ig finanszírozzák. Ez a kompromisszum – bár korántsem tökéletes – végre lehetővé teszi, hogy az ország kilépjen a bénultságból. Thune és a demokraták között folytatott tárgyalásokban a Fehér Ház is aktívan részt vett, és a háttérben Donald Trump személyesen is közreműködött a megegyezés elérésében.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Trump türelme győzött, a demokraták kudarca nyilvánvaló

A Politico szerint a tárgyalások utolsó szakaszában a demokraták már csupán annyit próbáltak elérni, hogy ígéretet kapjanak: decemberben a szenátus napirendre tűzi az Obamacare-adókedvezmények kérdését. Ezt Thune meg is adta nekik – feltéve, hogy a kormányzati leállás azonnal véget ér. Ezzel a republikánus vezetés lényegében elérte, amit akart: 

a demokraták kénytelenek voltak elfogadni, hogy az ország működése előbbre való, mint a pártpolitikai alkudozás. 

A szenátusi szavazás után még a demokraták soraiban is akadtak, akik elismerték a realitást. Tim Kaine virginiai szenátor például kijelentette: 

Egyértelmű, hogy a republikánusokkal kell együttműködni, ha meg akarjuk védeni a szövetségi munkaerőt.

Mindeközben a progresszív táborban tombol a düh. Elizabeth Warren a vasárnapi szavazás után „szörnyű hibának” nevezte a megállapodást, mondván: 

Az amerikai emberek azt akarják, hogy harcoljunk az egészségügyért, nem azt, hogy megadjuk magunkat.

Csakhogy a realitás mást mutat – és az idő a republikánusokat igazolta.

A leállás 40. napjára világossá vált, hogy a demokraták erőfitogtatása nem csupán kárt okozott, hanem teljesen hiteltelenné is tette őket a közvélemény szemében.

Ezt is ajánljuk a témában

Amerika fellélegezhet, de az árát a demokraták fizetik meg

A törvényhozás még nem ért a folyamat végére, a képviselőház jóváhagyása még hátravan, ám minden jel arra utal, hogy Trump elnök támogatásával a javaslat hamarosan átmegy. A republikánusok egységesek, és a demokraták egy része sem hajlandó tovább asszisztálni a saját pártja bénultságához. 

A kompromisszum nemcsak a leállás végét jelenti, hanem annak beismerését is, hogy az amerikai demokrácia nem bírja el a végtelen ideológiai háborút.

Trump vasárnap este, egy washingtoni futballmeccsen nyilatkozva optimistán fogalmazott: 

Úgy tűnik, nagyon közel vagyunk a leállás végéhez.

A mondat – bár rövid – mindent elárul: Amerika újra működni fog, mert a realitás, a munka és a józan ész mindig erősebb, mint a demokraták önsorsrontó játéka.

Nyitókép: Demokrata szenátorok sajtótájékoztatót tartanak a washingtoni Capitoliumban a részleges kormányzati leállás előtt / ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2025. november 10. 12:28
mar ideje volt
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!