Amerika kijátszotta az ütőkártyáját: Putyin dörzsölheti a tenyerét

2025. november 13. 11:20

Már alig maradt lehetőség újabb szankciók bevezetésére Oroszország ellen.

2025. november 13. 11:20
null

Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint már alig maradt lehetőség újabb szankciók bevezetésére Oroszország ellen – fogalmazott a politikus egy interjúban, amit a Portfolio szemlézett.

Nem sok mindent tudunk már szankcionálni. 

Megütöttük a legnagyobb olajcégeiket, amit mindenki kért – ezeket a szankciókat még be is kell bevezetni, és kell egy kis idő, mire ennek a hatását is megérzik. Őszintén szólva, nem tudom, mit lehetne még tenni” – fogalmazott Rubio egy interjúban.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

Amikor az újságírók arról kérdezték, mi lesz az úgynevezett orosz árnyékflottával – vagyis azokkal a hajókkal, amelyek titokban, szankciókat kijátszva szállítanak orosz olajat –, a külügyminiszter úgy reagált: a meghozott intézkedések ezt a területet is érintik, de a fő kérdés nem a szabályozás, hanem a betartatás módja. Rubio hozzátette, hogy az árnyékflotta ellen elsősorban az európai országok tudnak hatékonyan fellépni, hiszen ők rendelkeznek a legnagyobb ellenőrzési és tengeri felügyeleti kapacitással.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Jim WATSON / AFP

***

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robert-N
2025. november 13. 12:53
jóember 2025. november 13. 12:49 Amerika kijátszotta az összes ütőkártyáját- mondta Rubió. Dehát lenne még ott, csakhát érdemes e? https ://>>>.agrarszektor.hu/noveny/20220720/varatlan-lepest-tett-az-usa-eltoroltek-az-orosz-mutragyara-kivetett-importvamot-39565 https ://>>>.agrarszektor.hu/noveny/20221025/omlik-az-import-mutragya-europaba-ki-nem-talalnad-honnan-erkezik-a-java-41086
Válasz erre
1
1
jóember
2025. november 13. 12:49
Amerika kijátszotta az összes ütőkártyáját- mondta Rubió. Dehát lenne még ott, csakhát érdemes e? Például ott van a dúsított urán, vagy például a műtrágya, ezeket is lehetne szankcionálni csak ezekkel az a bibi, hogy ezek tisztán amerikai importok és ezek szankcionálása az amerikai gazdaságot sújtaná szemben az olajjal meg a gázzal. Amerikát nem érinti negatívan a gáz-olaj szankció ígyhát bőszen bele tudnak állni. A műtrágya-urán annál inkább ezért ez szóba sem jöhet. Nagy kópé ez az amerika, tökélyre vitte a más faszával verni a csalánt művészetét, de ehhez kellett egy végtelenül ostoba partner is, aki ennek az összes következményét önként benyeli.
Válasz erre
3
0
auditorium
2025. november 13. 12:34
A Balti-tengeren sokszor feltűnnek ezek a furcsa olajszállitó hajók, ezt a Der Spiegel is megirta. De ezen kivül nem történt semmi, továbbra is közlekednek. Megy a szemforgatás, a jóemberkedés (Gutmenscherei) bevándorlással kapcsolatban, az orosz polgároknak a szigorú vizumrendszer. Magdeburgban tavaly hat ember halt meg a karácsonyi vásáron és legalább harminc megsebesült, mert egy szir pszichiáter autójával belehajtött a tömegbe. Először nem akartak az idén karácsonyi vásárt rendezni, de a végén mégiscsak fognak, miután hatalmas barrikádokat állitanak fel és mindenkit megmotoznak. Volt már ilyen Münchenben, Berlinben.
Válasz erre
5
0
falcatus-2
2025. november 13. 12:34
"Nem sok mindent tudunk már szankcionálni..." Hogyne tudnának. Rubiót eltiltják Lavrovtól, Trumpot meg Putyintól.
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!